Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Egy konfliktus etnográfiája: „laikusok" és „szakértők" vitája az ófalui atomtemető kapcsán

A PAVkép A másik oldalon teljesen arctalan, kétes legitimációjú, minden karizma híján lévő emberek sorakoznak, a cikk egyszerűen nem nevezi a nevükön őket. Az ófalui karizmatikus vezetővel szemben (akinek a nevét rosszul írja a cikk szerzője) a másik oldal képviselői mint individuumok nem is léteznek, csak a munkahelyi beosztásuk szerint jelöltetnek („a PAV osztályvezetője"). Az ófalui helykijelölési eljárás ismertetése kapcsán a döntéshozók oldala teljesen differenciálatlanul jelenik meg; nem lehet tudni, kinek a nevéhez fűződtek az egyes döntések, nem derül ki, kik fenyegették meg a tanácselnököket, ki „osztotta le" korábban a lapokat, ki kárhoztatta passzív statisztaszerepre az ófaluiakat. A cikk mindvégig masszív fenyegetettségben élő embereket mutat be, ugyanakkor ez a látens, de mindenhol jelen lévő erőszak a háttérből ered, nem lehet pontosan tudni milyen csoporttól. Egész egyszerűen nincs ágense az eseményeknek, a cikk róluk beszélve mindvégig általános alanyt használ („döntés született", „kijelölésre került"). Egyetlen dolgot ugyanakkor teljes bizonyossággal állít és hangsúlyoz: maguk a döntések rosszak, teljességgel elhibázottak voltak, a helyi társadalom legelemibb érdekeit is figyelmen kívül hagyták. Ez a kép akkor változik meg alapvetően, amikor a cikk írója rátér az első ismeretterjesztő előadás bemutatására, amelyen megjelentek a PAV mérnökei, s a nyilvánosság előtt először vállalták fel az atomtemető-ügyet. Ettől a pillanattól fogva valamennyi, a nukleáris hulladéktároló kapcsán korábban hozott, elhibázott döntés „az ő számlájukra íródik", a döntéshozatali folyamat valamennyi visszásságát visszamenőlegesen nekik tulajdonítják. Igy egy olyan jelentésdimenzió jön létre a PAV körül, amelybe minden korábbi, más szereplők (minisztériumok, ERŐTERV Erőmű Beruházási Vállalat, továbbiakban: ERBE) által elkövetett hiba, tévedés is beletartozik.

10 A cikkben több, a konfliktus későbbi fázisában újra meg újra felbukkanó vádpont is megfogalmazódik: a PAV döntéshozói egyrészt nem önként, maguktól vállalták a helyi közösség tájékoztatását, hanem „úgy kellett iderángatni őket". Amikor végre eljöttek, hihetetlenül arrogánsak voltak, kioktató hangon beszéltek az egyszerű emberekkel, sőt meg is alázták a falu népét, amikor azt mondták, hogy az atomtemető azzal az indirekt előnnyel jár, hogy megtanulnak az emberek mosakodni." A PAV előadásaiban - mondja a cikk - ígéretekben nincs hiány, ám amikor garanciákat kérnek, akkor csak homályos utalások hangzanak valamilyen „szuperbiztos nyugatnémet technológiára", ám ez önmagában nem nyugtatja meg az embereket. A PAV tevékenységével szemben elemi szinten fogalmazódott meg a bizonytalanság: ki tudja, mi fog itt történni a közeljövőben, ha mégis felépítik az atomtemetőt, nem szállítják-e ide az ország összes radioaktív hulladékát, illetőleg a kiégett fűtőelemeket. Elképzelhető, milyen hatása volt a cikknek a faluban. Noha a fél évvel korábbi eseményekre már csak halványan emlékeztek az ófaluiak, de most az újságban, kinyomtatva áll, egy ország tudta meg, hogy milyen sérelem érte őket. Maga a „mosakodási rész" vált végül is a paksi „arrogancia", kioktató magatartás emblematikus jegyévé. Ez a rövid, mindössze fél oldalas újságcikk vált a PAV számára is a konfliktus egyik fordulópontjává. Ettől kezdve tekintették a szemben álló felet egyértelműen ellenségnek. Maga a cikk egzisztenciálisan is mélyen érintette őket, még évek múltán is emlékeznek a címére, a megjelenés időpontjára, s a vele kapcsolatban alkalmazott szóhasználat is nagyon elité-