Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

PÁSZTORY ESZTER: Sámánizmus és észak-amerikai indián művészet

általános, és ahol egy és ugyanazon karó több különböző céllal használható fel. A tárgyak megjelenése egyik esetben sem túlságosan fontos, mivel az előadás során elhangzó szavak ruházzák fel a tárgyakat jelentéssel. Sok műtárgyat egyetlen rítushoz készítenek csupán, azután elpusztítják őket, otthagyják, vagy más módon szabadulnak meg tőlük a rítus befejeztével. A szalisoknál deszkákat csak egy ceremóniához használják, és minden alkalommal újakat kell készíteni. A tárgyakat vagy azért semmisítik meg, mert a beteg szelleme vagy rossz szellemek bújtak el bennük, vagy egyszerűen csak azért, mert nincs két olyan utazás, amely teljesen azonos lenne. A sziklaművészetben látszik igazán, mennyire elhanyagolható körülmény a sámánisztikus ideológiában a művészi tárgy befejezettsége. Észak-Amerikában egyes sziklába vésett ábrák és sziklafestmények egyértelműen a sámánisztikus rítust idézik. Például a texasi Pecos folyó mellett levő Párduc-barlang falfestményein szemből ábrázolt, állatnak álcázott, táskát cipelő alakok láthatóak (Kirkland-Newcomb I 967). A táska valószínűleg szeszes ital készítésére alkalmas babot tartalmaz, amelyet az Egyesült Államok déli részén a sámánok látomások keltésére használnak. Az ilyen bab archaikus korból származik, és barlangokba rejtve őrizték őket. Mindezek kapcsán azt szeretném hangsúlyozni, hogy a Párduc-barlangban több képet festettek egymásra, szemlátomást nem törődve a festmények befejezettségével. A festés aktusa valószínűleg sokkal fontosabb volt, mint maga az eredmény. Az északnyugati part mentén fellelhető, nagy műgonddal sziklába vésett sámánisztikus műalkotások nem azért szépek, mintha a szépség szükséges eleme lenne a sámánisztikus előadásnak, hanem azért, mert a partvidék társadalmaiban a műalkotások mennyisége és minősége a társadalmi helyzet igazolására szolgált. Az olyan sámánisztikus műtárgyak, mint a maszkok vagy a lélekfogók pont olyan finoman kidolgozottak és befejezettek, mint az északnyugati partvidék többi művészeti alkotása. Néhány műalkotáson a sámán a többi alaknál groteszkebb és torzabb. Ezekben az esetekben elképzelhető, hogy a forma eltorzítása a transzállapot érzelmi töltetét hivatott megjeleníteni, ily módon is megkülönböztetve ezeket az inkább társadalmi ihletésű műalkotásoktól. Mivel a sámánizmusban a műtárgyak bizonyos gondolatok közvetítésére szolgálnak, sokkal inkább az általuk jelölt témán van a hangsúly, semmint a műtárgyak formai megjelenítésén. A sámánisztikus témákat négy nagy csoportra oszthatjuk: emberi alakok, állatok, állat-ember kapcsolat és kozmikus ábrák. Az antropomorf alakok a sámánt jelölhetik, vagy egy mitikus első sámánt mint mágikus erővel rendelkező emberi lényt (I. ábra). A mágikus erőt szív, csontváz, állati szarv vagy maszk képében ábrázolják. Egyes sámánok erejét és hatalmát még inkább érzékelteti a szemből történő ábrázolásmód és a szónokló gesztusok. Az antropomorf alakok ábrázolása a sámánok segítő szellemeit vagy a természetet uraló és az ember által kiengesztelendő istenségeket is jelentheti. Néprajzi adatok híján sokszor lehetetlen megkülönböztetni egymástól a sámánokat, a szellemeket és az istenségeket, mivel ezeknek hasonló erőket tulajdonítanak, és így az ikonografikus vonások is felcserélhetők. Az állatok képének fokozott jelenléte a sámánisztikus művészetekben azért sem meglepő, mert sok sámánisztikus társadalom a vadászattal tartja fenn magát. Az alkotásokban megjelenő állatok lehetnek a vadászat során elejtett szarvasok, hegyi kecskék és halak, de lehetnek természetfeletti erővel felruházott állatok is. Az ilyen erővel rendelkező állatok egyaránt jelenthetik az állatokat uraló természetfeletti istenség állatfor-