Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

ERDEI KATALIN - SÁNTHA ISTVÁN: Burjátok és tofák között119

ségű és -nemzetiségű képe a jövő nyugati burját társadalmának előképe. Minden itt megtapasztalt jelenség egyben a jövőt is magában hordozza. A kutatásnak van egy negyedik terepe is: az Uszty-Ordától mintegy I 50 kilométerre északnyugatra húzódó Obusza. Itt él a nyugati burjátság egyetlen ezüstműves mestere, azaz „fehér kovács sámánlelkűje" {„szagán darhan uthatajri\a"). A terület másik érdekessége, hogy a múlt század végén, e század elején itt gyűjtötte a mindmáig legteljesebb anyagot a nyugati burját sámánista hitvilágról Xangalov, egy bilcsiri tanító. Az itt tapasztaltak tudománytörténeti meggondolásokat is tartogatnak. 1998-ban Sántha István egy egyhetes körutazás során a környék falvait és sámánjaikat is felkereste. Ez segített a bajtogi sámánizmust elhelyezni a környék sámánizmusainak rendszerében. Az eddigi kutatások célja e két falu megismerése és tágabb környezetbe helyezése volt. Ez a választás sok tekintetben szerencsés megoldás volt, mivel az egyik falu a fő folyó felső szakaszának, míg a másik e fő folyó legnagyobb mellékfolyójának (annak középső-alsó szakaszának) markáns burját települése. A két falu nem szomszédos, nem áll közvetlen gazdasági összeköttetésben, lakói nem állnak egymással házassági kapcsolatban. Lakosságukat tekintve sem egységesek: két különböző törzs tagjai alkotják. így módszertanilag az a lehetőség kínálkozott, hogy amit az egyik faluban megismertünk, arra a másik faluban is rákérdezzünk. Bajtog a Felső-Huda-völgy középső részén fekszik. (A völgy közigazgatási központja a túlnyomóan oroszok lakta Ahinyban működik. Ahiny a völgy utolsó települése, északabbra - az elbeszélések szerint - csak tajgai vadász evenkik élnek.) A falu nevében a baj ('gazdag', a magyar bég szóban is ennek egyik alakja jelenik meg) és a tag ('hegy') török szavakat lelhetjük. Mindkét szó a török és a mongol nyelvben is megtalálható. Bajtog a völgy többségében burjátok, ehiritek lakta települései közül a legjelentősebb. Emellett oroszok, beloruszok élnek még a faluban. Őket az 1960-as évek végén alapított faüzem vonzotta ide, és a folyó túloldalán lévő külön falurészen, Szerafimovszkban telepedtek le. A kilencvenes évek elején az üzem fizetőképtelenné vált. Aki tehette, visszatért az orenburgi óhazába, de így is, a lakosság negyedét kitéve, mintegy százötven orosz ajkú él ma a faluban. Bajtogot a I 7. század végén, a 18. század elején alapíthatták. Az Orosz Birodalomban a Felső-kudai Terület központi települése lett. Az I 950-es évek végén, az erőszakos kollektivizálás időszakában a hagyományos nemzetségi viszonyokat tükröző kolhozokat összevonták. Központjukat áthelyezték Aphajbó] előbb Bajtogba, majd innen a Huda középső szakaszán elhelyezkedő Qahanyba. A völgyet lakó ehirit nemzetségek szállásainak felszámolásakor a népesség nagyobbik részét az új gazdasági központba, Bajíogba költöztették. A második migrációs hullám a fentebb már említett, 1960-as évek végi orosz betelepülés volt. A falu a hetvenes-nyolcvanas években élte modern reneszánszát. Majd az oroszok fokozatos elvándorlása mellett a burját fiatalok egyre nagyobb számban kezdtek a városba költözni. Tanulmányaik befejezése után nagy részük Uszty-Ordában, Irkutszkban és Ulán-Üdében talált és talál megélhetést. Ez a folyamat felgyorsult az utóbbi években. Igy a nyugati burját értelmiség tulajdonképpen „le lett fejezve", „el lett vágva szülőföldjétől".