Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Forrni Ibolya: Kéziratgyűjtemény
(Forrai-Szolnoky 1976; Szolnoky 1975), önéletírások, visszaemlékezések (Gyenizse 1977; Csonka 1977; Gyüker 1979; Küsmödi 1979; Szabó 1980; Tankó 1994; Erdűs Szászka 1994; Laczkó 1994). Az utóbbi két évtizedben a közönségszolgálat növekedésével párhuzamosan bővültek a gyűjtemény publikációs lehetőségei. 1985-ben a múzeum új kiadványsorozat megindítását tervezte, és e kiadványsorozatban a néprajz neves, tudós művelőinek gyűjtési naplóit és kutatási módszereit, a paraszti írásbeliség dokumentumait, falusi és mezővárosi közösségek iratait, könyvtárának anyagrészeit kívánta bemutatni (vö. Selmeczi Kovács 1989. 24- 25.).70 A fenti terveknek megfelelően 1988-ban indult a falusi és mezővárosi közösségek iratait megszólaltató sorozat Fontes Musei Ethnograpbiae címmel, amely eredetileg az Ethnológiai Adattár egy másik önálló gyűjteménye, az inventáriumgyűjtemény anyagának feldolgozására és közreadására épült. Eddigi köteteiben a keszthelyi inventáriumok anyaga (Bendá 1988; 1996), az iskolatörténeti források bibliográfiája (Fórrai-Szemkeő 1996) és az 1848-as források (Forrái 1998; 1999) jelentek meg. A következő évben, 1989-ben Series Historica Ethnograpbiae címmel indult a magyar néprajz történetének forrásait közlő sorozat (Jankó 1989; 1993a; 1993b; Madarassy 1990; Csete 1990; Thain-Tichy 1991; Bátky 1992; Reguly 1994; BarAthósi Balogh 1996; Ú. Kerékgyártó 1999). A paraszti Írásbeliség emlékeit közreadó önálló sorozat nem indult, azok 1994-ig továbbra is a Néprajzi Közleményekben jelentek meg, a továbbiakban pedig várhatóan a Fontes Musei Ethnograpbiae sorozatban lesz lehetőség e forráscsoport megszólaltatására (lásd az 1848-as forrásokat). A kézirattár önállósága alapításakor megteremA gyűjtemény jövője tődött, anyagából a későbbiek folyamán önálló gyűjtemények váltak ki (EAD, statisztika, inventárium). A gyűjtemény a korai időszakban igen aktív volt: tudományos, szervező- és szolgáltatófeladatokat látott el. Kiépítette a levelezőhálózatot, és ezt működtette is 1952-ig, a gyűjtésszervezés megalakulásáig. 1952 után a tudományos gyűjtőhálózat működtetésével biztosítja gyarapodásának másik jelentős forrását. Központi archívum szerepe azonban a múzeumok, az egyetemi intézetek és a társintézmények adattárainak kiépülésével, fejlődésével párhuzamosan csökkent. Funkciója és megítélése mint az Ethnológiai Adattár része azzal összhangban alakult. Története során hol tudományos szerepe, hol szolgáltatói feladatai kaptak nagyobb hangsúlyt. Ez bizonyos mértékben befolyásolta muzeológiai feladatainak megvalósítását is. A már összegyűjtött anyag megőrzése és megóvása mindig a belső törekvésektől függeden külső körülményektől függött. Történetének első három évtizedében a gyarapítás volt a legfontosabb feladata. A következő három évtizedben a további gyarapítás mellett a létrejött gyűjtemény nyüvántartása, feldolgozása lett az elsődleges. Az anyag tudományos feldolgozása, bemutatása azonban nem tudott lépést tartani a gyarapodással; a forrásokat megszólaltató nyilvántartási rendszer, a katalógusok készítése is csak az 1980-as években vált hangsúlyosabbá. Ennek köszönhető, hogy a gyűjtemény jelenlegi leltározott állománya csaknem naprakész katalógusokkal áll a kutatók rendelkezésére. Felhalmozott anyaga tükrözi a múzeum és a néprajztudomány egészének változó érdeklődését, törekvéseit, kifejez sokféle kutatói magatartást és szemléletmódot, legfőképpen pedig őrzi az itt élő népek tudás- és ismeretanyagát. Ezt a nyitottságot és kiterjedt érdeklődési kört a jövőben is érdemes megtartani. 70 Lásd Forrai Ibolya kiadványtervezetét (kézirat, 1985).
