Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

TÓTH G. PÉTER: Szexháború? Avagy férfiak és nők konfliktusa a magyarországi boszorkányperekben

állt, hogy Gall János, feleségét hátrahagyva, Magyarországon újranősült, tehát bigámista. Gall János, a mészáros azzal védekezett, hogy mivel mannheimi feleségét boszorkányság miatt elítélték, a házasság szerinte érvénytelennek tekinthető. Gall azzal érvelt, hogy a „boszorkány nem nő, tehát nem is feleség" (Bonis 1962:131). A feminista boszorkányságkutatók által felállított „szexháború" tézist támogatta az a tény is, hogy a boszorkányüldözés volt az első alkalom, amikor női vádlottak nagyobb számban egyáltalán megjelentek a nyilvánosság előtt. A büntetőjogban korábban nem létezett nő számára a boszorkányság mellett a legfontosabb főbenjáró bün ezen kívül csak a gyermekgyilkosság, a magzatelhajtás és a házasságtörés volt, amiért halálbüntetés járt (Larner 1981:51 nyomán Pócs 1998:141). E szexspecifikus bűnök konkrét szerepe a boszorkányvádak keletkezésében változó volt, de sehol sem domináns. E tényező mindenképpen jelen volt a nők ellen irányuló boszorkányvádak arányának növekedése mögött, de - ahogy Pócs Éva megállapította - „messze nem a demonológusok megrajzolta negatív nőideál sugallta mértékben" (Pócs I 998:1 39). Végső soron megállapítható, hogy bár a jogelmélet valóban tartalmaz nőellenességet, az is inkább a demonológia szexualitásellenességével van összefüggésben, illetve azzal az eretneküldöző gyakorlattal, ami üldöz mindent, ami nem hozható összefüggésbe a keresztény életvitellel és erkölcsi normákkal. Itt tehát nem a nemek küzdelméről van szó, hanem arról a boszorkányüldöző hagyományról, amelynek nevében felléptek minden varázsló, kuruzsló, „babonaságot" űző személlyel szemben. Ilyen értelemben pedig ez a jelenség szervesen illeszkedett abba a folyamatba, amit Peter Burke a „népi kultúra reformjának" nevezett (Bürke 1984:1991). A hatalom makrostruktúrájának tanulmányozása mellett azonban a boszorkányperek iratai forrásul szolgálnak a mikrohatalmi struktúrák megrajzolásához is. A mindennapi élet szintjén jelentkező konfliktusok, és ezen belül a férfiak és nők között feszülő ellentétek is érzékenyen kitapinthatók a perek tanúvallatási jegyzőkönyveiben. A bírósági perfolyamat torzító hatásainak kitéve a helyi elbeszéléskultúra sémái szerint megfogalmazott memorat fokozatú elbeszélések egyrészről a mindennapi élet csapásaira keresnek magyarázatot, másrészről a boszorkányvádak megfogalmazásával a hétköznapi élet konfliktusait próbálják feloldani (Pócs 1995). A boszorkányperek - mint valóban lejátszódott események - az iratokban a bírósági narratívok forgatókönyvei szerint konstruálódtak: vagyis a bizonyítékul szolgáló vallomások (benignum examenek, tortúravallomások és tanúelbeszélések) a bírósági procedúra diskurzusából születtek a helyi elbeszéléskultúra és a bíróság által alkalmazott jogi nyelvezet elemeinek felhasználásával. Ahhoz azonban, hogy a perekből kihámozható „történetek" jelentéstartalmait megértsük-és a forráskritikai követelményeknek is megfeleljünk-, egyrészről meg kell határozni azt a kontextust, amelyben az elbeszélések születtek, másrészről le kell szűkítenünk megadott szempontok szerint vizsgálatunk mezejét. A szempontok a következők: az elmondott szövegek éntudatú vagy tulajdonított hiedelmeket, fiktív vagy valóságos elbeszéléseket jelenítenek-e meg, továbbá hogy a férfiak és a nők milyen elbeszélésstruktúrát alkalmaznak. Éntudatú hiedelmen nem a boszorkány vallomásában szereplő és a boszorkány által is hitt hiedelmeket értem, hanem a tanú belső élményszintjét meghatározó, a személyes élményen alapuló hiedelmeket. Éntudatú hiedelmet tartalmaz tehát az a szöveg,