Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Csupor István: Kerámiagyűjtemény
K erámiagyűjtemény 2 69 ban tanított (Semayer 1914b; Mészáros 1915). 1911-ben kerültek a múzeumba a híres székely ezermester, a makfalvi fazekas, Vas Áron első agyagfigurái: két-két arató naiv szobra (ltsz.: 98887/a-d). Bár Vas Áron elsősorban az állatfigurák készítésének elismert mestere volt, ezek az emberalakok is bizonyítják kivételes formaérzékét és tehetségét. Az 1910-es években eléggé rendszertelen a gyűjtés és a leltározás a múzeumban: nemegyszer évekkel azelőtt bekerült anyagok kerültek leírásra, így a leltári számok nem mindig igazítanak el bennünket a tárgyak bekerülésének idejére vonatkozóan. Noha az 1. világháború már folyt, a gyűjtések egyelőre változatlan intenzitással folytatódtak, ugyanakkor a leltározásokban sok volt az elmaradás. Az 1915-ben bekerült fel- sőlászlói fazekas céhkancsó, amely Grünbaum Gyula révén jutott el a múzeumba, tudomásom szerint a helyi fazekasság mindmáig egyedüli tárgyi emléke (ltsz.: 100066). Ezt egy 1913-as gyűjtésű tétel (ltsz.: 100889-100905) követi, amely zömében erdélyi szász fazekasmunkákból áll. Ebből kiemelkedik egy 1787-es szászkézdi sgraffito tányér, amely a legkorábbi évszámos darab ebből a központból (ltsz.: 100891). Ugyancsak ritkaságnak számít egy másik, székelyudvarhelyi bokály is, amelynek „díszes virágcseréphez nyúló úri nő” a díszítménye (ltsz.: 100904). Az 1. világháború előtt és alatt különösen Erdélyből és a Felvidékről származtak fontos gyűjtések. Ezek közül is kiemelkedett néhány kivételes tárgy: egy régi zilahi bokály (ltsz.: 101956), egy szarvast ábrázoló tál Barcaújfaluból (ltsz.: 102503), egy korai székely csali 1792-ből (Cserey György munkája, ltsz.: 102871). Egy Kun Gazda János erdélyi kereskedőtől származó tételben szász tárgyak között fordul elő egy olyan, fehér alapon zöld festésű, kevés sárgával színezett bokály, amely korai székely darab lehet (ltsz.: 103040), legalábbis Szabó T. Attila szerint. A gyűjtött tárgyak zöme ebben az időben vagy ónmázas, felvidéki munka vagy erdélyi. Ezek között olyanok is szerepeltek, mint egy berecki bokály (ltsz.: 103974), amelynek ritka formájú összenyomott kancsószájat csinált készítője. Az Árva megyei Podvilkról egyszerű főzőfazekak és egy ételhordó kettős cserépfazek származott, az utóbbira férfi- és nőalakot festett készítője (ltsz.: 104019-104021). 1914-ben került a gyűjteménybe egy boros Miska (ltsz.: 106182), amelyet 1890-ben készített Bodó Mihály Tiszafüreden. Ennek leírókartonján szerepel Kresz Mária megjegyzése: „Ezt a miskakancsót adhatta kölcsön Györffy Kántor Sándornak másolás céljából, ennek hatása látszik Kántor stílusán.” Egy másik műtárgyat, egy csillámos kályhacsempét, amely emberfejet, felette egy szívet és egy ebből kinövő életfát ábrázol, 1903-ban vásárolták, de ez a 17. századi csempe csak 1914-ben került beleltározásra (ltsz.: 106283). Két korai székely bokály (egy madaras és egy szarvasos, mindkettő 1842-es évszámmal) azonban 1914-es vétel volt (ltsz.: 106373-106374), egy gyönyörű, metszett somhegyi üvegpalack (1854-es évszámmal), ács céhjelvényekkel 1913-ban került a múzeumba (ltsz.: 106384). Leitner Sámueltől vásároltak - egy nagyobb kürpödi tárgysorozat részeként (ltsz.: 106815-106822) - egy 1785-ös bokályt is (ltsz.: 106817), amely azóta is a gyűjtemény legrégebbi kürpödi darabja. Rozsnyói és gömöri tárgyak között került a múzeumba egy 1796-ból származó, igen cifra gömöri pereckulacs is (ltsz.: 106831). A háború után folytatódott ugyan a gyűjtőmunka, ám a trianoni békeszerződés által kirajzolt határokon túlra már nem jutottak el a múzeum munkatársai. Györffy Sárospatakra látogatott, és vásárolt egy edénysorozatot (ltsz.: 116173-116344). A néprajzkutatók részben tehát új területeket voltak kénytelenek felfedezni, részben a korábban már ismert, a jelenlegi országhatárok között maradt területeket járták be alaposabban.
