Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Egy konfliktus etnográfiája: „laikusok" és „szakértők" vitája az ófalui atomtemető kapcsán

(az azonos biztonságot adó helyek közül az olcsóbbat kell választani); illetőleg figyelembe kell venni még egyéb (demográfiai, honvédelmi, társadalmi, mezőgazdasági) szempontokat is. Ez a szempontrendszer is nagyon sokszor előkerült a konfliktus folyamán, mindkét fél által szívesen használt hivatkozási alap volt. Erre eleve predesztinálta az a tény, hogy nem rendezték el e követelményeket valamifajta prioritásrendszer mentén, mindegyik azonos szinten állt, s így mindkét szemben álló csoport - valamilyen probléma felbukkanása esetén - minden nehézség nélkül hivatkozhatott rájuk. Az általános elvek szintjén a „biztonság" fogalma kapcsán már bemutatott abszolút-relatív dichotómia - s természetesen a mögötte húzódó költség-haszon perspektíva -visszatér a nukleáris hulladéktároló lehetséges helyszínének meghatározása során is. A PAV képviselői számára a helyszínkiválasztás során az egyik legfőbb alapelv az volt, hogy ideális - abszolút biztonságos - terület nem létezik, mindig csupán optimális megoldás található. A biztonság garanciája ilyen létesítményeknél a kedvező természeti adottságok, illetőleg a műszaki beavatkozások együttese. Mindkét argumentum - azon túl, hogy teljes mértékben megfelel a PAV „működési filozófiájának", miszerint tökéletes biztonság nem létezik, a kielégítő biztonságra kell törekedni - igazából a geológiai, hidrogeológiai stb. környezet okozta bizonytalanságok kiszűrésére irányul. Míg az első egy elméleti jellegű ökölszabályt fogalmaz meg, addig a második a mérnöki szemléletmódnak megfelelően a műszaki megoldásokat értékeli fel. Ebben a perspektívában a környezet folyamatosan úgy jelenik meg, mint a bizonytalanságok, fenyegetések forrása és kiindulópontja, amellyel az atomtemető úgy áll szemben, mint egy olyan terület, mely abszolút biztonságos, mert korlátlanul érvényesülhetnek a műszaki kritériumok. Az érvek mögötti elképzelésrendszer A PAV döntéshozóit a konfliktus e szakaszában valóban meglepte, hogy az ófaluiak, a laikusok vonakodnak befogadni a hulladéktárolót, noha ők az ismeretterjesztő előadások, falugyűlések keretei között számos érvet sorakoztattak fel az atomtemető szükségessége és biztonságossága mellett. Az így előállt helyzetet értelmezve abból a feltevésből indultak ki, hogy a lakosság vonakodása elsősorban tudáshiányból fakadó bizonytalanságra, félelmekre vezethető vissza, ezért erőfeszítéseik egyik fő irányát az jelentette, hogy elmagyarázzák az embereknek: a radioaktív anyag nem veszélyes, nem kell tőle félni; igaz, lebecsülni sem szabad. Az atomenergia elfogadtatására tett törekvéseik a jelenség demisztifikálására irányultak. Főleg azt emelték ki, hogy a radioaktív sugárzás az élet természetes velejárója, nem valami rendkívüli, soha nem volt jelenség. Másrészt a különböző kockázat- és határértékek, valószínűségek pontos és számszerűsített megadásával azt próbálták sugallni, hogy az atomenergia kockázata kézben tartható, kalkulálható. Ugyanakkor az érvek mögött valójában világképbeli különbségek rejtőztek (Scheuch 1980); az atomenergia védelmezői általában az indusztriális társadalom, annak gazdasági, technikai érdekeinek hátteréből fogalmazták meg érveiket, míg az atomenergia ellenzői számára az atomenergia nem más, mint szimbólum, a megkérdőjelezett társadalmi rendszer központi eleme (Meyer-Abich-Schefold I 981 ). Ezt az alapvető meghatározottságot csak elmélyítették az államszocializmus körülményei, ahol a PAV- mint korábban