Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szacsvay Éva: Egyházi gyűjtemény
Egyházi gyűjtemény 415 tű, bártfai szobor (Vir Dolorum) csak populáris előzményekre utalnak, a 18. század gazdag anyaga a paraszti kultúra korai korszakát dokumentálja. E korszak legjelentősebb tárgyegyüttesei a református és ortodox katolikus templomok berendezéseinek maradványai, de jelentős számban kerültek a múzeumba ebből a korszakból különböző típusú képek (üvegkép, kolostormunka, metszet) és szobrok az egyéni ájtatosság tárgyaiból. A református virágdíszes mennyezet- és karzattáblák, szószékek, papi székek, padok nemcsak a népművészet korai előzményét dokumentálják, hanem a mesterek munkáján keresztül az átmenetet a magas művészet, iparművészet és a népi asztalos díszítőművészet között. Éppen a 18. század - amelyben szélsőségesen elválnak az elit kultúra és a populáris kultúra termékei - már jól képviselt a gyűjteményben. Az ugyanebből a korból származó ortodox templombelsők a 18. századra kialakult vallási sokszínűséget, a betelepüléseket és az etnikai változásokat követő felekezeti változások nyomait tükrözik. A 19. század végi templomátépítések és -felújítások következtében a templomok belsejéből ekkor kikerülő, korai berendezések a múzeumokhoz kerültek, így ezek jól nyomon követik azokat a társadalmi, gazdasági változásokat, amelyek a 17-19. században a templomok építészetében megjelentek. Kevéssé van rálátásunk a 19. század első harmadának tárgyi világára, pedig ebben az időben újra kibontakozik a népi vallásosság egy neokonzervatív irányzata, amely a búcsújárás és más vallási népmozgalmak felvirágzásával járt együtt. Egyeden emlékünk egy század eleji manufakturális úgynevezett „Kiskunsági Madonna” szobor. Ennek a tárgytípusnak a terjedése és kultuszban való szerepe viszonylag tisztán látható (Barna 1993; Szacsvay-Kutas 1996). Más, a század elejére datálható tárgyak, elsősorban képek még nem jelzik a kultuszban bekövetkezett változásokat. A 19. század népi vallásosságának megnyilvánulásait a század közepéből és a század második feléből származó tárgyak segítségével vizsgálhatjuk; ebből a korszakból már jelentős anyaggal rendelkezik a gyűjtemény. Ez a „klasszikus” néprajzi tárgyak gyűjtésének, múzeumi és más kiállításokon történő bemutatásának ideje. így az 1885- ös országos kiállítás és vásár és az 1896-os millenniumi kiállítás anyagaival egyidős, majd az archaizáló szemléletű gyűjtésekkel tovább növekedő, nagyon gazdag anyag (képek, üvegképek, nyomatok, olajnyomatok, Mária-házak, késői kolostormunkák, „burított üvegek” stb.) képezi a kiállítások és kiadványok preferált, mutatós tárgyi anyagát. A népi vallásosság történetének e századi anyaga már csak kisebb mennyiségben jelenik meg, és sajnálatos, hogy a néprajzi érdeklődés irányváltása (a kereszténységet megelőző vallási formációk, maradványok kutatásának túlsúlyba kerülése) milyen egyértelműen mutatkozik meg a gyűjteményben. Alig tudjuk bemutatni a két világháború közötti idő népi vallásosságának tárgyait, szinte az 1960-as évekig csak véletlenszerűen került néhány darab a gyűjteménybe. Igaz, ez a jelenség - különböző tudományos megfontolások alapján, de - a múzeumi gyűjtemények mindegyikét jellemzi, és ma már hiányosságként jelentkezik. Földrajzi megoszlás A korai, preferált területekről - a későbbi perifériákról (Felvidék, Északkelet-Magyarország, Erdély) - gyűjtött vagy szerzeményezett tárgyak száma túlsúlyt mutat ma is; ennek az is az oka, hogy a lelőhelyek többnyire a műhelyekhez közeli földrajzi elhelyezkedést mutatnak. Az úgynevezett „vallási tájak” vagy búcsúkörzetek is bemutathatok múzeumi tárgyakkal. A gyűjtemény ebből a szempontból továbbfejleszthető, és szükséges is figyelemmel lenni a korai és az újabban kirajzolódó vallási körzetek bemutathatóságára. (Például a református kegyességi
