Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)
SZ. KRISTÓF ILDIKÓ: Jákob rózsafája vagy frusztrált antropológusok? Az értelmezés hatalmáról és korlátairól
viduum(ok) tudásanyagának a mibenlététől? 3 Egyáltalán: hogyan alkothatunk képet hogy Clifford Geertz (1973) és Umberto Eco ( I 992) megközelítéseit egy pillanatra összetársítsam - az interpretáció hatalmáról és annak korlátairól? Jelen írásomban ehhez a kérdéskörhöz kívánok hozzászólni oly módon, hogy megvizsgálom, hogyan zajlott le a fent említett barkochbajáték öt különböző szituációban, s megkísérlem levonni az eltérések és a hasonlóságok tanulságait. Ám mielőtt ezt megtenném, álljon itt néhány megjegyzés e vizsgálatot mentegetendő; két okból és két oldal felé is tartozom ezekkel. Első vétkem abban áll, hogy az itt bemutatandó kísérlet ötletét mástól tulajdonítottam el. Az észak-karolinai Duke Universityn irodalomelmélettel, irodalomkritikával foglalkozó Stanley Fish-től vettem kölcsön, felhasználva egy anekdotáját, amit az egyik s talán leginkább figyelemreméltó, legnagyobb hatású könyvében mesélt el. 4 Mentségemre egyrészt az szolgálhat, hogy a kísérletet - mint szó lesz róla - nem egy az egyben vettem át, másrészt az, hogy nyelvileg teljesen, s kulturális-kontextuális vonatkozásban is meglehetősen eltérő környezetben végeztem el újra (és újra), harmadrészt és elsősorban pedig az, hogy ötletének kisajátítása által éppen Fish téziseinek a helytállóságát kívántam tesztelni. Második vétkem a kísérlet főszereplői - a kurzusaimon részt vevő ártatlan egyetemi hallgatók és Ph.D. diákok - ellen irányult, akik az utolsó pillanatig nem tudták, mire is megy ki a játék, amibe észrevétlenül bevontam őket. Mentségem ezúttal az lehet, hogy úgy tapasztaltam, senki sem vette rossz néven a kísérleti alany rákényszerített szerepét. Olyannyira nem, hogy miután jómagam nyilvánosan lemondtam a „saját" szerzői jogomról, többekben megfogalmazódott a gondolat, hogy más közösségben/más kontextusban maguk is kipróbálják azt (tudomásom szerint hárman már meg is tették). A szóban forgó kísérletet Fish maga is több alkalommal végezte el. Tekintve azonban, hogy könyvében csak egynek - az elsőnek - a részletes leírását és elemzését adja, az összehasonlítás során csak erre az egyre tudok hivatkozni. Fish 1971 nyarán hajtotta először végre azt, amikor a Linguistic Institute of America és a buffalói State University of New York Angol Tanszékének közös szervezésében két kurzust tartott az utóbbi intézményben (Fish I 980:322). Jómagam pedig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tettem vele próbát különböző oktatási programok keretében, négy különböző hallgatócsoportjelenlétében. Először I 995 őszi félévében tizenkét egyetemi hallgató (I. csoport), majd I 997 tavaszi félévében három egyetemi (II. csoport), illetve nyolc Ph.D. hallgató (III. csoport), végül pedig I 997 őszi félévében ismét csak nyolc Ph.D. hallgató (IV csoport) részvételével. Fish-t, úgy tűnik, sokban a véletlen segítette hozzá, hogy a kitalálósdit eljátszhassa diákjaival: a buffalói egyetemen a két nyári kurzust ugyanabban a teremben s időben közvetlenül egymás után kellett tartania. Míg a délelőtt fél tízkor kezdődő órájára a nyelvészet és az irodalomkritika elméleti összefüggései iránt érdeklődő hallgatók jártak, a tizenegy órától folyó másikra főként irodalomtörténészek, akik a I 7. századi angol vallásos költészet jellegzetességeit - didaktikus tankölteményeket, a keresztény szimbolika elemeit és toposzait - tanulmányozták (Fish I 980:322). Történt, hogy egy napon a két csoport órája között nem törölték le a táblát, s így rajta maradt egy, az első csoportnak szánt, pusztán a szerzők vezetéknevéből álló ajánlottolvasmány-lista a következő formában:
