Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Egy konfliktus etnográfiája: „laikusok" és „szakértők" vitája az ófalui atomtemető kapcsán
désköreinek részletes tárgyalása során jutott el konkrétan az ófalui területhez, illetőleg az itt felépítendő atomtemetőhöz. 16. A PAV-nak ugyanakkor nem volt más lehetősége, hiszen önértelmezéséhez szorosan hozzákapcsolódott, hogy veszélyes anyagokkal, ezek „megfékezésével" foglalkoznak, másrészt azt gondolták - s ennek többször is hangot adtak -, hogy a történelem során még soha egy technológiát nem vizsgáltak meg biztonsági szempontokból olyan alaposan, mint az atomenergiát. I 7. Az úgynevezett probabilisztikus kockázatelemzés (probabilistische Risikoanalyse - PRA) foglalkozik az atomerőművekre és az atomenergiára speciálisan jellemző, nagyon ritkán jelentkező, de akkor katasztrófákhoz vezető technológiai jellegű üzemzavarok biztonságtechnikai elemzésével (Vollert 1993). A legismertebb példa minderre az ún. „Rasmussen-jelentés", amely átfogó módon tárgyalta ebben a keretben az atomerőművek kockázatát. (Mindezt alaposan bemutatja Peters 199 1:92-95, ahol további irodalom is található.) 18. Az egyik legszebb példát az atomerőmű és környezete közötti kapcsolatra, illetőleg a mérnöki szemléletmódra az A paksi atomerőmű egy blokkjának sémája aláírással ellátott ábra jelenti, ahol a különböző gőzfejlesztők, turbinák, generátorok mellett a Duna úgy jelenik meg, mint a reaktorblokknak egy alkatrésze, csavar a gépezetben (Rósa 1988:9). 19. Ebben az összefüggésben sokszor hivatkoztak az iskolai fizikaoktatás közismert hiányosságaira (az atomtechnológiával csupán periférikusán foglalkoztak), melyek kiküszöbölésére az atomerőmű az általa alapított középiskolában tesz kísérletet. 20. Ezzel a konfliktusértelmezéssel több probléma is van; az informáltság és az elfogadás összefüggését vizsgáló empirikus kutatások azt állapították meg, hogy a beállítódás nem függ az informáltság mértékétől (Hennen-Peters 1990). Akár az adott kockázat mellett érvelőket, akár a kockázatot ellenzők csoportját nézzük, ők mindenképpen jobban informáltak, mint a kockázattal szemben közömbös pozíciót elfoglaló megkérdezettek. H. P. Peters szerint helytelen az a kérdésfeltevés, hogy „milyen információs állapot milyen beállítódáshoz vezet"; ehelyett inkább azt kellene vizsgálni, „milyen beállítódás milyen információs igényhez, s végső soron milyen információs állapothoz kapcsolódik". Azaz a technológiai viták és telepítési konfliktusok esetében nem kizárólag a lakosság információhiányával van baj, s ezért megalapozatlan az az elvárás, hogy „felvilágosítás" révén az elfogadás problémája is csökken. 21. Itt elég zárójelben megint csak utalni a kockázatra vonatkozó „információkereslet paradoxonra"; ebben a szakaszban a hallgatóság, az atomenergia kockázatával szembekerülő emberek beállítódását az egyik extrém pólus, a teljes érdektelenség jellemezte. 22. Az emocionalitás kérdése, noha sokszor előkerül ezekben a konfliktusokban, mégsem eléggé kutatott téma. Mindenesetre tény, hogy a nagytechnológiákhoz gyakran kapcsolódnak „szorongásasszociációk", melyek korrelálnak a katasztrófapotenciállal. 23. A „hibáztatásnak" a környezeti konfliktusokban betöltött szerepéről lásd Douglas 1998. 24- A forrásproblematika jól példázza azt a megközelítésmódot, amely a nyilvánosság számára is megközelíthető „képek", „vizualizációk" konfliktusban játszott szerepét mutatta be. 25. S ebben, úgy tűnik, igaza is volt neki: „ [...] die Behandlung eines Thema in den Tagesmedien den Eindruck eines Risikos zuverstärken" (Luhmann 1993:330). 26. A fogalomról lásd Jungermann 1990. Ezt a fogalmat egyébként azért vezették be, mert a társadalomtudósok azt remélték, hogy az olyan esetekben, melyekben a bizalom széttört, a kommunikáció segíthet. Ugyanakkor számos kritika is megfogalmazódott e fogalom kapcsán, így Bechmann szerint e fogalom használata mögött valójában minden esetben egyetlen szándék húzódik: „az elfogadás létrehozása" (Bechmann 1993b:259). Ugyancsak problémát jelent, hogy a kommunikáció olyan pillanatban növeli az információtömeget, a lehetséges alternatívák számát, amikor a cselekvés egyre sürgetőbbé válik, s a kommunikációt egy ponton valamely bizonytalanságban hagyott autoritásnak fel kell függesztenie.
