Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
TÓTH G. PÉTER: Szexháború? Avagy férfiak és nők konfliktusa a magyarországi boszorkányperekben
szövegek, ahol nem határoztak meg semmiféle okot a rontás előzményeként. Vagyis a tulajdonképpeni hiányos elbeszélésekben csak a rontás puszta tényét említették. Ezeknek a szövegeknek az aránya a mások által interpretált szövegekben 30 százalék, a saját élményen alapuló szövegekben az arány 14 százalék volt. A másik eltérés az volt, hogy a saját élményen alapuló szövegeknél enyhe eltolódás figyelhető meg a természetfeletti csapás magyarázatainak irányába. Vagyis a saját élményelbeszélésekbe gyakrabban szőtték bele a természetfeletti megjelenés elemét, mint a hallomáson alapuló elbeszélésekbe. Ez a különbség azonban nem jelentős, ugyanis mindkét szövegtípusban a mindennapi élet konfliktusai domináltak. Másik vizsgálati szempontunk az volt, hogy van-e különbség a férfi és a női elbeszélő stratégiák között. Ezt a különbséget a következő mutatókkal próbáltam meghatározni. I. Van-e különbség a rontás magyarázatául szolgáló elbeszéléstípusok között, vagyis milyen konfliktussal határozzák meg a rontás okát? 2. Van-e különbség a rontás célszemélyében? 3. Van-e különbség a rontás végeredményében akkor, ha az elbeszélő nő, illetve ha férfi? Mint már említettem, a férfi és a női elbeszélők száma közel azonos volt a feldolgozott perekben. 8 Az általuk elmondott szövegeknél az első lényegi különbség az volt, hogy a férfi elbeszélők gyakrabban alkalmazták a társadalmi konfliktuson alapuló csapásmagyarázatot, mint a nők (42, illetve 31 százalék). Második különbség, hogy a nők többször fogalmazták meg élményeiket a mindennapi élet eseményein kívül eső konfliktusokkal, mint a férfiak. Harmadik különbség, hogy amíg a nők az általuk elmondott elbeszélések harmadánál magyarázták a rontást valamilyen természetfeletti jelenséggel, addig a férfiak az általuk elmondott szövegek csupán negyedénél. Különbség adódott a rontás célszemélyével kapcsolatban. Az nyilvánvaló, hogy a saját élményen alapuló elbeszélésekben a férfiak többsége a férfiakat, míg a nők többsége a nőket jelölte meg károsultként. Ezenkívül nincs eltérés az elbeszélésekben. Ugyanannyi csecsemő- és kisgyerek-betegségről beszélnek a nők, mint a férfiak, ugyanannyi állatkárról, terménykárról és a közösséget ért csapásról beszélnek a női, mint a férfi kárvallottak. Eltérés mutatkozik viszont konkrét betegség meghatározásánál. Az első lényegi különbség, hogy a nők többféle betegséget diagnosztizálnak rontásként, mint a férfiak, ugyanis a férfi kárvallottak nagy része nem azonosítja a rontást valamilyen betegséggel, egyszerűen csak „beteg". A többi betegségtípusnál már nincsenek ilyen különbségek. A férfiak és a nők az elbeszéléseikben ugyanolyan nagy arányban magyarázzák a mozgásszervi eredetű betegségeket rontásként, mint a nők (20-20 százalék). Ugyanannyi az aránya a halálesetek rontásként való értelmezésének a férfiaknál, mint a nőknél (6-6 százalék). Halvány különbségre utal, hogy a női bajok, a szülés koruli nyavalyák, a csecsemőkkel kapcsolatos nemkívánatos jelenségek nagyobb hangsúlyt kapnak a nők elbeszélésében, mint a férfiakéban (9, illetve 5 százalék), de a férfiak ugyanúgy beszélnek ezekről a betegségekről, mint a nők. Mindezt összefoglalva csak annyi különbség rajzolódik ki a férfi- és a női elbeszélések között, hogy míg a férfiak általában törekszenek arra, hogy a bíróság előtt csak a rontás puszta tényét említsék, addig a nők egy részletesebb, változatosabb szöveggel interpretálják a rontást. Ha lényegi különbségre nem is bukkantunk a nők és a férfiak elbeszéléseiben, néhány eltérést azért ki tudtunk mutatni. A különbségek jelentéstartalmának meghatározása azonban már nem ilyen egyszerű. Célszerű tehát a szövegeket a gyanúsítottak oldaláról is megvizsgálni.
