Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Egy konfliktus etnográfiája: „laikusok" és „szakértők" vitája az ófalui atomtemető kapcsán

differenciálatlanul „a falu népe". A felszólalók között főként a helyi, illetőleg az üdülőtulajdonosi értelmiségi réteg volt mindvégig túlsúlyban, ám szép számmal hangzottak el hozzászólások a falubeliek részéről is. Innen fakad, hogy noha az előadások, falugyűlések néha kicsit színpadiasaknak tűntek, mégis egységet demonstráltak: azt kommunikálták a nyilvánosságnak, hogy az atomhulladék-tároló kapcsán nem egy-két ember magánügyéről van szó, hanem egy közösség lépett fel ellene egységesen. így a falugyűlés, a tájékoztató előadás elsődleges szinten olyan kommunikációs formát jelentett, ahol a PAV és az ófaluiak egy közös problémáról vitatkozhattak, de szimbolikus szinten megjelenített egyfajta ellenállást - mégpedig egységes és erős ellenállást - a kívülről jövő fenyegetéssel szemben. A zárópontot ebben a részben az 1988. március 7-én Ófaluban tartott falugyűlés jelentette, amikor a falubeliekTársadalmi Bizottságot alakítottak azzal a céllal, hogy független szakértőket kérjen fel a PAV kutatásainak és anyagainak ellenőrzésére. Ezt a döntést a PAV is elfogadta, s innentől kezdve a konfliktus fő vonulatát a két fél által megbízott szakértők közötti vita jelentette. A konfliktus során először ebben a szakaszban rekonstruálhatók a szemben álló felek érvei, egész argumentációs rendszerük, illetőleg az emögött rejlő előfeltevés- és értékrendszer. Először kényszerültek arra, hogy egy nyilvános diskurzusban mutassák be elképzeléseiket, s ezt alkalomadtán más, ellentétes nézetekkel szemben meg is védelmezzék. Ennek megfelelően számos arra utaló jelet találunk, hogy a szereplők folyamatosan értelmezték saját helyzetüket, pozíciójukat, reflektáltak az őket körülvevő térben, illetőleg a másik fél álláspontjában bekövetkezett esetleges változásokra. Egy szempontból folyamatos definíciós küzdelemként is jellemezhető ez a szakasz (Lau I 989), ahol a definíciók nem pusztán a különböző vitatott adatok, mérések, eljárások körül forogtak, hanem a konfliktus terében a szereplők által elfoglalt pozíciókra is vonatkoztak. Amikor azt állítjuk, hogy a konfliktus e kezdeti szakasza valójában nem volt más, mint egy folyamatos definíciós harc, akkor valójában két mozzanatra szeretnénk ráirányítani a figyelmet: egyrészt az a kontextus, amelyben az atomtemető kérdése az I 980as évek közepén felmerült, egy nagyon rosszul szabályozott, bizonytalan, ingoványos terület volt, ahol nem - vagy alig - voltak előírások, érvényes szabályok. Ez több szempontból sem meglepő, hiszen az atomtemető létesítésére vonatkozó törvényi szabályozás éppen akkoriban volt kialakulóban, s minden hatóság inkább menekülni igyekezett a ráruházott feladattól, semmint a megoldására törekedett volna. A hulladéktemetővel kapcsolatba kerülő államigazgatási szervek közötti feladatmegosztás tisztázatlan volt, a különböző hivatalok gyakran egymás tevékenységéről sem tudtak, tragikomikus helyzetek egész sorát állították elő. Ebben a bizonytalan, rosszul definiált helyzetben a különböző interpretációknak hallatlanul fontos szerep jutott, s a szemben álló felek éltek is ezzel a lehetőséggel. A konfliktus e szakaszát folyamatos definíciós kísérletek jellemezték. Ugyanakkor a konfliktus tárgya, az ország első atomtemetőjének megépítése, illetőleg a létesítménnyel kapcsolatban fellépő esetleges kockázatok, veszélyek megítélésének kérdése is tipikusan olyan témakör, ahol a különböző definíciók, interpretációk kulcsszerepetjátszanak. Ahogyan az antropológiai-szociológiai irányultságú kockázatkutatás az I 980-as évek elején, közepén (nagyjából az ófalui konfliktussal egy időben) megállapította: azok a problémák, amelyek ebben és a hasonló konfliktusokban felvetődnek (mennyi-