Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Árva Judit - Granasztói Péter: Inventáriumgyűjtemény
Inventáriumgvűitemérni 703 szí és néprajzi szemléletmód különbözősége miatt az inventáriumgyűjtemény anyaga, kutatási eredményei nem tudtak igazán összekapcsolódni a tárgygyűjteményekkel, közös eredményt nem sikerült elérni. Ennek egyik oka a történeti és néprajzi megközelítés teljesen eltérő elméleti és módszertani kiindulópontja is lehetett. Erről a problémáról Benda Gyula egy 1988-as múzeumi feljegyzésben a következőket írta: „A történeti orientációnál a magyar néprajz hagyományai a régiek. Problémának azt érzem, hogy szemben például a német néprajzban vagy angolszász történeti antropológiában megfigyelhető történetiség felfogással a magyar néprajz megrekedt előzmények, időben visszanyúló tradíciók vizsgálatánál. Nem teljesen azonosak a történeti kutatás elfogadott normái a történészek és a néprajzosok között. Pedig a történettudomány ma már felismerte, hogy szükség van mindazon területek történeti kutatására, amelyekkel a néprajz foglalkozott. Tudom, hogy igen nehéz egyszerre több tudományterület professzionális elsajátítása, de erre éppen a magyar néprajzban számos pozitív példa is van. Jelenleg a Néprajzi Múzeumban csak keressük ennek megvalósítását.” (Benda 1988b. 4-5.) Az okokat keresve egy 1990-es feljegyzés még a következőket állapítja meg: „Tíz év alatt a múzeumban dolgozó néprajzos munkatársak kevés hajlandóságot mutattak az összegyűjtött forrásanyag feldolgozására. Az inventáriumkutatás körül kialakult laza kutatógárda pedig elsősorban társadalomtörténeti irányban dolgozik.” (Benda 1990. 3.) Kivételt csak néhány próbálkozás jelentett, Fejér Gábor a makói leltárak elemzésébe kezdett bele, Szarvas Zsuzsa a jelenkutatás mellett konyha-kamara vizsgálatot kezdett el, Némethné Fülöp Katalin textiltörténeti kutatásaihoz vette igénybe a gyűjteményt, Gráfik Imre két elemzést tett közzé (Gráfik 1992b; 1992c). A gyűjtemény történész munkatársai kapcsolódtak más múzeumi kutatásokhoz is, így például A falusi és mezővárosi társadalom kulturális és társadalmi rétegződése 1800-tól című, 1981-ben induló programhoz. A múzeum kutatási célul tűzte ki, hogy néhány kiválasztott településen intenzív kutatással történeti, néprajzi, szociológiai módszerekkel elemezze a paraszti társadalom és kultúra változását egy hosszabb periódusban. A kutatási lehetőségek mérlegelése után négy kiválasztott helységben indult meg a terepmunka és a levéltári anyag- gyűjtés, Besenyőtelken, Bajnán, Kisújszálláson és Mezőkövesden. Az inventáriumgyűjtemény munkatársai elsősorban a bajnai és a mezőkövesdi kutatásba kapcsolódtak be. Ám az ott végzett munka során gyűjtött levéltári iratmásolatok nem kerültek az inventáriumgyűj- teménybe, feldolgozásuk sem történt meg. Az iratok valószínűleg a gyűjtőknél maradtak. A besenyőtelki kutatáshoz kapcsolódott a Heves megyei nemesek hagyatéki iratanyagának kigyűjtése is, ám ez összefüggött a kisnemesi inventáriumok gyűjtésének programjával is. Ennek keretében Zala és Vas megye területéről és levéltáraiból gyűjtötték ki a helyi kutatók a kisnemesek iratanyagát. Az anyag gyűjtése és feldolgozása mellett a nyolcvanas évek közepére a gyűjteményi munka harmadik nagy területe a forráskiadás lett. A forráskiadás célja az 1850 előtti szór- tabb és nehezebben hozzáférhető anyag feldolgozhatóságának megkönnyítése volt. A sorozatban elsőként a keszthelyi uradalom hagyatéki összeírásai jelentek meg két kötetben (Benda 1988a; 1995). Ugyancsak két kötetet adott ki a Ceglédi Múzeum Kocsis Gyula szerkesztésében az általa a múzeum inventáriumgyűjteménye számára felkutatott anyagból (Kocsis 1988; 1997). A terv szerint a forráskiadást évente két kiadvánnyal a gyűjtemény más egységei is követték volna (Makó, Kecskemét, Tata). Ennek elmaradása az anyagi okokon kívül a publikálásra való előkészítés nehézségeivel is magyarázható (inventáriumok begépelése, az értelmezést segítő kiegészítő információk felkutatása stb.).
