Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Pávai István: Népzenei gyűjtemény
834 Pávai István A párizsi veszteség arra is figyelmeztette a múzeum vezetését, hogy az addigi Vikár-számozás helyett ténylegesen leltározzák be a hengereket, s arról is rendelkeztek, hogy Vikár gyorsírásos feljegyzései „közírásba áttétetvén, a néprajzi osztály könyvtárában a folklore kutatóinak rendelkezésére álljanak”.46 A hengereken ugyanis egy-egy dalnak, balladának 2-4 versszakát rögzítette, a továbbiakat gyorsírással jegyezte föl. Vikár az egyre szaporodó gyűjtemény gyorsírásos adalékainak feldolgozásával időhiány miatt mindig késett. Végül „amikor 1905-ben feltűnt Somogy megyei kötetével a Kisfaludy-Társasá^n, az akkori vezetőség további köteteinek kiadását is tervbe vette, és megbízták Vikárt gyorsírásos jegyzeteinek folyó-írás- ba való áttételével, nyomdai előkészítésével is. Vikár pár év alatt maga körmöké le szép gyöngy betűivel a gyűjteménye nagyobbik részét, s 1916-ban átadta a Társaság akkori főtitkárának, Vargha Gyulának előzetes lektorálásra. Vesztére azonban Vargha egyúttal államtitkár és orsz. képviselő is volt, s valamelyik kortesútján az egész paksamétát elvesztette.” 1940-ben az Akadémia megbízásából Vikár újra elkezdett foglalkozni gyorsírásai áttételével, de munkája egészsége megromlásával, majd halálával félbeszakadt. Gergely Pál 1945-ben az ócskapiacról vásárolta vissza a Vikár több ezer népdalszövegét és azok adatait tartalmazó, de már hiányos gyorsíráscsomagot. Vikár előadásaiban több mint 7000 általa gyűjtött népdalról beszélt, az előkerült 19 gyorsírásfüzetben viszont már csak 5500 található (Gergely 1971. 415-416). Ezek a füzetek ma az MTA K Kézirattár Ms 1055/28-31 és Ms 5088 tételeiként vannak nyilvántartva. A Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárában EA 2299, illetve EA 4535 jelzet alatt, továbbá az ELTE Folklór Tanszékén és az MTA Zenetudományi Intézet birtokában is van egy-egy idevonatkozó gyűjteményrész. Vikár gyűjtéseinek kezdetén még nem alakult ki az adatolás később alkalmazott, pontosabb módja (lásd KOVÁCS 1939b. 284). Az egy dallamváltozathoz tartozó összes dokumentum (hangfelvétel száma, adatközlés helye, ideje, adatközlő neve, életkora, kottás lejegyzés, gyorsírásos versszakok stb.) nem kerültek egy helyre, ezért igen nagy filológiai erőfeszítések árán lehetne ma az adatok egyesítését elvégezni, amelyben a több intézményben őrzött dokumentumok mellett a gyűjteményre vonatkozó levéltári adatokat, korabeli sajtóközleményeket, személyes visszaemlékezéseket egyaránt fel kellene használni. Igen sürgető feladat az immár százéves, legelső hangfelvétellel is dokumentált európai dallamgyűjtemény nyilvántartási rekonstrukciója. A feladat elvégzésének módszerét Sebő Ferenc dolgozta ki, publikált példáiban világosan szemléltetve e munka gyakorlati hasznát a népzenei és népköltészeti kutatások szempontjából. Sebő diagramja a kéziratos Vikár-források összevetésének láncolatát mutatja be (Sebő 1990; 1994; 1995), lásd az 1. számú ábrát. Vikár saját munkáját nemcsak zenei és népköltészeti adalékok gyűjtésének tekintette, figyelemmel kísérte a zenének a népéletben betöltött szerepét is. Kuun Géza, a Magyar Néprajzi Társaság akkori elnöke szabadon idézve írja le az egyik Vikár-előadásban felvetett gondolatot: „A népdal a népélet valódi mikrokosmosa, melyben örömei, bánata, költészete, hite, babonái, szokásai, emléke a múltról, foglalatosságai, vágyai, reményei oly híven tükröződnek vissza, mint a kristálytiszta vízben a napfény.” (Kuun 1897. 324.) Vikár alábbi gondolatait a millenniumi tárgyűjtési indítványában vetette papírra, ezek minden bizonnyal a népdalgyűjtéssel kapcsolatos felfogására is fényt vernek: „A fődolog nem az, hogy mindent összegyűjtsünk, a mi összegyűjthető, hanem az, hogy a jellemzőt, a tanulságost, a szükségest összegyüjtsük; ez pedig csak szakemberek, avatott és gyakorlott gyűjtők utján lehetséges, mi46 A néprajzi oszJály dalgyűjtése. Ethnographia 1901. 7. 336.
