Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - Képektől elbűvölve az új berlini Európai Kultúrák Múzeumában (Járosi Katalin)

megszülettek az első képes üdvözlőlapok. A képkereskedelem is e századtól virágzott fel, de ez már csak egy szűkebb kiváltságos réteg státusszimbólumául és esztétikai gyönyörködtetésül szolgált. A kép a 19. században tehát már nem elsősorban vallási szertartások kellékeként vagy háztartási eszközök díszítőelemeként volt használatos, hanem a szabadidő és az ismeretszerzés részévé vált. A Qabona és raszter: képözön című utolsó szakaszban a képterjesztés és -használat számunkra legismertebb módozataival állunk szemben. A fényképészet feltalálása és technikai tökéletesedése tette lehetővé azt, hogy századunk - talán túlzások nélkül mondhatjuk - a vizualitás százada lett. Az eddig feltalált sokszorosítótechnikák egymás mellett élésének lehetünk tanúi: a kromolitográfia, az acélmetszet, a fametszet, a fény-, rotációs és raszter-nyomat az állóképek millióit ontják. A századelőn megszületett mozgókép, a film technikai fázisaiban folyamatosan tökéletesedett, mire a feketefehér némafilmtől eljutott a mai színes hangosfilm állapotáig. E század eleji technikai csoda kialakulásával szinte párhuzamban megteremtette a befogadásához szükséges intézményrendszert is, a mozit, melyből egy, az I 960-as évekből a kiállításra átvándorolt „történelmi mozi" változatos „mozitörténeti" filmeket felvonultató programjával bűvöletbe ejti a látogatót. A később megszülető „házi mozi", a televízió a mozi intézményének legnagyobb vetélytársává vált. A digitális képek a technikai fejlődés jelenlegi csúcspontján helyezhetők el: a számítógépek segítségével létrehozható szimulált világ a vizuális élmény olyan fokát jelenti, melyet a múlt század képmutogató vándorlegényeinek bűvös, háromdimenziós képeket előállító dobozaiba nézve a kíváncsi szemlélő nem látott, de minden bizonnyal a látványba már beleképzelt. A kiállítás meggyőz arról, hogy a kép századunkra nemcsak a szórakozás eszköze és ismeretek primer forrása, hanem a kultúránkban s a világban való kommunikáció, eligazodás és az életben maradás feltétele is lett. A kiállítási tér másik nagy szeletében elsőként a legnagyobb európai vallásokhoz: a judaizmushoz, a római és az ortodox kereszténységhez, valamint az iszlámhoz kapcsolható objektumok sorakoznak. E vallásokban, jóllehet, a monoteizmus, a szentírásokon alapuló isteni kinyilatkoztatások vagy az Ótestamentum képtilalmának gyakori megszegése közös elemek, ám a kiállítás által homogén „európaiként" kezelt avagy a vallások és ezek „kapcsolatait" sugalló magyarázatok ingatag lábakon állnak. A vallás az emberiség történetében gyakran kulturális határvonalként is szolgált, kultúrák össze nem egyeztethetőségének szimbolikus eszköze volt. A képhasználat módozatai ezt az egymástól való különbözést erősítik. A második tematikus egység a művelődés által presztízsre szert tevő 19. századi polgárság képhasználati szokásait mutatja meg. Az ezzel járó képáradat a kontinens valamennyi országára jellemző volt, de a kiállított anyag - technikai okok miatt - főleg Nyugat-Európára korlátozódik. Az elsősorban státusszimbólumként szolgáló eredeti vagy költségesen másolt képzőművészeti alkotások, a legtöbb mindennapi vagy csak különleges alkalmakkor használt díszített tárgy az egy csoporthoz tartozni akarás igényével jelent meg a polgári otthonokban. Ez a társadalmi osztály azonban nemcsak az otthonába vagy szalonokba zárt és időnként hasonló státusúaknak megmutatott tárgyaival jellemezhető, hanem azzal is, hogy Európa nagy részén ők teremtik meg azon nyilvánossági, fogyasztói és utazási szokásokat, melyeket a különböző társadalmi rétegek követendő mintának tekintenek. Minderre a kiállított reklámok, úti emlékek, útikönyvek, üdvözlőla-