Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Tasnádi Zsuzsanna: Rajz- és festménygyűjtemény, nyomatgyűjtemény
681f Tasnádt Zsuzsanna A rajzgyűjtemény nyilvántartásával kapcsolatos kérdések21 Az idők folyamán a Néprajzi Múzeum tárgygyűjteményeinek nyilvántartási rendszere többször változott, a kezdetektől többlépcsős rendszerben jutott el a jelenlegi gyakorlatig. A Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának megalakulásakor és ezt követően az 1950-es évek elejéig a gyűjtött néprajzi tárgyakat egy közös törzskönyvbe vezették be, ahová tehát minden tétel időrendi sorrendben, összevontan került. A törzskönyv tartalmazza a bekerülés idejét, a sorszámot, az eladó vagy az ajándékozó nevét, címét, a tárgy megnevezését és a vételárat, az ajándékozás tényét. Sajnos a törzskönyv rovataiba nem mindig pontosan vezették be az adatokat, ezért nagyon sok fontos információ már ennél az első dokumentálásnál elveszett. A törzskönyvi anyagot ezután a közös leltárkönyvbe vezették be, szintén tételenként, vegyesen (például eke, levelezőlap, ing stb.). A leltári számot visszaigazolták a törzskönyvben az adott tételhez. Ebből a közös nyilvántartási rendszerből nem sikerült pontosan kideríteni, mikor, de feltehetően 1939-ben, az Etimológiai Adattár megalapításakor kiemelték a fényképeket, rajzokat, festményeket, nyomatokat, és még mindig együttesen új leltári szám alatt valameny- nyit beleltározták a fényképgyűjtemény leltárkönyvébe. A következő lépcsőfok 1949-ben az önálló gyűjtemény létrehozása volt. A rajzokat, festményeket és nyomatokat kiemelték a fényképgyűjtemény leltárkönyvéből, újraleltározták a rajz- és festmény-, illetve a nyomatleltárkönyvbe. így jött létre a két jelzet: R és Ny. A korábbi gyakorlatot követve az új leltári számot visszaigazolták a fényképleltárkönyvben is. 1954-1961 között a további rajztári gyarapodást gyarapodási vagy növedéknaplóba írták. 1961-től az Etimológiai Adattár gyűjteményeinek közös, úgynevezett ÁEA leltárkönyve (azaz átmenő leltárkönyve) van. Minden új gyarapodás itt kap első nyilvántartási számot, és innen kerül szakleltározásra a végleges gyűjteményi leltárkönyvbe. Ezek az előzmények azért fontosak, mert a szűkszavú régi leltárkönyvi rovatok információs értéke sok kívánnivalót hagy maga után. A többszöri, nem az eredeti időrendben, sorrendben történő ádeltározás, az évtizedes nyilvántartási lemaradás már nem tette lehetővé a hiányzó adatok pódását. Néha komoly nyomozómunkát igényel egy-egy tétel származásának kiderítése. Nem sok eredménnyel kecsegtet az sem, hogy a gyarapodás körülményei a különböző dokumentációs anyagokból esedeg megállapíthatók. Az évi jelentések, az adásvételi szerződések, a köszönőlevelek stb. sem követtek egységes gyakorlatot. Néha külön feltüntették a rajzot, festményt, nyomatot, de gyakoribb, hogy összevontan szerepeltek mint x darab kép vagy x. darab rajz. Bátky Zsigmond az Útmutatójában megjegyzi, hogy a rajzokról és a fényképekről „ajánlatos egészen külön leltárt vezetni” (Bátky 1906a). Ez azonban csak fél évszázad elteltével valósult meg. A leltárkönyvi adatok bővítését, pontosítását szolgálta a leírókarton. Ez a tárgyakéhoz hasonlóan a rajzok, festmények és nyomatok tematikáját, technikáját, színeit, méreteit, származását, készítőjét stb. rögzítette a rendelkezésre álló adatok alapján. Mindössze 6123 leltári számig készült el. A leírókartonon a szöveg mellett fénykép azonosította volna az ábrázolt tárgyat, de egyeden fénykép sem készült ilyen célra. A gyűjteményben történő kutatást szolgálja a szak-, földrajzi és szerzői mutató, mindhárom naprakész állapotban. A földrajzi mutató hasonló az általános gyakorlathoz, az 21 Lásd a 16. számú lábjegyzetet.
