Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
BEVEZETŐ - Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére
Útmutató... 39 országi néprajz legnagyobb intézményeként a szorosabban vett múzeumi feladatokon túl a néprajzi kutatások irányítója is lett. Kedvező helyzetét jelzi a létszámbővülés, a tudományos munkatársak száma 1952-ben négyszeresére nőtt a háború előttihez képest (Balassa 1961. 43). A létszámbővülés ugyanakkor nem tervszerű fejlesztés eredménye volt, a munkatársak javarészt megszüntetett intézmények (Néptudományi Intézet, Magyarságtudományi Intézet stb.) kutatóiból verbuválódtak. A létszámbővülés velejárója volt, hogy a munkatársak egy része mind lazább szálakkal kapcsolódott a gyűjteményekhez: a múzeumnak kutatóintézeti jellege is lett, illetve a múzeum akár azzá is fejlődhetett volna. Ám nem így lett, Ortutay Gyula az egyetem, majd az Akadéma keretében szervezte meg a magyarországi néprajz komplex kutatásokkal, tervezett összefoglaló munkáinak megvalósításával megbízott központi bázisát. A múzeum megnövekedett irányító szerepét tehát nem sokáig élvezte, s a magyarországi néprajz 1967-től számítható kutatóintézeti korszaka szembeszökő módon új viszonyokat teremtett. A sokáig egyeden központi intézmény szakmán belüli helye megváltozott, szerepe, súlya csökkent. Számára a latens értékhierarchiában visszaesés következett be, a tudományos munka fő sodra elvált a múzeumtól - így például a tervbe vett új néprajzi szintézis, az új Magyarság néprajza anyagi kultúrát tárgyaló kötetének elkészítését sem bízták a múzeumra -, ami az anyagi lehetőségek, a kutatást segitő egyéb adottságok szempontjából is megmutatkozott. A presztízsveszteség abból is következett, hogy többen, jellegadó muzeológusok a kedvezőbb feltételeket kínáló akadémiai intézménybe távoztak. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiválásával további differenciálódás ment végbe, ami a múzeum új helyre, a Kossuth téri épületbe való költözésével (1973-1975) együtt az intézmény új funkciójának kidolgozását igényelte. Ez a tudományos elemzőmunka átalakításában, viszonylag önálló felfogásának képviseletében és a közművelődési, közönségkapcsolati munka - kiállítások, kutatószolgálat, múzeum- pedagógia - kiszélesedésében valósult meg. A gyűjteményfejlesztésben és a tudományos munkában erőteljesen éreztette a hatását a múzeum költözködése, majd a nyomában járó állományrendezési feladatok terhe, továbbá a napi múzeumi kötelességek ellátásának új követelményei és a kiállítások számának növekedése. Látni kell ugyanakkor, hogy a magyar eset nem kivételes, a tárgygyűjtésre és tárgyvizsgálatokra alapozott múzeumi néprajz, antropológia az 1960-es évek végétől jó két évtizedre világszerte veszített rangjából, s az elméleti jelentőségű kutatások, a szakma legfrissebb irányzatai egyetemeken, kutatóintézetekben bontakoztak ki (Jones 1993). A tárgyak kutatása háttérbe szorult, nagyobb presztízse a mind finomabb, mind tudatosabban alakított módszerű terepmunkának, illetve az, azon nyugvó feldolgozásoknak lett (Löfgren 1997). A múzeumi munkára való felkészítés háttérbe szorult az egyetemi oktatásban is, ami Magyarországon inkább csak az 1990-es évekre jellemző, hiszen azt megelőzően a néprajzot végzettek zöme megyei, vidéki múzeumokban helyezkedett el, s ezt a szakemberigényt az egyetemek többé-kevésbé még ki tudták elégíteni. A múzeumi munka presztízsvesztesége, az ilyen jellegű képzés elégtelensége csak ritkán fogalmazódott meg (Vida-Katona 1993), pedig ez közismert, bár szemérmesen takargatott ténynek számított. Ismét hangsúlyozni kell, hogy ez a helyzet nemcsak a magyar adottságokat jellemezte, hanem egybevágott legalább két évtizedes nemzetközi trendekkel. A legújabb fejlemények viszont - miként korábban ismertettem - azt jelzik, hogy a múzeum, amely egyfelől jellegében, másfelől a neki tulajdonított szerepében persze a korábbiakhoz képest sokszorosan megváltozott, az elmúlt években ismét a szakma „frontvonalába” került. A tudományos preferenciák között megkülönböztetett szerepet kapott a kultúra reprezentációjának a kérdése, ami a múzeumi tevékenység széles skálá
