Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
II. A NEMZETKÖZI OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Vargyas Gábor: Óceánia-gyűjtemény
Óceánia-gvűitemém 581 nálati tárgyakat, a valláshoz kötődő művészet többnyire feledésbe merült. De a kultúrák hordozói, az egyes nyelvi-etnikai csoportok a mai napig a helyszínen élnek. Ha anyagi kultúrájuk meg is változott, ez az „elváltozott” kultúra legalább olyan figyelmet érdemel, mint a korábbi, hisz nyilvánvaló, hogy egyetlen kultúra sem statikus, hogy hosszabb időmetszetben nézve minden kultúra változáson, fejlődésen, átalakuláson megy keresztül, és hogy épp ezért muzeológiai és tudományos szempontból nincs és nem is lehet fontosságbeli különbség múlt- és jelenbeli kultúrák között. A kérdés csak az, hogy a gyűjtés segitségével milyen csomópontokat fogjunk meg és reprezentáljunk az adott kultúra változásainak végtelen sorából. Az „elváltozott” jelen feltárását és dokumentálását célzó terepmunka ugyanakkor azért is nagyon gyümölcsöző lehetne, mert a látszat ellenére a kulturális változás, a cezúra sok szempontból kisebb, mint azt gondolnánk. Saját három hónapos pápua új-guineai (1981 — 1982), illetve 1 hónapos irian-jayai (1993) tanulmányutam és terepmunkám egyik legmeglepőbb eredménye az volt, hogy sok tekintetben (etnikus tudat, orális történelem, társadalom- szerkezet, és helyenként, meglepő módon, még az anyagi kultúra, vallás és művészet terén is) folytonosság figyelhető meg: a múltat a jelennel összekötő szálak a háttérben finoman behálózzák az egész kultúrát, és legalábbis az emlékezet szintjén sokkal több fogható meg a hagyományos kultúrából, mint azt korábban remélni mertük volna.71 Ez gyakran még arra is lehetőséget ad, hogy a három generációval korábbi tárgyak újradokumentálását is elvégezzük, és hozzájuk kapcsolódóan nem remélt új adatokat kapjunk. A Tami-szigeteken például fénykép alapján azonnal felismerték a ma már csak emlékeikben létező Janus-arcú kókuszháncs maszkot,72 és megnevezték a hozzá tartozó szellemet, Kumalit is, akinek még a barlangját is megmutatták, ahonnan az ünnepségek során maszkosán előjött; sőt megadták annak az ágazatnak a nevét, amelynek egykor e maszktípus a birtokában volt. Egy másik példa: az Astrolabe-öbölben, akárcsak a Siassi-szigeteken, nekem is módom volt ifjúavatáshoz, illetve menyasszonyváltsághoz kapcsolódóan látni a Biró-gyűjtésből ismert Rai- partvidéki fatálakat és bilbil fazekakat hagyományos kontextusban, értéktárgyakként funkcionálni. Az Astrolabe-öbölbeli Bőm (egykor Bogadjim) faluban, továbbá a már Mikluho-Maklaj által az 1870-es években említett falunevek közül találtam meg többet is, bevándorolt ágazatok neveként. Mindez arra mutat, hogy egy állomásozó terepmunka során az új tárgyi anyag gyűjtése mellett komoly lehetőség nyílna arra is, hogy a századfordulós anyagot modern antropológiai módszerek segítségével újradokumentáljuk és új kontextusba helyezzük. Mindezzel kapcsolatban le kell szögezni, hogy bármennyire hihetedennek tűnik is, a múzeumi gyűjtemények gyarapításának legolcsóbb módja - eltekintve most a tudományos szempontoktól - a terepmunka finanszírozása. Hagyományos, nem díszített használati tárgyakra, „etnographicákra” egyrészt nem is lehet más módon szert tenni, ezek ugyanis a műtárgypiacon általában nem forognak. A műkereskedelem révén Európába, a nemzetközi műtárgypiacra eljutó „művészeti” tárgyak értéke viszont oly magas, hogy arról az ország és a múzeum jelenlegi helyzetében nem is álmodhatunk. Ugyanezek a tárgyak ugyanakkor a terepen a piaci ár tized-, sőt századrészéért vásárolhatók meg, nem is beszélve hitelességükről, dokumentáltságukról, s ez még akkor is járhatóbb út, ha beszámítjuk a szállítási, konzerválási stb. költségeket is. 71 Mindehhez lásd Vargyas 1987. 72 Lásd például Bodrogi 1959a. 45 tábla. Ennek a maszktípusnak ma már csak a nem Janus-arcú változatait készítik. ,
