Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

PÁSZTORY ESZTER: Sámánizmus és észak-amerikai indián művészet

Például a rituális halál és újjászületés, valamint egy természetfeletti védnök pártfogásának sámánisztikus „forgatókönyve" számos északnyugati partvidéki tánccsoportban az új tagok beavatási szertartásának szolgál alapjául. E csoportoknak legalább annyira célja a társadalmi és gazdasági helyzetük bemutatása, mint amennyire a szellemi erők megszerzése. Míg a beavatási szertartás során egyes beavatandók a valódi sámánokéhoz hasonló intenzív spirituális élményben részesülnek, másoknak be kell érniük az élmény kevésbé nagyhatású eljátszásával. Ahogy a hangsúly fokozatosan áthelyeződik az egyéni sámán valódi transzállapotáról a beavatandó által eljátszott transzra, a környezet és a kelléktár egyre inkább vizuálisan kifejezővé válik. A maszkviselő társaságokban a beavatandók számos olyan maszkot és művészi tárgyat használnak, amelyek nem szükségesek az egyéni sámán számára. A kvakiutl indiánok kannibál és grizlimedve-társaságai botokat, fényhatásokat, ajtócsapdákat és más színpadias látványosságokat használnak a színmű jellegű megvalósítás érdekében (Drucker 1955:163). Az észak-amerikai sámánisztikus csoportok társadalmi és gazdasági szerepe különösen a Nagy Tavak környékén élő odzsibva indiánoknál egyértelmű. Az odzsibva sámánok egyszerű tárgyakat használnak, mint például a dob, csörgő és szívócső, valamint fafigurákat (Hoffman 1885:86). A sámánisztikus gondolatkör legkifejezőbben azonban a midevivin társaságnál jelenik meg. A mide társaságba való belépésért a beavatandó tagoknak fizetniük kell, és négy szinten keresztül juthatnak előbbre a tagságban. Énekeket és hagyományokat tanulnak, a beavatási szertartás során eljátsszák, hogy lelövik őket, meghalnak és újjászületnek. Azok közül is, akik eljutnak a negyedik szintre, kevesen jutnak olyan spirituális erő birtokába, ami hasonlatos lenne a sámán erejéhez. Az ilyen csoportokban bizonyos erő megszerzése inkább egyfajta társadalmi rangot jelent. A mide társaság által használt művészi tárgyak jóval kidolgozottabbak és jelentésükben is kifejezőbbek, mint a sámánok tárgyai, ami összefügg a mide rítusok színpadias jellegével. A mide kunyhó a világegyetemet jelképezi, és a benne lévő leszúrt oszlopok madárral a tetejükön a középen álló világfát jelenítik meg. A csoport tagjai állatbőrrel díszített batyukkal rendelkeznek, melyben különféle amuletteket tartanak, és fatáblákon vagy kéregtekercseken szimbólumokkal jelölik a beavatás során tanult énekeket. A társaság nyírfakéreg tekercseken ábrázolja eredetét. Az egyik ilyen tekercsen a mide kunyhókjelennek meg négy szinten, az eredeti, égbeli mide kunyhó másolataként. A társaságot egy istenség adta az odzsibva népnek, akit a tekercsen egyéni sámánként ábrázoltak, feje körül erősugarakkal és kezében dobbal. A sámánisztikus társaságok a sámánisztikus élmény egy felhígított változatát kínálják a nagyközönségnek, a beavatottak azonban inkább társadalmi elismertséget, mintsem spirituális erőt nyernek ebből az élményből. A sámánisztikus „forgatókönyv" a beavatási szertartás eljátszásához szükséges, és mivel az élmény nem annyira belülről fakad, nagyobb hangsúlyt fektetnek annak kifelé történő megfogalmazására és a művészi tárgyak megjelenítésére. A sámánizmus „demokratizálódásának" egyik formája a sámánisztikus társaságok intézménye, ahol a tagoknak fizetniük kell a beavatásért. Egy másik példa a sámánisztikus erő szélesebb körben való terjesztésére az észak-amerikai síksági indiánok látomáskeresése. A síksági kultúrában egyaránt megtalálhatók egyéni sámánok és sámánisztikus titkos társaságok (Lowie I 954). A síksági indiánoknál azonban mindenki szeretne legalább kismértékű spirituális erőre szert tenni a látomás élményén keresztül. A síksági látomás szerkezete hasonló a sámánok első találkozásához a természetfeletti világgal,