Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szűcs Alexandra: Szokás- és játékgyűjtemény
362 Szűcs Alexandra rültek a múzeumba. Ö ugyanis Jankó Jánossal és Fittler Kamillái együtt tagja volt annak a háromtagú szakértői bizottságnak, amely a millenniumi kiállítás tárgyainak összegyűjtésén, illetve a kiállítás megvalósításán fáradozott (Szemkeö 1989. 10). Az azonban a kevés számú tárgy ellenére is kiviláglik, hogy ezek gyűjtésekor is érvényesült az a kialakuló néprajzi muzeológiában hangsúlyt kapott koncepció, mely szerint a nemzetiségek tárgyainak gyűjtése ugyanolyan fontos, mint a magyaroké (vö. Szilágyi 1990. 21-27). (A tárgyakat „sváb”, „oláh”, „vend” jelzőkkel látták el.) Ez a törekvés a korabeli írások szinte mindegyikében megfogalmazódott (például XÁNTUS 1892. 304-305; NMI 61/1896;7 később Semayer 1906. 84), és tárgyiasult például az 1873-as bécsi kiállítás anyagának összetételében (GráFIK 1997. 26, 27, 41), illetve a millenniumi falu esetén, ahol a 24 felépített házból 12 a Magyarországon élő nemzetiségek tárgyi világának bemutatását célozta. A múzeum 1943-ig követte a „kis Európa” elvet, melynek megfelelően a magyarországi nemzetiségek kutatását egyenlő arányban végezte (KóSA 1989. 132), párhuzamosan a nemzeti kultúra kutatásával. A millenniumi falu felépítése után a következő nagyobb vállalkozás a múzeum gyűjteményéből rendezett kiállítás elkészítése volt a Csillag utcai bérházban. Az 1898-ban megnyitott, az akkor már évek óta a múzeumban dolgozó Semayer Vilibáld és Bátky Zsig- mond által kivitelezett tárlat Jankó terveit követte (Balassa 1968. 29). Jankó tervezete8 (amely vonatkozott a kiállításra és a gyűjtemény általában vett rendezésére, tekintettel arra, hogy ekkor a kettő még nem különült el) fő vonalaiban már tartalmazza a későbbi gyűjtemények körvonalait. Ebben is szerepelnek a „játékok” (az „élvezetek, mulatságok” csoportban), illetve a „magyarságnál: jósló-, gyógyító- és bűvszerek” (a „cultus” csoportban), ugyanakkor a szokások, ünnepek tárgyai nem. Tudatos fejlesztés e téren a következő időszak első évében mutatkozott meg. A szokástárgyak és játékszerek gyűjtésének hátterében a 19. századi szokás- és gyermekjátékgyűjtések álltak, melyeket a 18-19. századi népköltési gyűjtések inspiráltak (Erdélyi János, Kriza János, Kálmány Lajos közöl gyermekjátékokat). A játékkutatásban is először a szövegek felé fordult az érdeklődés, és sokáig meg is maradt ez a szövegközpontúság. A múlt század közepétől rendszeresen jelentek meg gyermekjátékokkal foglalkozó összefoglaló munkák (ezekről részletesen KRESZ 1948). A korai kutatások a játékot elsősorban az „alá- szállt műveltségi javak” tárházának tekintették, az archaikus, „ősi” elemeket keresték, és sokszor meg is találták bennük. A gyűjtéseket és kutatásokat előremozdította, hogy a pedagógia és a pszichológia (később a nyelvészet és a zenetudomány is) is komolyan foglalkozni kezdett a gyerekjátékokkal. A korszak kiemelkedő alakja Kiss Áron volt, akinek az első népi gyermekjáték-gyűjtemény összeállítása köszönhető (Kiss 1891). A szokásleírások egyik kiemelkedő korszaka is a 19. század közepétől kezdődött (a 18. századi szórványos adatok után), amikor számtalan napi- és hetilap közölt színes tudósításokat a falusi népszokásokra (főként a lakodalmakra) rácsodálkozó értelmiségiek tollából. A másik lökést a kutatások megindulásához a játékokhoz hasonlóan először ez alkalommal is az „ősi” elemek keresése, s Ipolyi nyomán az „ősvallás”-kutatás jelentette (Dégh 1948. 6-7). A másik vonal a színjátékszerű szokások felé fordult. A századforduló előtt már rengeteg szöveg, leírás került publikálásra. A szokások egyik kellékét, a hímes tojást is hamar felfedezték; 7 NMI 61/1896. Jankó János: Javaslat a Néprajzi Osztály tízévi elhelyezésére. 8 NMI 2/1894. Jankó János tervezete.
