Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Csupor István: Kerámiagyűjtemény
Kerámiagvűjtemény 287 is hány kályhát állítottak fel az eredetileg a Néprajzi Múzeumban őrzöttekből. (A fenti számhoz soroltam azokat a kályhakészítő eszközöket - dúcokat, gipszformát, esetleg az összeépítéshez tartozó vázat, ajtót vagy tartozékot - is, amelyek a kályhával együtt kerültek a gyűjteménybe.) Itt a dinamikus fejlődés egyértelmű, hiszen 1950 előtt csupán 205 kályhacsempével, az utóbbi évtizedekben - különösen István Erzsébet ezirányú érdeklődése miatt - 1945 tárggyal gyarapodott a gyűjtemény. Az 1994-es év végi állapotok alapján elmondható, hogy mintegy 600-700 között lehet az azonosítatlan tárgyak száma, közel 300 a rossz számon lévő tárgy, és ezenfelül megközelítőleg ezer az olyan kerámiák száma, amelyek eredetét ismerjük, ám nem tartoznak (különféle okok miatt) a gyűjtemény törzsállományába. (Ebben a számban azonban még nincsen benne az úgynevezett új népművészeti anyag, amely a kerámiagyűjtemény esetében az 1950-es évek elejétől gyűlik. Az akkori idők (néhol politikai indíttatású) fazekasmunkái nemegyszer ma már pótolhatatlanok, és úgy vélem, ezt a tételt mindenképpen a törzsgyűjteménybe kellene beilleszteni teljes egészében. Ez az anyag a gyűjteményben mintegy 1700 tárgyat jelent. A tárgygyűjtés aránytalanságaihoz tartozik az is, hogy hosszú időn át csak az úgynevezett klasszikusnak tartott stílusjegyű tárgyakat gyűjtötték a múzeum szakemberei, s csak a közelmúltban kezdték pótolni a két világháború között készült, gyakran ecsetes festésű fazekasmunkákat. Ezt a hiányt nagyon nehéz lesz betölteni, mivel ezeknek a cserépedényeknek a gyűjtők körében minimális értéke van (ha van egyáltalán), a háztartásokból pedig az eltelt közel fél évszázad alatt kikoptak. Az 1950-es évektől viszont igen gazdag fazekasanyaggal rendelkezünk, így a kézműves fazekasság és fazekas népi iparművészet tárgyainak gyűjtése folyamatos lehet. A klasszikus fazekasanyagban jelenleg már csak kiegészítő gyűjtésekre lesz szükség, ez az anyag többé-kevésbé lezárható, hiszen a főbb fazekasközpontok aránylag jól képviseltek termékekkel, kivéve a folyóedényeket, ám ezek pótlására igen kevés a remény. Az elmúlt években összeállítottam az egyes fazekasközpontok termékstruktúráját. Ebből kiderül, hogy mely tárgyakat nem érdemes a kerámiagyűjtemény törzsanyagába besorolni, és melyek azok, amelyeket még ajándékba elfogadni sem szükséges. A tárgyakra vonatkozó adatok bővítésére meg kell ragadni minden lehetséges alkalmat, hiszen a gyűjteménynek csupán egy tört része (legfeljebb ezer darab körüli tárgymennyiség) nem sorolható egyelőre fazekasközponthoz, és még a készítés szélesebb területét sem tudjuk. Általában hiányzik a cserépedények használatánál a nemekhez való sorolás (ha meghatározható volna is), és végképp nem tudjuk, milyen edényeket használtak a kicsi gyermekek. Szükséges volna a háztartás eszközeinek használatában a divatokat is megismerni, a cserépedények, keménycserép, porcelán- és üvegtárgyak háztartásba kerülésének időrendjét pontosabban meghatározni. A kerámiagyűjtemény Kresz Mária munkássága idején pontosan felépített rend szerint került publikálásra. Ö évtizedekre előre kidolgozta annak rendszerét, mit és hol kíván megjelentetni, így tudatosan válogatott Kolibri-könyvének rajzaihoz, a Magyar fazekasművészet című Corvina-kötethez (amely azonban csak halála után jelenhetett meg), valamint az Akadémia Kiadónál tervezett kötetéhez, A magyarországi fazekasság közel 5000 képéhez. Ezzel a kerámiagyűjtemény közel egynegyede került volna publikálásra. Figyelembe véve a kimaradt tárgyak egy részének jelentéktelenségét, más részének rossz állapotát, valamint azt, hogy ebben nincsenek benne sem a kályhacsempék, sem az üvegek, de még a gyári edények
