Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - Geertz után. Interszubjektív találkozások. Michael Jackson: Minima Ethnographica. Inter-subjectivity and the Anthropological Project {Wilhelm Gábor)

lóbb életet élő fogalmaival kezdünk el játszani, és rövid időn belül úgy tekintünk ezekre, mintha megfelelnének maguknak az eseményeknek. Jackson arra tesz kísérletet, hogy az általa választott elméleti modell, melyre mégiscsak szüksége van, hogy egyáltalán értelmezni tudja a megfigyeléseit, minél közelebb maradjon a megfigyelt eseményekhez. Mindezt úgy éri el - és tulajdonképpen ez a radikális a nézetében -, hogy kiragad, kitüntet egy aspektust a társadalmi élet szövevényéből: az interszubjektív szociális viszonyokat, relációkat. Az interszubjektivitás Jacksonnál azokat a módokat tartalmazza, ahogyan a személyiség kibontakozik és működik a személyek közötti kapcsolatokban (16. p.). Jackson azt állítja tehát, hogy bármely tanult, kulturális viselkedés megértéséhez ezek figyelembevétele az elsődleges, a lényeg. Jackson megközelítése egyszerre eredeti és provokatív. Nem használ formális vagy éppen kvantitatív elemzést, mivel túl fontosnak érzi a hétköznapi élményeket (melyek ezekből eltűnnek), de nem tartja követhetőnek az interpretatív értelmezéseket sem, mert ezek a dinamikus, egyéni cselekvések mellett siklanak el a kollektív és így túl absztrakt jelentések hangsúlyozásával. Jackson szerint az antropológusok hajlamosak analitikus fogalmaikat ontologizálni, ennek következtében pedig a megmagyarázandó esetek valódi okaiként képzelik el őket ( I 53. p.). Ami igazán szellemes és ügyes Jackson elméletében, az a kulturális viselkedéshez való közelítés megfelelő - a hasonló kérdésekre a legtöbb választ adó - szintjének a megtalálása. Arra mutat rá, hogy mind a szimbolikus, mind a kognitív antropológiai irányzatok komoly hiányosságokkal küzdenek. Mivel túlságosan elvonatkoztatnak a hétköznapi tapasztalatoktól, az egyik legegyszerűbbnek tűnő alapproblémát sem tudják kezelni: hogyan jöhet egyáltalán létre a gyakorlatban társadalmi interakció. Ennek magyarázatához ugyanis - állítja - nincs szükség az interakcióban részt vevők részéről valamilyen közös metanyelvet, közös vagy kölcsönös ismeretrendszert (kognitív nézet) vagy kulturális jelentéshálót (hermeneutikai irányzat) feltételezni. Úgy tűnik, hogy ennél fontosabb bizonyos, akár nyers szabályok, modus operandi alkalmazása. Sőt nem biztos, hogy bizonyos közös emberi vonások feltételezése, ismerete jobb alap az interakcióra, mint a radikális másság feltételezése ( 19 I. p.). Másokról alkotott ismereteink létrejötte iránti absztrakt kérdések helyett talán lényegesebb azzal a ténnyel kezdenünk valamit, hogy az emberek kapcsolatba kerülnek egymással, minden kulturális és nyelvi különbség dacára. (Kézenfekvőnek látszik első pillanatban erre a kérdésre is a közös kognitív struktúrára hivatkozó választ keresni: azért működik mindez, mert létezik például egy univerzális következtetési mechanizmus minden emberben. Ugyanakkor ez a kijelentés - bármennyire igaz - nem magyarázat. Elég, ha arra gondolunk, hogy tőlünk radikálisan eltérően gondolkodó lényekkel is képesek vagyunk szociális interakcióba lépni: mondjuk, bizonyos háziállatokkal.) Jackson szemében a mindennapi események, a környezettel folytatott állandó tranzakciók során mindig létezik hely az egyéni, önálló kreatív cselekvésre, ahol mi, a cselekvők kontrolláljuk az eseményeket egy bizonyos szintig. Éppen ezért a cselekvések és a létrejövő kapcsolatok megértéséhez ugyanúgy nem elegendő, ha a cselekvő mentális tartalmát elemezzük, mint ha egy-egy közösség által elfogadott jelentésrendszerből indulunk ki. Jackson szerint ugyanis az emberi kapcsolatokban megnyilvánuló dinamika ezeknél jóval több. Nem már eleve meglévő normák, jelentések, hiedelmek, tudások szabják