Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

FÜLÖP HAJNALKA: A varró falu

pedig bányászok és villanytelepi munkások voltak, és már nem csak a mezőgazdasági szezonmunkák szünetében. Miután 1952-ben a Gyerőpatakával szomszédos gyártelepen megkezdődött a kaolin szervezett kitermelése, majd egy évtizeddel később feldolgozóüzem épült francia segítséggel, a falubeli bányavállalati munkások száma megsokszorozódott.

3 A bányavállalat működése a 80-as évektől már nem volt olyan sikeres, mint korábban, de a gyerőpataki munkások közül csak az I 989-es politikai változást követően próbáltak néhányan más munkalehetőséget keresni. Akik azóta maradtak, telente rendszeresen munkanélküli-segélyből élnek. A 2. világháború után a mezőgazdaságban I 949-ben vezették be az ún. kótarendszert.

4 I 956-ban megalapították a Petőfi Sándor Társulást, mely az első közös földbirtoklási forma volt Gyerőpatakán, és egyben átmenetet jelentett a termelőszövetkezet megalakításához. 1963-ban I I 6-an léptek be, 1990-ben azután I 88 dolgozónak szűnt meg a tagsága. I 990-ben a szövetkezet jogutóda a 23 gazda által alapított Szabad Parasztok Kisvállalata lett, de ez az új társulás csak egy évig volt életképes. A földtörvény 1991 -es megjelenése után a gyerőpatakiak mindannyian visszakérték földjeiket, a földek kimérése és visszaadása a tagosítatlan határban azonban még I 996 nyarán sem fejeződött be. A törvény értelmében kiscsaládonként összesen legfeljebb 10 ha szántót, kaszálót és erdőt lehetett visszaigényelni. A faluban hat család van, akiknek ennél nagyobb birtoka volt I 963 előtt, és ezért „nagygazdá"-nak számítanak. A szövetkezet állatállományát is szétosztották a falubeliek között. A visszakapott földek művelése nehézkes és ráfizetéses, egyrészt azért, mert a gyerőpatakiak többsége csak a szövetkezet megalakítása előtti hagyományos technikákat tudja alkalmazni, másrészt a termések értéke alatta marad a mezőgazdasági gépek által elvégzett munka bérének. A rendszerváltozás óta a gyerőpataki nők bekerültek abba a kézimunka-kereskedő hálózatba, amely egész Kalotaszegen működik, és a század eleji, Gyarmathy Zsigáné által kezdeményezett varrottas vállalkozás folytatásának, illetve felelevenítésének is tekinthető (Barabás 1910; Kresz 1968; Tőkés 1989). A falubeli nők lényegében kétféle termék varrására, hímzésére „szakosodtak": térítőket hímeznek, és I 990 óta a városiaknak „népviselet"-ként eladható hímzett, gyöngyözött ruhákat varrnak. Az I 950-es évektől kezdődően - párhuzamosan azzal, hogy a férfiak számára általánossá vált az üzemi és vasúti munkavállalás - a falubeliek életszínvonala egyértelműen emelkedett. A jólét megteremtése a korábbi állapotokhoz képest például a házépítkezések lendületében mérhető le. Az 50-es években bontották le az utolsó „szalmás házakat, szalmás csűröket", a 60-as évektől már csak kőből és téglából, lehetőleg 4-6 helyiséges emeletes házakat építettek. A ma álló házak 71 százaléka az 50-es évektől kezdődően épült.

5 Azóta a gyerőpatakiak háztartására a kettősség jellemző: egyes helyiségek berendezését, felszerelését a gazdálkodó életforma, másokét a városi minta alapján alakították ki.

6 Mivel a nagycsalád három generációja még mindig egy fedél alatt él, és a házasságokból egy vagy két gyermek születik, azoknak a fiataloknak, akik az 1980-as évek óta alapítottak családot, már nem szükséges új házat építeniük.

7 A falu lakosságának száma évtizedek óta fokozatosan csökken, és ez a folyamat inkább a születések alacsony számának, mint az elvándorlásnak tulajdonítható (Keszi Harmath I 978). Ennek egyik következménye a politikai változások óta egyre inkább abban mutatkozik meg, hogy nincs elegendő számú és képzettségű munkaerő a családi