Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
Mesterségeyüikménv 337 Sztripszky Hiador, Beluleszkó Sándor, Madarassy László, Viski Károly, László Gyula, Bakó Ferenc, K. Csilléry Klára, Barabás Jenő, Szolnoky Lajos, Molnár Balázs és Hofer Tamás neve. Ebben az időszakban néhány jelentős gyarapodás csere révén valósul meg. A 37420- as leltári számú mosósulyok (Gyimes) és több más tárgy az Erdélyi Kárpát Egyesület néprajzi múzeumának cserepéldányaként került a Néprajzi Múzeumba 1902-ben. Ugyancsak csere útján gazdagodott 1904-ben a múzeum 90 darab kékfestőmintával (ltsz.: 49579-49668) Keszthelyről. A lebonyolítás Sági János szerkesztő nevéhez fűződik, aki - a múzeum 48/1904-es ügyirata szerint - mint a Balatoni Múzeum osztályvezetője és mint Regensperger Ferenc keszthelyi kékfestő képviselője járt el hivatalosan (vő. Vajkai 1966. 8). Itt tudománytörténeti szempontból feltétlenül szükségesnek tartom megemlíteni, hogy Sági János a Malonyay-kötetekben is közreműködött. Erre az egyes kötetek utolsó lapjain ugyan történik utalás: „E kötetekhez java munkájukkal járultak dolgozótársaim: Sági János író és néprajzi gyűjtő”, de mint azt egy későbbi értékelésből megtudjuk: „A tiszta igazság ezzel ellentétben az, hogy e kötetek javarészének (de a Balaton-melléki kötet egészének) valódi írója a csak mellékesen, az utolsó oldalon megemlített Sági János.” (VAJKAI 1966. 5.) Sági Jánosról azt is tudjuk, hogy 1903-ban muzeológus-tanfolyamon vett részt „hallgatóként” Laczkó Dezsővel és Tömörkény Istvánnal, mégpedig egy olyanon, amelyen a publikált fényképdokumentum szerint jelen volt „oktatóként” Bátky Zsigmond és Sebestyén Gyula is, s Így nem meglepő, hogy méltatója szerint a legmaradandóbbat a néprajz területén alkotta (Vajkai 1966. 7. és 3. kép). Sági János egyébként Keszthelyen egy néprajzi gyűjtési útmutatót is kiadott 1905-ben (Sági 1905), megelőzve ebben Bátky Zsigmondot, aki ezt recenziójában kissé nehezményezte is (Bátky 1905b). Sági János munkásságában gyűjteményünk szempontjából még fontosabb, hogy 1913-ban a Múzeumi és Könyvtári Értesítőben a céhemlékek gyűjtésére hívta fel a figyelmet (SÁGI 1913). E korszakban általános gyakorlattá vált a műkereskedőktől való vásárlás. A múzeum állományát nagyobb kollekciók eladásával növelte Lichtneckert József 1903 és 1909 között, valamint Grünbaum Gyula 1909 és 1913 között. Kettejük jóvoltából került a későbbi mesterséggyűjteménybe néhány figyelmet érdemlő tárgy. A kereskedők mellett magángyűjtők és magánszemélyek is rendszeresen adtak el tárgyakat a múzeumnak. A műgyűjtők köréből kiemelkedett Farkas Sándor szentesi gyógyszerész , valamint Csergheö Ervin honvéd főhadnagy, akik 1903 és 1909 között, illetve 1902 és 1904 között gyarapították a múzeum jó néhány később önálló gyűjteményét (esetenként ajándékként vagy csereként is, lásd Semayer 1903d. 123). E tárgyak közül több igen gyorsan bekerült a szakirodalomba, egy-egy tárgyismertetés, illetve kisebb leíró közlemény révén (Bátky 1903b). A guzsalytűkről és rokkaszegekről készült első publikációhoz (Timkó 1909) valamennyit a Farkas Sándor-féle anyagból választotta a szerző.3 Meg kell azonban jegyezni, hogy ezek a kollekciók - mivel gyűjtőik nem szakemberek voltak - adatoltság tekintetében olykor gondot okoztak.4 3 A későbbiekben természetesen e témában is bővült a publikált tárgyak köre (vö. Domanovszky 1981; Hofer-Fél 1994). 4 A magyar népi világítóeszközök feldolgozása során olvashatjuk a Farkas Sándor-féle gyűjtemény kapcsán: „E gyűjtemény hitelességében sokszor okunk van kételkedni. Annál is inkább, mert éppen e tárgyak leltárcédulájának egyikén kettős helyhatározás szerepel lelőhelyként. Nagy Magyar Alföld és Őri- szentpéter.” (Márkus 1940.105.)