Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

SZ. KRISTÓF ILDIKÓ: Jákob rózsafája vagy frusztrált antropológusok? Az értelmezés hatalmáról és korlátairól

Jacobs-Rosenbaum Levin Thome Hayes Ohman (?) Az utolsó név után zárójelben álló kérdőjel Fish elmondása szerint azt jelezte, hogy nem emlékezett pontosan, hány „n" betűvel íródik az illető tudós neve. Ami a szöveg formáját - a vertikálisan elrendezett sorokat, valamint az oszlopszerű megjelenítést illeti, az Fish bevallása szerint teljes mértékben a véletlennek, esetleg valamilyen rejtett, nemtudatos megszokásnak köszönhető. Még mielőtt a második csoport tagjai elfoglalták volna helyüket a teremben, Fish láthatólag hirtelen ötlettől vezérelve - bekeretezte a listát, és a keret fölé ezt írta: „p. 43." (vagyis „43. oldal"). Amikor pedig a diákok megérkeztek és elkezdődött az óra, a táblán álló szöveget úgy mutatta be nekik, hogy az egy vers: olyan vallásos költemény, amilyeneket mindaddig tanulmányoztak. Majd felkérte a hallgatóságot, hogy elemezzék, értelmezzék azt. A diákok minden különösebb nehézség nélkül eleget tettek tanáruk kérésének, s egyfajta allegorikus költeményt tisztelve a szövegben, egyre-másra „ismerték fel" annak költői eszközeit, szimbólumait, keresztény jelképeit (Fish I 980:323-324). Az én alkalmazásomban Fish kísérlete egynémely módosulást szenvedett. Egyrészt véletlenszerűségről szó sem volt, jómagam nagyon is tudatosan írtam fel a táblára ugyanezt a hat nevet a kurzusaim bizonyos szakaszában. Másrészt végrehajtottam néhány formai változtatást: elhagytam a zárójelbe tett kérdőjelet, nem kereteztem be a listát és nem is tettem hozzá semmi egyebet, s az egész szöveget nyomtatott nagybetűkkel írtam. Harmadrészt pedig - s ez a legfontosabb különbség Fish játékához képest - én nem mondtam meg a hallgatóságnak, mit látnak (mit kell látniuk) a táblán. Egy bevezető kérdés után, ami valahogy így hangzott: „Szerintetek mi ez?" vagy „Mit gondoltok, mit írtam a táblára?", a lehető legteljesebb mértékben a diákokra bíztam, mit hoznak ki a szövegből, illetve mit „visznek bele". Az én hallgatóim között is voltak, mint látni fogjuk, akik irodalmi vonatkozásokat kerestek a szövegben (ha konkrétan verset nem is), de olyanok is, akik a non-fiction szférában gondolkodtak, és kiemelkedő társadalomtudósok - antropológusok, történészek stb. - listáját látták abban. Ami mindegyikük esetében figyelemre méltó - ahogyan az amerikai diákok esetében is -, az az, hogy értelmezéseik szemmel láthatólag nem ad hoc módon születtek. Nem a véletlen termékei voltak, és nem is pusztán szubjektívnek tekinthető, egymástól független vélemények. A javasolt interpretációk mindegyikére óriási hatást gyakorolt az a kontextus-vagy manapság divatos szóval élve, diskurzus -, amelyben a kitalálós játékra sor került. Fish nem árulja el, hogyan és mikor jegyezte fel a hallgatók által javasolt értelmezéseket; jómagam -főleg az 1997-ben tartott kurzusaimon - nagyon precízen, szóról szóra igyekeztem megörökíteni mindazt, ami a kitalálósdi során elhangzott. Eleinte csak azon okból, mivel a rá következő órán mindig összefoglaltam a kísérlet tanulságait, később azonban már azzal a céllal is, hogy egyszer majd írok róla valamit. Eredetileg a hallgatók nevével együtt jegyeztem fel a véleményeket, tekintettel azonban etikai megfontolások-