Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

LOSONCZY ANNA: Szinkretizmus az elméletben, a terepen és múzeumban (Földessy Edina interjúja Losonczy Annával)

kell adni, és nem szabad nagyon koherenciába önteni a dolgot. Ahhoz, hogy az ember a lyukakat fölfedezze és elviselje, elhelyezze a sűrűben, a lyukak közti kapcsolatokat megtalálja, idő kell. És hogy elfogadja egyáltalán azt az ember, hogy egy kultúrát nem merít ki, hanem egy artikulált és értő verziót javasol róla. Milyen új kutatásaid születtek, vagy milyen terveid vannak, s ezek hogyan kapcsolódnak a könyvedben tárgyalt szinkretizmus kérdésköréhez? Azzal kezdeném, hogy Kolumbiában 1991-ben új alkotmányt hoztak létre, mely megerősítette a demokratikus intézményeket, népszavazást, új választási rendszert, új emberi jogok törvényét beiktatva, és amely elfogadta a többnemzetiségi rendszert is. Az indiánok képviseletet kaptak a parlamentben. Az ezt megelőző helyzetre utal még egy 1976-ból való emlékem. Valahol bementem egy helyi kocsmába, ahol csak férfiak voltak. Próbáltam elvegyülni, úgy tenni, hogy ne kelljen kimennem. Leültem egy asztalhoz, mögöttem négy férfi beszélgetett. Egyikük azt mondta: „Már két hét telt el, és egyet sem lőttem." Egy másik: „Én két hónapja nem lőttem semmit." Félórába került, míg rájöttem, hogy nem vadakról beszélnek, hanem indiánokról. Azóta óriási változás, hogy az indiánok mint etnikum kormányzati szinten elismerést nyertek. Ez a fordulat azzal is járt, hogy érdekképviseletek születtek, és az indián népességet territóriumhoz próbálták kötni. A virtuális territórium határai, melyek addig képlékenyek és átjárhatóak voltak, ennek a törekvésnek a nyomán bezárulni, keményedni kezdtek. Valahogy úgy, mint amikor rezervátumokat hoznak létre. Mikor egyszer Chocóba mentem - először a feketékhez, mert ők laknak a folyó alsó szakaszánál, az indiánok pedig feljebb -, azzal fogadtak, hogy az indiánok azt mondták nekik, szögesdrótot fognak húzni területük elhatárolására. Ez azt jelenti, hogy a feketék ezentúl nem mehetnek fel aranylelőhelyeikre. A dolog teljes képtelenségnek tűnt az őserdőben való kivitelezhetetlenség és a két csoport egymás mellett élési hagyományai miatt. Este összeültünk a feketékkel, és azt javasoltam nekik, mondják meg az indiánoknak, hogy ők is szögesdróttal választják el a saját területüket. Ez az indiánokat akadályozná meg abban, hogy lemenjenek a közeli városokba. Mire az volt a válasz, hogy az indiánok ezen nevetni fognak. így is történt, és ezek után nem került sor szögesdrótkerítés-építésre egyik oldalon sem: A békeépítésnek is megvannak az eszközei. A két csoport, az indiánok és a feketék nem szeretik egymást, de a név, a szentek cseréjével és az interetnikus komasággal létrehozták és fenn tudták tartani egymás között a békét. Azonban a gazdasági liberalizáció következtében Chocóba is eljutott a kábítószer, ami erőszakot szült, és a kutatás körülményei is nehezedtek. Az indiánokhoz való bejutáshoz ma már engedélyt kell kérni a helyi indián képviseleti szervtől. Én azért, mert húsz éve járok hozzájuk, még engedély nélkül visszamehetek, de két diákomnak visszautasították a bejutási kérelmét. Úgy éreztem, hogy szükségem van valamiféle felfrissülésre, és más afroamerikai, a tengerparton élő csoportot is meg akartam ismerni. Amikor egyszer Santa Martában voltam a területre való indulásra várva, elkezdtem járkálni a városban. Bementem templomokba, és elmentem szent ereklyéket árusító boltokba. Az egyikben az elárusítónő azt tanácsolta, menjek ki a temetőbe, az érdekelni fog engem. Ott azt láttam, hogy sírokat szanktifikálnak. Olyan emberek sírjára helyeznek adományokat, mint például egy