Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Molnár Mária: Kosárgyűjtemény
Kosargyűitemény 323 komoly helyszíni gyűjtésekre épült. Boross Marietta szalmafonással, csuhéfonással, gyékénytermeléssel és kosárfonással foglalkozó szövetkezetek székhelyét vette számba (Boross 1962. 27), Juhász Antal pedig összefoglaló tanulmányt írt a vesszőfonásról, gyékénymunkáról és szalmakötésről, számos fontos helységet felsorolva, ahol napjainkig élnek ezek a foglalkozási ágak (Juhász 1991b). Ezek közül jó néhány azoknak a száma, amelyek termékei ugyancsak hiányoznak a gyűjteményből (például Hajdúnánás, Kiskunfélegyháza, Csorna, Lébény, Tápé, Bősárkány, Pusztasomorja, Alpár, Békés). A földrajzi aránytalanságok felszámolásához mindenképpen szükséges lenne azokat a „központokat” felkeresni, ahol a cigányok vették át a kosárfonás gyakorlatát. Ez esetben azonban nem csupán földrajzi aránytalanságról van szó, hanem a kosárgyűjtemény egyik legnagyobb hiányosságáról, nevezetesen annak a folyamatnak a dokumentálásáról, melynek során a kosárfonó szakma - veszítve parasztgazdasági jelentőségéből - átkerült a cigányokhoz. Ezt a folyamatot nem dokumentálta a néprajztudomány, csupán a végeredmény ismert a gyűjteményben őrzött tárgyak alapján. A kosárgyűjtemény katalógusszerű feldolgozáA gyűjtemény feldolgozottsága sa nem történt meg annak ellenére, hogy azon kevés tárgyféleségek közé tartozik, amelynek tipologizálása Csalog Zsolt révén elkészült (CSALOG 1962). A tipológiai kategóriákat négy tényező - a technika, a nyersanyag, a funkció és a forma - kombinációjaként alakította ki, miközben figyelembe vette a szomszéd népek anyagát, valamint a történeti, őskori anyagot is. A kosárgyűjtemény anyaga részét képezte a feldolgozás adatbázisának. A kosárgyűjtemény tárgyairól néhány publikáció jelent meg. Először Bátky Zsig- mond Útmutatója ban szerepeltek kosarak. A szerző a 12. táblán tizennégy tárgyon keresztül mutatja be az akkorra már múzeumba került típusokat, érzékeltetve a kosarak használatának sokszínűségét (Bátky 1906a. 61-63). Emellett csupán a Néprajzi Értesítő tárgygyarapodási beszámolói (Néprajzi Értesítő 1961.76-78; Morvay 1962b. 220-222; 1963.116-118; 1965. 204-207), valamint (a tyukodi gyékényanyag kapcsán) a szatmári gyűjtést leíró tanulmány (Morvay-MolnáR 1966) foglalkozik a gyűjtemény egyes tárgyaival. (A Magyar néprajz Kézművesség kötete számára Juhász Antal végezte el a kosárkészítéssel foglalkozó szakmák összefoglalását, ami főként a meglévő szakirodalomra épült, nem pedig a gyűjteményekben fellelhető tárgyi anyagra támaszkodott [Juhász 1991b].) Illusztrációként Fél Edit és Hofer Tamás Magyar népművészet című könyvében négy szalmából készült kosár szerepel (FéL-Hofer 1975. 44. és 46. kép).24 A kosárgyűjtemény nyilvántartási feldolgozottsága szinte teljes, az 1994-es, a gyűjtemény átadásakor végzett revízió során a gyűjteményt átvevő Barati Antónia pótolta a hiányzó leírókartonokat és tárgyfotókat. A revízió során megtörtént a tárgyak tisztítása, illetve a selejtezésre szánt tárgyak számbavétele. 24 Egy Csongrád megyei kenyértartó és három tartóedény (Baglad, Alsónyék, Tarnabod).
