Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - Susan F. Hirsch: Pronouncing and Persevering Gender and the Discourses of Disputing in an African Islamic Court (Füssi Nagy Géza)

hatáskörét, akik ezt követően szinte kizárólag polgári peres ügyekben járhattak el. Ugyanakkor az iszlám bíráskodás túlnyomórészt a nagy múltú partvidéki szuahéli családok kezében összpontosult. Ilyen volt Zanzibárban a Busaidi, Mombasában a Mazrui, a LamuPate szigetcsoport településein a Nabhani nemzetség és még néhány kisebb jelentőségű, helyi hatalmi tényező. Kenyában a brit gyarmati adminisztráció kezdetben érintetlenül hagyta, majd 1895től szervezetébe tagolta az iszlám bíróságokat, s velük a kádik intézményét. Ekkorra a szárazföldi területek jelentős meghódítása révén a vilajetek száma már I I volt. 1897-től pedig a protektorátus vallási bíróságainak mint egységesnek tekintett testületnek az élére a Mombasában székelő főkádi került. Később, főként a fehér telepesek kezdeményezésére és nyomására a kormányzat fölszámolta volna az iszlám igazságszolgáltatás rendszerét, ám az olyan mély gyökerekkel rendelkezett a partvidék muszlim népességének körében, hogy ezt a lépést nem kockáztathatták meg. Igy csupán arra törekedtek, hogy a világi bíróságok hálózatának kiépítésével csökkentsék a kádik befolyását. Végül a gyarmati korszak végére a muszlim bíróságok sajátos színezetet öltöttek: az etnikai torzsalkodások, vallási nézeteltérések s főként családi ügyek elbírálásának színterévé váltak. Az etnikai és vallási kérdések elbírálása nagyobb súlyt biztosított a kádik számára a gyarmati hatalom által kívánatosnak tartottnál, ezért tovább folytatódott fokozatos háttérbe szorításuk. A függetlenné vált Kenya első, 1962-ben elfogadott alkotmánya meghagyja a történelmi intézményrendszert, viszont I 967-ben, több törvénymódosítás eredményeképpen hatáskörét csak azokra az esetekre terjeszti ki, amelyek résztvevői valamennyien muszlimok, a kádik testületének azzal a kikötésével, hogy a világi hatóságok (rendőrség, jogi fórumok) nem sérthetik meg a muszlim szuahélik vallási-emberi méltóságát (heshima). A világi gyámhatóság és az ifjúsági bíróságok tovább csökkentették a kádik hatáskörét. Emellett a főkádi tekintélye megerősödött, mivel sajátos közvetítői szerepre tett szert a muszlim vallásúak és képviselőik, valamint a kormányhivatalok és a világi igazságszolgáltatás letéteményesei között. A szerző is tanúsítja, hogy súlyosabb vagy bonyolultabb esetekben Malindi kádija is legalább telefonon megvitatta a kritikus részleteket a mombasai főkádival. A kenyai iszlám jogrendszer az I 970-es évek elejétől fokozatosan további alapvető változásokon ment keresztül. Mindaddig szinte kizárólag idős, sőt határozottan öreg, nagy élettapasztalattal rendelkező emberek tölthették be a mindenkori kádi posztját. Ezt követően a világi jogban jártasabb vagy egyenesen „tanult" fiatalabb kádik megválasztására, illetve kinevezésére is sor kerülhetett. Párhuzamosan megszűnt két hagyományos intézmény: a muszlim peres felek képviselője, másképpen iszlám ügyvédje (waküi), valamint az egyes településeken osztatlan tekintélynek örvendő vének tanácsa (baraza). Ellensúlyozásképpen megnövekedett a mecseteket felügyelő vallási vezetők (ulama) tekintélye. További ellentmondásos jelenségek is terhelik a hagyományos szuahéli joggyakorlatot: fórumain konzerválódik a nemek elkülönülése. Egyrészt a kádihoz forduló nők és férfiak már a hivatal udvarán külön csoportokba rendeződnek, s ami talán még lényegesebb: a férfiak egyre gyakrabban csúfolják a nők bíróságának a patinás intézményt. 198586-ban például Malindiban 125 házassági ügy került a kádi elé, amelyek közül I 7-et férfiak, míg 108-at nők kezdeményeztek. Mindez valószínűleg a társadalom általános vál-