Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Mesterséggyűjtemény
Mesterséggwíjteménv 333 dott állandó kiállítás formájában is) a soproni Liszt Ferenc Múzeum rendelkezik (lásd DOMONKOS 1990; Grafik 1990b). A már hivatkozott kataszter jó tájékoztatást ad a többi magyarországi múzeum és közgyűjtemény kézművesanyagáról is. Az 1975-1976-ban megjelent kataszterből természetesen még hiányzik az azóta jelentős kézművesműhely-gyűjteménnyel, mégpedig élethűen berendezett s alkalomszerűen működtetett műhelykiállítás formájában rendelkező szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (KECSKÉS, 1989; FlOrián-TóTH 1992). Mindebből kitűnik, hogy a téma kutatója nem kerülheti meg a hazai közgyűjtemények, múzeumok, kiállítóhelyek gazdag - s ma még sajnálatosan a szakma számára sem teljesen ismert - anyagának vizsgálatát (lásd Balassa M. - Zentai 1996). E gyűjteményi ismertető írásakor már rendelkezésünkre áll a témakör legújabb összegzése is a Magyar néprajz sorozat harmadik, Kézművesség című kötete (DOMONKOS 1991). Ennek bevezetőjében, mintegy fogalmi tisztázásként, meghatározásra kerülnek azok a tevékenységi formák és módok, amelyeknek tárgyi emlékanyaga a Néprajzi Múzeum mesterséggyűjteményének kollekciójában is megtalálható. A témakörben való tájékozódást segítendő és megkönnyítendő indokoltnak tartjuk ezen alapfogalmak és definiálásuk felidézését: „Házi munka alatt a paraszti családon és gazdaságon belüli tevékenységet értjük: használati eszközök, a gazdálkodás, lakás, bútorzat, viselet tárgyainak saját használatra való elkészítését, azok javítását, pótlását. Specialista - olyan személy, aki szakképesítés nélkül bonyolult munkák elvégzésére, irányítására alkalmas, ezt a képességét a közösség is számon tartja, igényli. Az ilyen személyek azok közül kerülnek ki, akik az egyes házi munkákban - fafaragás, szövés, varrás-hímzés, szappanfőzés stb. - különös adottságokkal és jártassággal rendelkeznek. Háziiparos - olyan személy, aki termékeit maga, illetve családtagjai segítségével, külső munkaerő igénybevétele nélkül, kézi erővel állítja elő otthonában, a rendszerint saját maga által gyűjtött, vásárolt nyersanyagokból mások számára is. Tevékenysége hatósági engedélyhez kötött, de szakmai képesítés ehhez nem szükséges. Kézműves-iparos - valamely szakképesítéshez kötött iparág művelője, aki kéziszerszámokkal, elemi erővel meghajtott gépek segítségével folytat termelőtevékenységet a fogyasztó számára. A feldolgozott anyag lehet a sajátja vagy a megrendelőé, díjazása pénzben vagy természetben történik. Kisiparos - kéziszerszámokkal és mesterséges energiával meghajtott egyszerűbb gépekkel végez árutermelő ipari tevékenységet, többnyire magántulajdonban lévő saját műhelyében. Tevékenysége képesítéshez kötött, a nyersanyagot pénzért vásárolja és termékeit is pénzért értékesíti. Kontár - az, aki valamely képesítéshez kötött ipart engedély nélkül űz. A céhes világban kontár, himpellér névvel bélyegezték meg a céhen kívül dolgozó mestert, legényt és az ilyeneknél szakmát tanult személyt is. A kontárokat a piaci értékesítésben, munkavállalásban korlátozták, sokszor hatóságilag is tiltották tevékenységüket.” (DOMONKOS 1991b. 12; kiemelés az eredetiben. A háziiparra és a kisiparra nézve vö. Morvay 1979; Szolnoky 1979; az utóbbira Domonkos 1980.) Arra nézve, hogy a társadalom milyen széles rétegei, csoportjai, a lakosság milyen mértékben voltak közvetlenül érintve a kézművesség gyakorlásában, a 19. századból megbízható statisztikai kimutatások állnak rendelkezésünkre. „Az árutermelés egyre terebélyesedő ágai a mezőgazdaságban, az önálló ipari vállalkozások a királyi engedélyek birtokában, a vas
