Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
RUTHERFORD, ERIK: Tony Gatlif Gadjo Dilo című filmje és a roma érdekek
A záró képkockák alatt Dimitrina körülnézett a szobában és látta, hogy saját magához hasonlóan számos kollégáját is meghatotta a film. Aztán azt is észrevette, hogy a nézők közül néhányan - különösen a roma meghívottak - szemmel láthatóan más véleményen vannak. A vetítést követő vitában kitűnt, hogy ők egyértelműen elutasítják a filmet. Azt állították, hogy káros sztereotipizálással volt teli, s csak a cigány jellem ártalmas gádzsó (nem cigány) ábrázolásainak számát szaporítja. Egyesek véleménye szerint a szeretkezést és - még inkább - a romák között használt durva káromkodást nem lett volna szabad a gádzsóknak megmutatni, mivel ez a romákra nézve lealacsonyító. Mások azt állították, hogy a romák filmben bemutatott magatartása, különösen a közönségességük egyszerűen meghamisítja azt, ahogyan ezek az emberek valójában viselkednek. Úgy látszik, ismét a kívülállók tartották felhatalmazottnak magukat arra, hogy tovább rontsák a romák eleve megtépázott hírét. Ha Tony Gatlif roma származású, hát „elárulta" a népét - mondták. Röviden szólva: a roma nézők között közkeletű vélemény szerint a filmről messze nem mondható el, hogy a roma ügy iránti nagyobb megértést és szimpátiát szolgálná, sőt talán jobb lenne, ha el sem készült volna. Dimitrinának újra kellett gondolnia első reakcióját. Néhány nappal később még egyszer megnézte a filmet, s ezúttal már maga is belátta, hogy negatív sztereotipizálás folyik benne. Dimitrina története meglepett. Én Párizs ötödik kerületének egy aprócska mozijában láttam a filmet. A közönséget szemmel láthatóan magával ragadta a történet, a kellő pillanatokban nevettek, a film végén könnyeikkel küszködtek, végül pedig lassan, elgondolkodva szállingóztak ki a moziból. Az alkotás minden hibája - mint például a messze nem tökéletes színészi alakítások, kontinuitási problémák, a vágás helyenkénti esetlensége és stiláris következetlenségek - ellenére engem is mélységesen felkavart. Később olvastam, hogy a locarnói filmfesztiválon háromezer néző tíz percen keresztül állva ünnepelte Tony Gatlifot. Ehhez hasonló szendvedélyes fogadtatásban részesült a film a világ sok más filmfesztiválján is. Interjúiban a rendező azt hangsúlyozza, hogy míg a többi alkotása „mozi", ez a „cigány triptichon" - amelybe a most tárgyalt filmen kívül a Les Princes ( I 982) és a cigány zenéről szóló Latcho Drom (1993) tartozik - valami más: küldetés. 1 A Qadjo Düo „teljesen őszinte és nyílt" mű. „Ahányszor csak bemutatom ezt a filmet, mindig ugyanazokat az érzelmeket élem át, amiket a közönség... Az benne a varázslatos, hogy a közönség pontosan azt érzi, amit közölni akartam." Gatlif számára tehát ez a megvalósult küldetés. Mit közöl tehát ez a film? Miképp és kivel? És milyen eredménnyel? A Gatlif vallotta őszinteség és a film által kiváltott érzelmi reakció még sürgetőbbé teszi a romák ábrázolására vonatkozó kérdést. Valószerű cigány közösséget mutatott be Gatlif, amely a valóságban is létezhetne? És oly módon tette ezt, amely hozzájárulhat a romák ellen irányuló közkeletű sztereotípiák eloszlatásához és a roma jogok megerősítéséhez? Vagy téves és ártalmas a Qadjo Düo cigány alakjainak ábrázolása?
