Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)
PÁSZTORY ESZTER: Tükörkép vagy közvetítő? (Gyarmati János interjúja Pásztory Eszterrel)
antropológusként nem sokra tartotta a művészettörténészeket. A művészetet „cifra dolognak" tekintette. A korszak tudományos életére jellemző, hogy a másik oldalnak sem volt jobb véleménye. A művészettörténészek körében az volt az uralkodó nézet, hogy az antropológusok nemigen járatosak a művészet kérdéseiben, és ezeket az alkotásokat úgy kezelik, mint olyan dokumentumokat, amelyeket funkcionálisan kell értelmezni. Rajtuk kívül még Gordon Ekholmot említhetném, aki a Természettudományi Múzeumban a mezoamerikai régészet specialistája volt, és sokat foglalkozott amerikai magángyűjtemények mexikói, guatemalai műtárgyainak meghatározásával. Aki művein keresztül, de személyes segítsége révén is nagy hatással volt rám, az George Kubier, aki az első prekolumbián művészettel foglalkozó professzor volt Amerikában, sőt talán az egész világon. 3 Akkoriban a Yale Egyetemen tanított. Ez a sokféleség lehetővé tette, hogy érdeklődésemnek megfelelően magam állítsam össze tanrendemet, s az is kitűnik belőle, hogy a művészettörténet mellett antropológiai, régészeti, sőt bizonyos mértékig muzeológiai képzettségre is szert tehettem. Egy idő után azonban a „primitív" művészetet, maszkjaival és szobraival együtt, bár esztétikusan remeknek találtam, egyszersmind intellektuálisan kicsit unalmasnak is. Úgy éreztem, ezek az alkotások vizuálisan nem elég összetettek számomra. Ebben az időben jutottam el első ízben Mexikóba. Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor először kiléptem Teotihuacánban a négy km hosszú Halottak útjára és megpillantottam e kétezer éves sugárút mentén magasodó Nap és Hold piramisát. Ez még lenyűgözőbb volt, mint az afrikai királyságok. Nehéz volt elhinni, hogy valaha létezett egy ilyen látványos emlékeket maga után hagyó civilizáció, amelyet kőkori eszközökkel hoztak létre. Az épületeket színes freskók maradványai ékesítették, amelyekről akkoriban alig tudtak valamit, és a legjobb az volt, hogy igen bonyolult jeleneteket ábrázoltak. Itt volt a nagy kihívás: megfejteni azt a művészetet, ami e freskók mögött rejtőzik. Mégis az első könyvedet az azték művészetről írtad, s csak 15 évvel később látott napvilágot Teotihuacánról írott könyved. Ez csak részben igaz. Ugyanis a doktori disszertációmat a teotihuacáni falfestészetről írtam, és az 1976-ban nyomtatásban is megjelent. Emellett szerkesztettem egy könyvet Middle Classic Mesoamerica címmel, amely I 978-ban látott napvilágot. Annyiban mégis igazad van, hogy az első nagyobb szabású önálló könyvem az azték művészetről szólt, ám ennek gyökerei éppen Teotihuacan iránti érdeklődésemben keresendők. Mint említettem, az első, ami Mexikóba érkezésem idején megragadott, az Teotihuacan volt, annyira hatással voltak rám az ott található piramisok és maga város. Ami pedig különösen izgalmas volt számomra, hogy korábban alig-alig tanulmányozták, különösen a művészetét. Ezért döntöttem úgy, hogy Teotihuacánról írom a disszertációmat. Ám ez a disszertáció nem sikerült igazán. Valójában nem tudtam, hogyan is készítsem el. Nem volt rossz disszertáció, de nem is volt egy igazán jó tanulmány. Nem sikerült bemutatnom, mi volt a különleges Teotihuacánban, és az miért volt az. Nem tudtam, mit is kezdjek ezzel a várossal, ezzel az ősi civilizációval. Kicsit a művészettörténet, kicsit az antropológia felől közelítettem, de igazából nem jöttem rá, hogy is kellene megragadni ezt a kultúrát.
