Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

LOSONCZY ANNA: Szinkretizmus az elméletben, a terepen és múzeumban (Földessy Edina interjúja Losonczy Annával)

vallási mozgalom teljesen megbukott, de mint politikai nyelvkészlet fennmaradt, és szerintem az egész latin-amerikai demokratizáció nyelvkészlete innen ered. Azok az emberek, akik a szanktifikációkat végzik, munkások, kisalkalmazottak, egy alakuló kispolgárságot alkotnak, ami nélkül sehol sincs demokratizálódás. Már nem mint szegényekről beszélnek magukról, hanem népként kezdik magukat megélni. Ami teológiai kategória helyett politikai kategória, és ami első belépésük a nemzeti színtérre mint alanyoknak egy teljesen autonóm és alulról jövő vallásos úton. Nagyon érdekes, hogy ez a kialakulóban levő hiedelemrendszer vallási szinten együtt él az univerzalitásra és területnélküliségre törő, az individualizált és a nemzeti dimenziót kikerülő evangelizmusokkal, a neoprotestantizmusokkal. Nagyon sokan a temetőkbe járók közül párhuzamosan elmennek a pünkösdistákhoz, az evangélikusokhoz is, de nem fogadják el azt az exkluzív logikát, ami ezekben a neoprotestantizmusokban működik, amelynek értelmében az összes szentet, a múltat, mindent meg kell tagadni. Térjünk át egy másik tudományos tevékenységedre. Nagy pillanatát éli a francia muzeológia, hiszen Jacques Chirac kezdeményezésére egy új nemzetközi néprajzi múzeum, a Művészetek és Civilizációk Múzeumának terve készül. Ez teret nyújt alapvető muzeológiai kérdések újragondolására, amiben Te is részt veszel. Milyen formában? Maurice Godelier tudományos vezetése alatt bizottságok alakultak egy-egy kontinens tárgyalására. Az Amerika-bizottságba engem is meghívtak, holott addig soha nem foglalkoztam a tárgyak kérdéskörével. A bizottsági munka azzal kezdődött, hogy kaptunk egy kérdéssort, amelynek alapján a saját területünkről jelentést kellett írnunk, és bemutatnunk a bizottság tagjainak. Ebben szerepelt a kontinensek határainak, a kultúrkörök meghatározásának kérdése, és az, vajon mit és hogyan kellene bemutatni az új múzeumban. A munka elkezdtével egyre jobban érdekelni kezdett a dolog. Kétszer kaptam szót, hogy az amerikai feketék etnográfiai kutatástörténetéről beszéljek, és javaslatot tegyek kultúrájuk múzeumi bemutatására. Ezt néhány olyan tengely mentén kellene szerintem megtenni, amely egyrészt érzékeltetné rabszolgaságból adódó történelmi egységüket, másrészt szociológiai különbözőségüket és harmadrészt territoriális, valamint társadalmi széttöredezettségüket. Az amerikai feketék egyik jellemzője afrikai eredetük territoriális szétszórtsága és az a fragmentáció, ahogyan az amerikai kontinens nagy részén megtalálhatók, városi és vidéki környezetben egyaránt. Ez a széttöredezettség magában foglalja a társadalmi szervezeti formák és a képzetrendszerek sokféleségét, a fekete csoportok kulturális reprodukciós mechanizmusának nagyfokú eltéréseit, képzetrendszereinek nyitottságát más képzetrendszerekkel szemben, és egyes képzetrendszerek diffúzióját az afroamerikai népesség határain jóval túl. A rabszolgatartó rendszer megszűnése óta az afroamerikai jelenlét három formában - csoport, társadalom és kultúra - jelentkezik, mely formák nem minden esetben fedik egymást. A sokféle, széttöredezett, kevéssé territorizált afroamerikai etnográfiai területek egységét az afrikai eredet, a rabszolgaságból eredő transzplantációnak és a csoportok Amerikába való letelepítésének története, valamint az afroamerikanista etnológia által való „kitalálás" révén lehet megragadni. Ez utóbbi a 20. század elején kezdődött, és a feketéknek az éppen kialakuló nemzetekbe való asszimilációja lehetőségét vizsgálta. Ez az