Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

LOSONCZY ANNA: Az interetnikus tér. Reprezentáció és csere feketék és emberá indiánok között

musba beavatott fekete gyógyítók és a fekete gyógyítók által tanított indián sámánok az interetnikus agresszió jóvátételének kulcsfigurái. Természetfeletti hatalmukkal együtt jár a másik személyiségének részleges átvétele, de az ő esetükben ez nem sorvasztó betegséghez vezet, hanem éppen ellenkezőleg, növeli gyógyításuk hatékonyságát. Az agresszió mindkét esetben az áldozat személyiségének elfertőződését eredményezi, amelynek következtében érzéketlenné válik a saját etnikai csoportjának gyógyító eljárásaival szemben, és teljesen az agresszor segítségére van utalva. Az extraetnikus gyógyítás ugyan paradox módon helyreállítja az áldozat teljes másságát az agresszor gyógyítóhoz képest, de a helyreállított másság örökké magán viseli az utóbbi jelét. Ebben az esetben tehát kanalizált, mérsékelt erőszakról van szó, amelynek megoszlása követi és egyben táplálja a két partner közötti interetnikus kapcsolatok szimmetriáját és aszimmetriáját. A keresztszülőség keresztény eredetű intézménye által rituálisan strukturált fiktív vérrokonságnak, amely a nők cseréjének szerepét veszi át, itt a mérsékelt és kiegyensúlyozott kölcsönös agresszió felel meg, amelynek szimbolikus célja a jelek szerint azonos az interetnikus komaság motivációjával; mintha mindkét esetben arról lenne szó, hogy kölcsönösen felemelik az etnikai határokat, hogy aztán újra lezárják őket. Míg a keresztszülői viszony mint rituális vérrokonokat vezeti be a feketéket és az indiánokat a másik társadalmába, a kölcsönös interetnikus agresszió a betegség révén kváziindiánokat és kvázifeketéket hoz létre, akik csak addig léteznek, míg az extraetnikus gyógyítás vissza nem állítja egyértelmű etnikai identitásukat, az egészségüket. A komaság és a kölcsönös agresszió tehát ugyanazon, a területi és etnikai határokkal kapcsolatos probléma egymást kiegészítő szimbolikus megoldásának tűnik. Az egyik a másik csoport létezésének jótékony oldalát szervezi és teszi láthatóvá, a másik az abban rejlő veszélyeket önti formába. De mindkettő nélkülözhetetlennek tekinti a másik jelenlétét a saját perifériáján. Fordította Pálosfalvi Tamás JEGYZETEK * Eredeti megjelenése: Anne-Marie Losonczy: Les saints et la forêt. Rituel, société et figures de l'échange avec les Indiens Emberá chez les Négro-Colombiens du Chocó. Paris, 1

997, L'Harmattan. 353-380. 1. E vonakodás nem csak közösségi szinten jellemzi az emberá indiánokat: még ennél is jobban ódzkodnak attól, hogy emberá előnevüket felfedjék a külvilág előtt. Ennek okait lásd lejjebb. 2. Stipek (1976) szerint a másik etnikai csoport irányából fenyegető boszorkányságtól, különösen pedig a fekete vagy indián sámán által irányított szellemektől (ja'í) való - gyakran kölcsönös félelem fontos szimbolikus szerepet játszik a két etnikum közötti határok fenntartásában. 3. A „fekete sámánok" - olyan fekete kolumbiai gyógyítók, akik az emberá sámánnál (jaíbaná) is tanultak - ebből a szempontból kivételt képeznek. 4- Az emberá indiánok egészen a legutóbbi időkig, amikor kultúrájukban megjelent az írás, mereven elzárkóztak attól, hogy egy más népből való (a fehéreket is beleértve) megtanulja a nyelvüket. 5. E tendenciákkal kapcsolatban lásd de Cranda (1977). Az etnonyelvészek ugyancsak kimutatták a fekete kolumbiai dialektus masszív strukturális hatását magában az emberá nyelvben. E „kreolosodásnak" (criollización) nevezett folyamat jelei a helyi spanyol dialektusból átvett morfológiai szerkezetek (Landabru, szóbeli közlés, 1991). E kevert morfológia, amelyet lexikális átvételek is kísérnek, tovább fokozza a már korábban számos dialektusra bomlott emberá nyelv belső megosztottságát, újabb nyelvjárások elterjedését, s ebből a szempontból a fekete nyelvjárással rokonítja.