Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
LOSONCZY ANNA: Az interetnikus tér. Reprezentáció és csere feketék és emberá indiánok között
Az ilyen ünnepek megítélése az indiánok körében ennek megfelelően nem egyértelmű: egyszerre várják őket, és tartanak tőlük. Hogy elejét vegyék az agressziónak, a Capá és a Chocó folyók mentén élő indiánok - de más indián csoportok is - formálisan meghívnak három feketét azok közül, akikkel leggyakrabban kerülnek kapcsolatba a szomszédos fekete közösséggel fenntartott kapcsolatok során. Ezek a meghívottak a csónakjaikban várják ki az ünnep szakrális részének végét, majd külső szemlélőkként vesznek részt a profán részben, s hallgatólagos megállapodás alapján csak fizikai konfliktus vagy fegyveres fenyegetés esetén lépnek közbe szóval, sőt tettleg is, hogy szétválasszák a civakodókat, és elejét vegyék a tragédiának. Ennek megfelelően ők nem vesznek részt az általános ivászatban, mert meg kell őrizniük a „józan eszüket", mint a feketék mondják. Ugyancsak távol kell tartaniuk magukat az ünnepség helyszíneként szolgáló tértől, ahová csak a konfliktus elsimításának idejére lépnek be. Az ételüket magukkal hozzák, vagy a helyszínen készítik el számukra, de azt mindig az indiánoktól különváltan fogyasztják el. A tánc és az ivászat tehát nélkülük zajlik, ráadásul, mivel az indiánok a saját nyelvükön beszélnek, a verbális kontaktusból is ki vannak rekesztve. Szolgálatukat az ünnep végén kisebb ételajándékokkal (disznóhús, csirke, tojás, kukorica) jutalmazzák. Az indián ünnepekre családi kíséret nélkül meghívott néhány, gondosan kiválasztott fekete koma, akik az ünnep során, de abból kirekesztve, egy meghatározott funkciót látnak el, éppen ellentéte az indiánok jelenlétének a feketék ünnepein. E jelenlét mindig tömeges, családi jellegű, nincs funkcióhoz kötve, s az ünnepből való kirekesztéssel sem jár. A két gyakorlat aszimmetrikus jellegével mindkét csoport tagjai tisztában vannak. A feketék vélekedése szerint azok képesek megtenni e szívességet az indiánoknak, akik a legtöbb komasági viszonyt létesítik a közösségen belül és azon kívül is, mert ez annak a jele, hogy rendelkeznek a békítő mágikus hatalmával. Az indián ünnepekben való részvétel ennek megfelelően olyan társadalmi tekintélyt jelez és táplál, amelynek alapja az istenivel fenntartott különleges viszony, mert az isteniből ered az árnyékiélek „világossága" és „ereje". Az indiánok ezzel szemben a feketék által tett szívességet úgy tekintik, mint ami jár nekik, cserében azért, mert a feketék irtásföldeket foglalnak az ő saját területükön. De az ünnep szakrális részéből kizárt fekete meghívottak marginális helyzete még érthetőbbé válik, ha arra gondolunk, hogy az indiánok szemében e kollektív szertartások vagy a terület szimbolikus körülhatárolásához és a gonosz szellemektől való megtisztításához, vagy a fiatal lány beavatásához kapcsolódnak, amelyet házasság és nemzés követ. Márpedig éppen e két dolog jelöli ki az interetnikus kapcsolatok határait. Ugyanakkor a komasági kapcsolatok alkalmazásának, valamint a közvetítőkként funkcionáló fekete komák kívülálló, de gondos őrködésének köszönhetően az emberá indián közösségek egészen a legutóbbi időkig 16 nem szorultak saját kényszerítő hatalom létrehozására. Az indiánok társadalmi együttélésének törékeny pillanataiban a feketék ugyanolyan funkciót töltenek be, mint a keresztény név, amelyet a komaság alapjául szolgáló interetnikus keresztelő során kap a gyermek. Mindkét esetben arról van szó, hogy a Másikat egyfajta ütköző szereppel ruházzák fel valamilyen intraetnikus agresszióval szemben. Ráadásul miközben e gyakorlat növeli a rendszeresen kiválasztott fekete compadres tekintélyét a saját közösségükön belül, némiképp ellensúlyozza az abban rejlő egyenlőtlenséget is, hogy a feketék az indián területeken foglalnak maguknak irtásföldeket.
