Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szacsvay Éva: Egyházi gyűjtemény
Egyházi gyűjtemény 407 időkben a Néprajzi Múzeumba, és amelyek azóta is a kutatók érdeklődésének homlokterében állnak (lásd R. Tombor 1967; 1968; Hofer 1969; Vilhelm 1975; Boros 1982; Szacsvay 1999). 1898-ban a Néprajzi Osztály vett át az Iparművészeti Múzeumtól faragott tárgyakat, szerb út menti keresztet, kereplőt stb.2 Miháltz Ákos adta át a kalotadámosi templomból származó faragványokat (ltsz.: 32795). Herman Ottó gyűjtéseiből egy Máriát ábrázoló zászlócsúcsdíszt (ltsz.: 34350) őrzünk. Semayer Vilibáld Kolozsvár környékén gyűjtött gyűjteményünkbe illő tárgyakat - köztük román tárgyakat is - 1903 és 1907 között (viaszgyertya, ltsz.: 37459; offer, ltsz.: 48832; kolostormunka, ltsz.: 72892; preszkuranyomó, ltsz.: 38846; stb.). Talán a legnagyobb számban Sztripszky Hiador Máramarossziget környékén gyűjtött rendszeresen a múzeum számára vallásossággal kapcsolatos tárgyakat, köztük kiemelkedően értékes templomi eredetűeket (Sztripszky 1910). Szemléletének, széles látókörének köszönhető, hogy megőrződtek ezek a szegényes, egyszerű, faragott tárgyak (lásd 2. és 3. számú melléklet). Munkássága az 1908 és 1911 közötti időre esett. Ung, Ugocsa és Máramaros megyékből elsősorban a templomi használatból lassan kimaradó, nagyon egyszerű, falusias kivitelezésű, valóban a kézművesség kezdetleges fokán lévő tárgyakat mentett meg, amelyek ma már hiánypódónak számítanak, s egy korai, a 18. századra jellemző, szegényes, román és rutén falusi templomi berendezést dokumentálnak. Tárgyai közül kiemelkedők azok az ikonok, amelyek falapokra ragasztott papírmetszetekből készültek; a metszetek a hesdáti fametszők kezei közül kerültek ki, vízfestéssel színezték, deszkára vagy keményfa lapra ragasztva ikonként illesztették a templomok falaira, mert e román falvak lakói valószínűleg a legolcsóbb ikonfestőket sem tudták megfizetni. Paraszti faragóktól származnak a gyertyatartók, a templomi használatú keresztek vagy kenyérpecsételők (preszkuranyomó, pomelnyik). Kiemelkedő darabjait az 1970-es székesfehérvári kiállításon láthatta először a szakma és a nagyközönség (például Utolsó ítélet ikon, 17. század, ltsz.: 87194, Hajasd, rutén munka; Csókkereszt, 19. század, ltsz.: 85198, Kökényes). E tárgytípus gyűjtése a kiállítás után új lendületet kapott; Nagyházi Csaba, Vörösváry Ferenc és más gyűjtők ikonokat, kereszteket stb. hoztak, amelyekből Varga Zsuzsa vásárolt a múzeum számára. Az északkelet-magyarországi ortodox katolikus tárgyegyüttes legkülönösebb darabjai a szobrok, amelyek a bizánci képhasználat szobortilalma ellenére is készültek, és ha nem is templomi használatra, de például kálvária részeként kiemelkedő sorozatot szerzett Sztripszky Hiador ezekből is. Két szobrocska fülkében (Szőlőt préselő Krisztus, ltsz.: 127927; Szomorkodó Krisztus, ltsz.: 127926) még őrzi a képjelleget. A kálváriáról származó kereszt alatt összeros- kadó Krisztus (ltsz.: 68.120.110), Mária és Evangélista Szent János (ltsz.: 68.120.108- 68.120.109) ellentmond a bizánci hagyományoknak; különös átmenetet jelent a nyugati és keleti ikonográfia és tradíció között. A gyűjtemény egyik kiemelkedő jellegzetessége, hogy rámutat arra az átmenetre és kölcsönhatásra, amely e vidék tárgyainál a keleti és nyugati képtisztelet, egyházművészet között található. A Magyar Nemzeti Galéria kiállításán került a téma feldolgozásra egy nagyobb, kibővített tárgyi anyaggal, amelyet a Kárpátalja vidékéről kölcsönzött ikonok egészítettek ki. Puskás Bernadett művészettörténész rendezésében (Puskás 1991) a kiállítást nagy sikerrel mutatták be Nyugat-Európában is. Sztripszky Hiador gyűjtéseit néhány esetben Györffy Istvánnal egyeztetve hozta a múzeumba (ltsz.: 87194-87195). A Néprajzi Múzeum ortodox 2 Ltsz.: 15077, 15152,15331, 15344, 15367, 15383.
