Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
Mesterséggyűjtemény 345 lyeztetőcn, mégis látszólag szegényesen. A cipész-csizmadia, például a legideálisabb esetben minden állandó és megbecsült megrendelőjének a lábához külön-külön kaptafát-sámfát tarthat a műhelyében, ám akkor is megoldhatja az éppen adódó munkafeladatokat, ha bőrdarabok rászögezésével és reszelgetésével alkalmilag igazítja hozzá a méretben amúgy megfelelő kaptafát-sámfát a láb speciális adottságaihoz. A fordítós csizmáknál pedig nem is volt igénye a vásárlónak, hogy pontosan a lábához szabják a lábbelijét, tehát eleve lényegesen kevesebb kaptafa kellett.” Az egyes mesterségek, kézműves-tevékenységek tárgyi anyagának gyűjtésével párhuzamosan - részben a gyűjtés előző fejezetben kifejtett poblémái miatt - értékelődött fel a képi dokumentálás. Az állóképek (fényképek, diafelvételek) készítése a gyűjtések kezdete óta jelen volt a munkafolyamatok ábrázolásánál, rögzítésénél. Erre a leírókartonokon, publikációkban általában utalás is történik. Más esetekben azonban a közleményekből nem derül ki, hogy a terepmunkához az adatgyűjtéseken, a fényképfelvételeken túl milyen tárgygyűjtés kapcsolódott (például Bakó 1954b; Szolnóky 1949). A dokumentálás, illetve a feldolgozás egy másik szintje a film: „A tárgygyűjtés módszerét tekintve szólnunk kell a famegmunkálás új tárgyairól, ezek sorában külön egységet képez a 20 tárgyból álló bölcskei (Tolna m.: 28- 30. ábra) kádárszerszám együttes (65.132.1-20). A 93 éves kádármester ma még mindig határozott és gyakorlott kézzel készített egy hordót, amelyről - az egész munkafolyamatot rögzítő - film készült. E filmmel nem csupán az új szerszámok használata dokumentált, hanem a gyűjtemény nagyszámú, azonos szerszámanyaga kapott hiteles, színvonalas magyarázatot. Ebben rejlik e filmezéssel egybekötött tárgygyűjtés jelentősége korszerűsége folytán.” (MOLNÁR 1966. 335-336.) A film és a videó alkalmazása ugyan viszonylag korán megjelent, s a kismesterségek köréből több felvétellel is rendelkezünk, de megítélésem szerint - többek között technikai eszközök hiánya miatt is - felhasználásuk elmarad a kívánatostól. Egyidejűleg azonban mindvégig fennmaradtak azok a gyarapítási szempontok, melyek valójában a kezdetektől fogva - az egész múzeum gyűjteményi anyagára nézve is - meghatározóak voltak. Többek között ezek fogalmazódnak meg egy kisebb kollekció kapcsán: „Ergológiai és művészeti szempontból egyaránt jelentős a Kalotaszegről származó, zsírkőből finoman faragott és ólomból öntött 23 darab orsónehezék (60.102.1-23), ami gyűjteményünkben eddig ugyancsak nem volt jelentőségének megfelelően képviselve. Elsősorban művészeti szempontból kiemelkedő az új szerzemény 42 darab díszesen faragott mosósulyokja és mángorlója, ami a magyar etnikum legkülönbözőbb vidékeiről gyűlt össze.” (Néprajzi Értesítő 1961. 82-85.) A gyűjteménygyarapítási szempontok lényegé- A mesterséggyűjtemény ben átvezetnek bennünket egy újabb fontos feldolgozottsága kérdés tárgyalásához, a mesterséggyűjtemény tárgyainak ismertségéhez. Jelen áttekintésünkben nem vállalkozhatunk teljességre - bizonyos szempontból fel is mentenek bennünket a hivatkozott kézműves-bibliográfiák és népművészeti monográfiák -, de néhány fontos jelenségre, tendenciára érdemes felhívni a figyelmet. Áttekintve a mesterséggyűjtemény tárgyainak bemutatási lehetőségeit, a publikációk fajtáit azt láthatjuk, hogy azok meglehetősen sokfélék:- Tematikus, tárgytipológiai publikációk (például Timkó 1909; Kemény 1925; Szol- NOKY 1950; 1951; Erdós 1962; Uzsoki 1966).
