Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
LOSONCZY ANNA: Az interetnikus tér. Reprezentáció és csere feketék és emberá indiánok között
A másik jelenléte a saját térben Az indián compadres családjai a feketék közösségi ünnepeinek három időszakát komáik házában töltik. Az ünnepekben csupán mint passzív nézők vesznek részt, kívül maradva a szentképek által kijelölt rituális tereken. Az ilyen ünnepek ugyanakkor arra is alkalmat adnak, hogy a fekete gyógyítóktól tanácsot kérjenek olyan betegségekkel kapcsolatban, amelyek nincsenek a sámán hatalmában, vagy azon kívül álló szellemek tevékenységétől függnek. A feketék viszont arra használják az ilyen együttléteket, hogy a sámántól amulettet kérjenek a Mai Ojo ellen, üszkösödő kígyómarásra és más egyedi nyavalyákra. Ugyanakkor azok a kimondatlan normák, amelyek a feketék jelenlétét szabályozzák az indiánok által lakott térben, nem tükörképei azoknak, amelyek a fordított esetben érvényesülnek. Míg az indiánok mindig családostól keresik fel a feketéket, az utóbbiak soha nem jelennek meg nagyobb számban az indiánok körében; ehhez egyik fél sem ragaszkodik. Azok a feketék, akiknek irtásföldjei vagy aranymosó telepei a közelben terülnek el, azért keresik fel rendszeresen indián komáikat, hogy valamilyen konkrét segítséget kérjenek tőlük, például szerszámot (fejszét, macsetét), vagy kedvező áron vásároljanak tojást, csirkét vagy kosarat. Ilyen esetben a fekete nem tölti az éjszakát az indián házában (tambo), hanem visszatér a munkahelye mellett összetákolt kunyhójába. Ha lehet, ételt és italt sem fogad el, különösen ha a komája nincs jelen, mert a táplálékba rejtett rontástól tart. Általában a két néphez tartozó partnerek közti interakció sokkal távolságtartóbb és formalizáltabb a indiánok lakóhelyén, mint a feketék területén. Mikor az utóbbiak megérkeznek, mindig megállnak az indián ház lépcsőjénél, s csak a ház urának hívására mennek föl; ekkor letelepednek a küszöb közelében, és soha nem közelítik meg a ház hátsó részét, mely az asszonyok számára van fenntartva. Az érintkezés formalizált szabályai csupán egyetlen esetben borulnak föl: amikor a fekete a feleségével és/vagy valamelyik gyermekével azzal a céllal jön, hogy a sámántól kérjen gyógyulást. Ilyenkor, akárcsak az olyan indián betegek, akiknek a háza többnapi járóföldre van, néhány napig a sámán házában marad, és növényi táplálék felajánlásával járul hozzá a háznép eltartásához. Természetesen az indiánoknak is vannak - gyakran több napig tartó - szakrális ünnepeik, amelyek évről évre ismétlődnek. Az ilyen ünnepek nyitva állnak a más folyók mentén élő emberá indiánok előtt, különös tekintettel azokra, akikkel már rokoni kapcsolatban állnak, vagy a jövőben kívánnak rokoni kapcsolatra lépni a gyermekek házassága révén. A rokoni csoportok hagyományos elszigeteltsége és függetlensége, a házasság törékeny jellege, amely a rokoni kapcsolatok instabilitásához és a rokonok közötti konfliktusokhoz vezet, valamint azok a küzdelmek, amelyeket a közhiedelem szerint az egyes közösségek sámánjai vívnak egymással kölcsönös rontások révén, a látens ellenségeskedés és gyanakvás légkörét állandósítják az indiánok körében, amely nemritkán éppen a közösségi ünnepek során tör a felszínre. Az utóbbiak ugyanakkor alkalmat adnak az egymástól egyébként földrajzilag elszigetelt rokoni csoportok találkozására, s így elősegítik a közös etnikai identitás és szolidaritás megerősödését. A férfiak ritualisait küzdelmei és a nők nyilvános vitái, melyek az ünnep profán részét alkotják, a konfliktusok erőszakmentes megnyilvánulásai. Gyakran előfordul azonban, hogy a feszültség egy adott ponton túl (és az alkohol hathatós közreműködésével) fizikai agresszióhoz, sőt bosszúból elkövetett emberöléshez vezet.
