Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
Tabló - „Sárkányország" Európában. Bhutan-Buddhistisches Königreich im Himalaya/Bhutan - Mountain Fortress of Gods című kiállítás (Kelényi Béla)
rint mágikus erejével legyőzte a helyi istenségeket is, kiváló katonai és politikai érzékkel rendelkezett. Minden völgyben kolostorerődöket építtetett, melyek a papság és a helyi vezetők központosított hatalmát képviselték (ezt szemléltette a negyedik teremben a legnagyobb kolostorerőd, a Tongsza Dzong hatalmas makettje is). Bár Sabdrung Ngavang Namgjel reinkarnációi az állam vezetőinek voltak tekinthetők, halála után az országot polgárháborúk rázták meg, s a teokratikus hatalom meggyengült. A 19. század végén a Tongsza Dzong ura képviselte a legnagyobb hatalmat az országban. Fiát 1907-ben választották meg Bhután első királyának, s így a teokrácia örökletes monarchiává alakult át. Míg a királyság az ország következetes elszigetelődési politikáját alakította ki, addig a harmadik király, az 1952-től 1972-ig uralkodó Dzsigme Dordzse Vangcsuk felismerte a nemzetközi kapcsolatok jelentőségét, és lépéseket tett az ország fejlesztése érdekében. A jelenlegi királynak és minisztereinek már feltett szándéka, hogy a hagyományos életforma és a környezet megóvása mellett Bhutánt a „modernizáció" útjára vezessék. Lényegében ezt a szándékot illusztrálta a kiállítás utolsó termében elhelyezett multimédia-installáció, ahol kézművesek megvásárolható produktumai mellett elsősorban a Bhutánnal kacérkodó osztrák ipar (például villamosenergiafejlesztéssel vízi erőmű révén, fakitermeléssel stb.) és turisztika képviseltette magát. Ez utóbbi kifejezetten a luxusturizmusra utal, hiszen évente csupán nagyon kevés (mintegy kétszáz) turista léphet be az országba, igen magas napidíj fejében. A bécsi múzeum - kihasználva a kiállítás előkészítése során kialakított jó kapcsolatait Bhutánnal - 1998 szeptemberére 14 napos tanulmányi turistautat hirdetett meg egy utazási irodával közösen mintegy a kiállítás kiegészítéseként (fejenként 59 940 osztrák schillingért) a rendező vezetésével. Jól érzékelhető volt, hogy a kiállítás elsősorban néprajzi értelemben törekedett teljességre. A hetedik teremben Bhután nemzeti egységét jelképező, népviseletbe öltöztetett figurák mutatták be az ország etnikai sokféleségét, köztük a délen élő nepáli közösséget (oka népesség 25 százalékát alkotják), melynek jelenléte mind a mai napig etnikai konfliktusok forrása. Egy parasztház tárgyaival berendezett szoba volt hivatott felidézni a bhutáni családok hagyományos életmódját, a következő termekben pedig a hagyományos mezőgazdasági technikákat és munkaeszközöket mutatták be. A magashegyi életformát egy jakszőrből készített, a nomádok által használt fekete sátor jelenítette meg. Bár a rendezők mind a kolostori, mind a népi vallásosságot megjelenítették - mindketten avatott szakértői a helyi és a hegyi istenségek kultuszának 3 -, a kiállítás elsősorban a hagyományos tárgykultúra néprajzi vonatkozásait mutatta be. Anyagát számos nyugati múzeumi és magángyűjteményből kölcsönözték, s első ízben kerültek külföldön bemutatásra tárgyak a Paróban székelő bhutáni Nemzeti Múzeumból. (Annál különösebb, hogy a rendezők egyáltalán nem válogattak a neuchateli Etnológiai Múzeum meglehetősen sokrétű, jól feldolgozott bhutáni gyűjteményéből, lásd Montmollin 1982.) A gazdag installációval és fotódokumentációval bemutatott anyag legfontosabb részét a - köztük sokszor meglehetősen szerényen ható - mindennapi használati eszközök képezték. Ám sok olyan, valóban gazdagon megmunkált rituális tárgyat is kiállítottak, melyek nem elsősorban Bhutánra jellemzőek, hanem meglehetősen általánosak a tibeti buddhizmus világában. Mindazonáltal a kiállítás nem tekintette feladatának a bhutáni művészet bemutatását; inkább a „hagyományos mesterségek" keretein belül volt látható né-