Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

HAVASRÉTI JÓZSEF: Szó és írás határán. Tanulmányok a paraszti-népi írásbeliségről

HAVASRÉTI JÓZSEF Szó és írás határán. Tanulmányok a paraszti-népi írásbeliségről A tanulmány három, az írásbeliségnek a paraszti társadalombeli szerepével foglalkozó könyv ismertetésén keresztül próbálja meg jellemezni az írásbeliség és a szóbeliség határterületét. Utal arra, hogy a korábbi évszázadokban az írástudás és az analfabetizmus viszonyát egy meglehetősen széles és semmiképpen sem homogén sávként kell értelmeznünk. Az írásbeliség viszonylag új területe a népi kultúrának, vizsgálatához éppen ezért nem mellőzhetőek az újabb módszerek mind a forrásként való felhasználásukhoz, mind műfaji elemzésükhöz. A paraszti írásbeliségnek számos vonása közös a szóbeli folklórral, az írás normatív elemei ugyanakkor nem kis mértékben hatnak rá. Ugyanez a kettősség működik a befogadó elvárásaival kapcsolatban is. A népi írásbeliség esetében mindez az absztrakt-konkrét, a linearitás-képiség, referenciális és poétikai funkció viszonyrendszerben írható le. £\z alábbiakban bemutatásra kerülő három könyv (Tóth I 996; Keszeg I 996; Keszeg, szerk. 1999) a részleges tematikai átfedések ellenére nagymértékben különbözik egymástól. Tóth István György Mivelhogy magad írást nem tudsz... című munkája történeti monográfia, amely az írásnak a kora újkori Magyarországon való térhódításával foglalkozik. A Kriza János Néprajzi Társaság évkönyve - Irás, írott kultúra, folklór címen tanulmánygyűjtemény, amely elsősorban a társaság által I 995-ben megrendezett konferencián elhangzott előadások szövegét közli. Keszeg Vilmos Kelt levelem... című könyve terjedelmes bevezetővel ellátott dokumentumgyűjtemény, amely egy mezőségi parasztasszony családi levelezéséből válogat, és a levelek magánéleti, műfaji, etnográfiai, szociológiai vonatkozásaival egyaránt foglalkozik. A kötetek eltérő karaktere, diszciplináris különbségei, fogalmi apparátusuk különbözősége ellenére adott a közös tárgyalás lehetősége, mégpedig a paraszti társadalomban megfigyelhető írásbeliség problémáinak vizsgálata révén. Igaz, amennyiben a parasztinépi írásbeliség jelenségeit tekintjük a közös tárgyalás alapjának, akkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy e közös téma egymással érintkezéses kapcsolatban álló problémakörök konglomerátumaként jelenik meg ezekben a kötetekben. Tóth István György monográfiája jóval átfogóbb a paraszti-népi írásbeliség témakörénél, nemcsak a parasztság alfabetizációjának folyamatát írja le, hanem a 17-18. századi Magyarország nemességének, mezővárosi polgárságának írástudásával - illetve annak hiányával - is foglalkozik. A szerző nagyon körültekintően járt el az elemzett korpusz kiválasztása során, arra törekedve, hogy kutatásai megalapozatlan általánosítások nélkül jellemezzék a kora új-