Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

Tabló - Érzéki utazások Michael Taussig: Mimesis and Alterity: A particular history of the senses (Holló Imola)

kus eljárások" töltik ki a nem pontos képmás által keltett értelmezési hézagot. Hogyan „hatásos" akkor mégis a szerelmi varázslás, ha például a mágikus eljárás tárgyát megtestesítő ember formájú képmás nélkül hanggal (varázsige és a név ismétlésével), valamint egyéb, absztraktabban szimbolizáló eszközökkel végzik (mint például egy gyertya, amelyet egy félig elszívott szivar füstjében kettévágnak)? A név (a hang), a testi érintés bármilyen kis vagy közvetett - a varázslás tárgyának pénzéből vásárolt gyertya - jelenléte elég erőt hordoz a választott képmás megelevenítéséhez szoros összetartozásuk révén. Még nyilvánvalóbb a hasonlóság és az érintkezés (másolat és érintkezés) szétválaszthatatlansága egy 1972-es kolumbiai cukornádültetvény fekete árokásóinak esetében, akik megbíztak egy indiánt munkavezetőjük elleni varázslásra. A brujo (varázsló) azt kérte, hogy hozzák el neki munkavezetőjük lovának patanyomát. A patanyom esetében ugyanúgy, mint az ujjlenyomat esetében, a másolat és az érintkezés egymás nélkül elképzelhetetlen. De a másolat-másolás és az érintkezés összetartozásának egyéb fontos dimenziói is vannak. „Első kapcsolat" a gyarmatosított mással A mimetikus készség mint az egész testet és minden érzékszervet felhasználó adottság hagyományosan a primitivizmussal, ezzel együtt pedig egy elképzelt (evolucionista) teremtésmítosszal azonosult, a természettel közvetlen, szerves kapcsolatban élő, nemes vadember, a gyarmatosított másik idealizált képmásával. A civilizáltságában önmaga ősi természetességétől elidegenült modern ember az édenkert történelem előtti harmóniájának visszhangjait vélte felfedezni a gyarmatosított másik nemes vademberének mimézisre termett lényében. Taussig 1832. december 18-án a Tűzföldön partra szálló Darwin első kapcsolatának színhelyére visz minket, hogy megmutassa az „első kapcsolat" sebesen forgó mimetikus örvényét: „Tartózkodóak voltak, arckifejezésük bizalmatlan, meglepett és döbbent. Miután adtunk nekik néhány piros anyagot, amit azonnal a nyakuk köré csavartak, jó barátok lettünk. Ez abban mutatkozott meg, hogy az öregember veregette a mellünket és olyan hangot adott ki, amilyet az emberek csirkeetetéskor szoktak... (A vadak) kitűnő utánzóművészek: valahányszor köhögtünk, ásítottunk vagy bármilyen furcsa mozdulatot végeztünk, azonnal utánoztak minket. Néhány tiszt elkezdett hunyorgatni és majompofákat vágni; de az egyik fiatal tűzföldi sokkal rondább képet tudott vágni. Tökéletes helyességgel elismételtek bármilyen szót, bármilyen mondatot, amit mondtunk nekik, és egy ideig emlékeztek is ilyen szavakra... Úgy tűnik, minden vad rendelkezik ezzel az átlagon felüli utánzóerővel."(75. p.) Darwin hajójának, a Beagle-nek kapitánya, Fitz Roy a következőképpen figyelte meg ugyanazt a partraszállást: „Elégedettséget vagy jóindulatot fejeztek ki azzal, hogy dörzsölték és ütögették saját, majd a mi testünket; és mélységesen szórakoztatta őket a hajó legénységéhez tartozó egyik emberünk bohóckodása, aki jól táncolt és jó utánzóművész volt." Ki utánoz kit? Ki kezdte? Egymás kölcsönös idegenségével és (meg)érthetetlenségével szembesülve ki kezd áthajolni a másik felé az általa felfogott kép másolásával, utánzása-