Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
LOSONCZY ANNA: Az interetnikus tér. Reprezentáció és csere feketék és emberá indiánok között
Tesztelésekre készülve a feketék mindig szentelt vizet hordanak magukkal, amelyet a quibdói székesegyházban szereznek be. Akárcsak az intraetnikus keresztelések esetében, itt is szükségkeresztségről van szó. Ezt azonban a fekete keresztapa és keresztanya egyedül végzi, s egyedül ők mondják: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, X-nek keresztellek téged", miközben az indián szülők hallgatnak. Ugyancsak az előbbiek mondják a következő szavakat: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében mostantól komák vagyunk", s az indián pár csak a „komák" szót ismétli. A szertartás utolsó mozzanataként a keresztszülők megérintik a gyermeket egy égő szentelt gyertyával, miközben a kereszt jelét rajzolják a szemei, a szája és a fülei előtt, s a Miatyánkot mondják. A vér szerinti szülők ezt sem ismétlik. A rövid szertartás végén a fekete keresztapa kisebb ajándékokkal (ruhadarabok 9 , különböző eszközök) kedveskedik újdonsült komájának, aki azokat kukoricával, csirkékkel vagy kosarakkal viszonozza. 10 A ceremóniát egyaránt kezdeményezheti az indián apa és a leendő fekete keresztapa; a lényeg, hogy a döntést mindig a férfiak hozzák meg, s az esetek döntő többségében a keresztelt gyermek is fiú. A keresztapa kiválasztásában ugyan személyes szempontok is szerepet játszanak, az azonban világosan megfigyelhető tendencia, hogy leggyakrabban a jobban ismert idősebb feketék szerepelnek keresztapaként: azok, akiknek irtásföldjei vagy aranylelőhelyei legközelebb vannak az indián településekhez. 11 A fekete keresztapa spanyol keresztnevet ad a gyermeknek, amelyet ugyan az apa is kiválaszthat, de leggyakrabban megegyezik a keresztapa nevével. 12 E név ennek megfelelően „megszenteli keresztelő és keresztelt azonosságát, és egyfajta összekötő kapoccsá válik a két ember között, akiket saját kultúrájuk metonímiájának tekintenek" (Dumont 1974). A szertartás révén a fekete kulturálisan integrálja az indiánt, aki komaként beépül a keresztapa megszilárdult kapcsolatrendszerébe. Másfelől az emberá, aki ebben az esetben nem az adásvétel keretei között lép kapcsolatba a feketével, hanem egy olyan csere révén, amely a saját társadalmában kölcsönösséget alapoz meg, úgyszintén befogadja a fekete keresztapát saját kapcsolatrendszerébe. Más szóval mindkét fél periférikus kulturális létezővé válik a másik számára. Egyébként a kapcsolat alapeszméje, amelyet mindkét csoport vall, mindenfajta mágikus agressziót lehetetlenné tesz a komák között. A kölcsönös szimbolikus béke e jótékony hatása a feketék szemében tompítja az indián partner bravo ('vad', 'erdőlakó') jellegét, s e jótékony hatás az indián egész rokonságára kiterjed. Az emberá számára viszont a keresztség fokozza a gyermek mágikus védelmét a vadon ártó jai'val szemben, egyszersmind szállást és fedelet biztosít az egész család számára, valahányszor felkeresik a fekete közösséget, vagy átutaznak lakóhelyükön. A viszony, melyet a keresztség hoz létre szülők és keresztszülők között, gyakorlatilag egy fiktiv vérrokonság, amellyel nemcsak cserék és szolgáltatások járnak együtt, hanem egy mindenfajta nemi érintkezést és mágikus tevékenységet kizáró, szavakban és gesztusokban megnyilvánuló tisztelet is. Mivel a rokoni kapcsolatok emberá terminológiája klasszifikáló, a szexualitást és a mágiát érintő tilalom az indián szemében a fekete keresztszülők vérrokonaira is kiterjed, egyszersmind védelmet nyújt a saját és a felesége hozzátartozói számára. Valójábanmég ennél is többről van szó: az emberá indiánok általában a szomszéd fekete közösség minden tagját komának, illetve komaasszonynak
