Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)
HELTAI GYÖNGYI: Tendenciák a kortárs vizuális antropológiai gondolkodásban
6. Non-fiction filmek-távoli kultúrákhoz kapcsolódó, „egzotikus" útifilmek. Korábban mozihíradóban szerepeltek, manapság inkább televízióban fordulnak elő. 7. Fikciós filmek-témájuk révén érintkeznek az etnográfiai filmmel. A modalitásformák különféleképpen kombinálódhatnak az egyes anyagfeldolgozási módokban. Leggyakoribb a világos (perspicuous), az elrendezett antropológiai információ egyértelmű értelmezésére törekvő film, míg a ritkábban feltűnő kísérleti (experimental) munkák többféle interpretációt lehetővé tevő, „nyitott" befogadási folyamatra csábítják a nézőt. Crawford szerint azért van viszonylag sok egyértelmű értelmezést sugalló etnográfiai film, mert a szakértőként működő antropológusok szeretnék a közönséget minél több hiteles információval ellátni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a film megtekintése után csupán a nézők töredéke kap kedvet egy, a témára vonatkozó monográfia elolvasására. Az egyértelmű értelmezésre törekvő etnográfiai filmek műfaji problémái abból erednek, hogy a megrendelő televízió természeténél fogva etnocentrikus, az idegen kultúrát mindig saját nemzeti normáihoz méri. E média sajátosságot elfogadva, Crawford szerint a televízió számára dolgozó antropológusok a másik kultúra tolmácsaként kívánnak működni, megmagyarázzák, miként kell értelmezni bizonyos eltéréseket: előre gyártott jelentéseket tálalnak a nézőknek. A képernyőkön ritkábban feltűnő, kísérleti etnográfiai filmekben a „mi" és az „ők" közötti különbségek helyett a hasonlóságok kapnak inkább hangsúlyt. Ennek elérése érdekében az alkotók általában az observational cinema mára már sablonná vált stiláris eljárásait alkalmazzák: sok képet kevés narrációval, eredeti hangot, kevés vágást, képaláírással fordított dialógust, a közelképek kerülését, a kamera és a stáb jelenlétének hangsúlyozását a filmformában. E fenti két anyagfeldolgozási mód Crawford szerint a „fly on the wall" és a „fly in the soup" filmes eljárással kombinálódhat. A megidéző (evocative) anyagfeldolgozási mód, mely általában a „fly in the I" filmes eljárással kötődik össze, az előbbiektől eltérően lemond a mimetikus ábrázolásról. Az etnográfiai filmben Robert Gardner mellett Tinh T. Minh-ha képviseli ezt az irányzatot. I 982-ben készült Reassemblage című, e megidézőmódot reprezentáló filmjében szándékosan figyelmen kívül hagyja az etnográfiai filmkészítés szabályait: nem kerüli a közelképet, s szinkronhangot használ. A reflexív fogások alkalmazása miatt az amerikai rendező filmjeiben a fiction és non-fiction határai elmosódnak. Crawford így jellemzi Tinh T. Minh-ha módszerét és törekvését: „A kamerát arra használja, hogy kommentálja és dekonstruálja a más kultúrák ábrázolásának nyugati konvencióit. Nem más ez, mint a nyugati szem énjének kritikája." (Crawford I 992a:79.) David MacDougall 6 A stílus bűnrészessége című dolgozatában nem elméleti vagy klasszifikációs kérdéseket tesz fel, és nem a filmkészítő antropológus „maradi vagy haladó", pozitivista vagy posztmodern irányultságát vizsgálja, hanem a kultúrák - vizuális ábrázolhatóságuk terén való - különbségeire hívja fel a figyelmet. Abból indul ki, hogy bár az etnográfiai film átvett bizonyos elveket a kulturális antropológiából, vizuális szabályrendszere alapvetően az európai dokumentumfilm beszédmódmodelljein alapult. A jelenből visszanézve nyilvánvaló, hogy az etnográfiai filmesek nem mindig találták meg a különféle kultúrákhoz az adekvát filmnyelvet. Egyes kultúrák könnyebb „vizualizálhatóságuk" révén többször jelentek meg etnográfiai filmek tárgyaként. Ez a szerző szerint azért tudatosítandó, mert az ilyen „szereplés" hat a szóban forgó kultúrákra.
