Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Sáfrány Zsuzsa: Állattartás-pásztorművészet gyűjtemény
90 Sáfrány Zsuzsa vei az új gyűjteményi struktúra - az önálló múzeummá válással párhuzamosan - is ekkor alakult ki. Nemcsak tárgytípusokban, hanem díszítőtechnika szerint is jól elkülönül egymástól az ország keleti, nyugati és északi része, ezért a táblázatok ilyen bontásban is elkészültek (lásd 2-5. számú táblázatok). Egy tárgy készítési és gyűjtési helye nem minden esetben ugyanaz. Különösen így van ez a 20. század második felében múzeumba került tárgyak egy részénél. Amennyiben egyezik is ez a két földrajzi hely, a gyűjtők nem mindig tüntették fel a falu (vagy a puszta), sok esetben a megye nevét sem. Gyakran találkozhatunk ezenkívül még - nagy kutatók kézírásos bejegyzései során is - az általánosabb „Alföld” vagy „Nagyalföld”, „Felföld”, „Felvidék”, illetve „Erdély” megjelöléssel. Ennél is bizonytalanabb adatok állnak rendelkezésünkre a szám nélküli, raktárrendezésnél megtalált és újraleltározott tárgyak esetében. Vonatkozik az előbbi a másod-, illetve harmadkézből (gyűjtőktől, kereskedőktől) múzeumba került tárgyak ra is. Itt a kutató, a gyűjtő gyakran a vásárlás helyét írta be, vagy csak az igen általános „Magyarország” megnevezést tüntette fel lelőhelyül. Később esetleg ismeretei alapján a muzeológus megpróbálta szűkíteni a származási helyet és így lokalizálni a tárgyat. Ennek ellenére a gyűjteményben igen jelentős - több mint kétezer - a lokalizálhatadan tárgyak száma a raktár- rendezések során előkerült, adatoladan, illetve a csupán „Magyarország” lelőhellyel rendelkező tárgyak miatt. Főként bárányjegyek, tűzcsiholó acélok, kampó- és fokosfejek, tartoznak ide. A gyűjtemény egészét tekintve egyharmadát teszik ki a Dunántúlról származó tárgyak (lásd 2. számú táblázat). A legtöbb, főként pásztorművészeti tárgy a Dunántúlról származik, azon belül is kiemelkedik Somogy és Zala megye, illetve azok a megyék, amelyek az említett megyékkel határosak. Feltűnő, hogy a Dunántúl északi megyéiből milyen kevés tárgy került be. A dunántúli pásztorművészet remekei között vannak borotvatartók, tükrösök, gyufatartók, víztartó kobakok és a többnyire karcolt díszítésű szaru sótartók. E tárgycsoportokból kerültek ki a legtöbbet publikált pásztorművészeti remekek. Amennyiben a tájakra jellemző díszítőtechnikákat vesszük figyelembe, a színes spanyolviaszos berakást csak ezeken a tárgyakon tanulmányozhatjuk. A gyűjtemény történetét végigkísérve az is megállapítható, hogy egy- egy terület kitüntetett helye a gyűjtők egyéni érdeklődésével is összefüggésben állt. így például Xántus János a somogyi Csokonyáról gyűjtött, Madarassy Lászlónak pedig dél-dunántúli gyűjtései emelkednek ki mind mennyiségileg, mind minőségileg, hiszen a Dunántúlról származó tárgyak hatodrészét (420 tárgyat) ő gyűjtötte. Gönczi Ferenc göcseji, hetési gyűjtéseit említhetjük még. Manga János munkássága inkább a palóc vidékhez köthető, bár a Dunántúlon gyűjtött tárgyai is számottevőek. Ugyanez mondható el Herman Ottóról, akinek neve viszont az Alfölddel, azon belül főként a Hortobággyal hozható összefüggésbe. Észak-Magyarországról (lásd 3. számú táblázat) ivóedények („csanakok”) mellett, réz- és ólomberakásos fokosok, valamint kanászbalták kerültek be. Külön egységet képeznek a vízmerítőknél nagyobb méretű, felvidéki szlovák, henger alakú tejesedények, a csorpákok. Ezek a faragott füllel ellátott faedények főként Zólyom és Szepes megyékből valók. A történelmi Magyarország északi részét tekintve tehát különösen Zólyom, Szepes majd Borsod, Heves és Nógrád megye emelkedik ki. Kisebb részben, de még jelentős Gömör és Zemplén megye is, különösen a pásztorművészet tekintetében. A zempléni területről és a Felső-Tisza-vi- dékről származó ivótülkök és kürtök a gyűjtemény legszebb tárgyai közé tartoznak. A tárgyak ismeretében és a tárgycsoportok összetételét vizsgálva elmondható, hogy a Felvidék esetében is a díszített tárgyak vannak többségben, és ily módon egy-egy tájra jellemző technikákat figyelhetünk meg, így ólom- és rézberakást a fatárgyakon, karcolt díszítést a szarutárgyakon.
