Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Csupor István: Kerámiagyűjtemény
ám egyedül a fajanszot tartotta másolásra méltónak, az ólommázas edényeket az agyagműves- ség „lejtőjének” érezte, a mázatlan munkákat pedig egyáltalán nem értékelte (Pap 1888). A jeles szilikáttechnikus, Petrik Lajos ezzel szemben azon az állásponton volt, hogy a fazekasságot nem átformálni kell a fajansz és a keménycserép stílusának megfelelően, hanem hagyni, hogy a maga medrében fejlődjön tovább (Petrik 1889). A Pap János által képviselt szemlélet szerencsére egyáltalán nem befolyásolta Xán- tus Jánost, aki ugyanebben az évben szülőfalujában, a Somogy megyei Csokonyán gyűjtött 10 darab cserépedényt, és ezek mindegyike klasszikus ólommázas fazekasmunka. Ebben a gyűjtésben található az a fésűs díszítésű, zöld mázas, valószínűleg őrségi készítésű kerek tepsi is (ltsz.: 2566), amely ennek a tárgytípusnak egyik legreprezentatívabb darabja. 1892-ben látott napvilágot Wartha Vince könyve, mely összegezte az addigi kutatások adatait, ráadásul szilikátkémiai és technológiai alapokról közelítette meg a témát (Wartha 1892).3 4 Hogy mióta gyűjtötte a népi cserépedényeket, pontosan nem tudni, de az biztos, hogy 1887-ben Herman Ottó már hivatkozott Wartha gyűjteményére (Herman 1887b. 312). Az összegyűjtött anyag egyébként az 1891-es Honi agyagipari tárlaton* is bemutatásra került. Hagyatékának egy része (900 darab tárgy) 1951-ben került a Néprajzi Múzeumba. A tételből mintegy 150 darab ónmázas munka, a többi, közel 750 darab viszont klasszikus fazekasáru. A honfoglalás ezredéves évfordulójának méltó megünneplésére szervezték meg a millenniumi kiállítást. A néprajzi falut Kresz Mária 1977-ben abból a szempontból vizsgálta meg, hogy a fennmaradt és utóbb a múzeumba került kerámiaanyag milyen tanulságokkal szolgál a kiállítás egészével kapcsolatban (Kresz 1977b. 24-28). Kétségtelen tény, hogy - legalábbis az 1885-ös kiállítással összevetve - rosszabb helyzetben vagyunk, mert az akkori, képekkel illusztrált mellékletekkel szemben csak Jankó leírásaira vagyunk utalva. Kresz Mária szerint ez a kollekció az 1873-as bécsi világkiállítás, az 1885-ös országos általános kiállítás, talán az 1882-es agyagművesség-kiállítás és az 1891-es Honi agyagipari tárlat anyagából származott (Kresz 1977b. 24). A tárgyak alapos átvizsgálása után kijelenthető, hogy az 1873-as és az 1885-ös kiállításból biztosan szerepel cserépedény az ezredéves kiállítás néprajzi falujának tárgyai között, az utóbbi két kiállítás azonban jelenleg nem bizonyítható. Kresz Mária értékelése szerint a millenáris kiállítás néprajzi részlegében felállított házak berendezése nem egyezik meg a kor más gyűjtései és leírásai által közölt információkkal (Kresz 1977b. 25), és ez valóban így van. Más szempontból azonban úgy vélem, hogy a kiállítási anyag válogatásában nem elsősorban a sietség játszott szerepet, és a rendelt tárgyak esetében nem a közösségi kontroll hiánya, hanem inkább az az idealizált kép, aminek - a tényleges állapotokhoz képest - az egyes vármegyék meg akartak felelni. Ezt mutatják a házak berendezéséhez tartozó edényegyüttesek is: a feltűnően nagy számú gyári keménycserép előfordulása annak tulajdonítható, hogy a vármegyék modernnek, a korral haladónak akartak 3 Wartha gyakorlati szakembernek számított, többek között a pécsi Zsolnay gyár eozinos mázának kidolgozásában is elévülhetetlen szerepe volt. 4 Az 1891-es Honi anyagipari tárlat a hazai fazekasság felfedezésének jelentős állomása. A Budapesten megrendezett kiállításon szinte az egész ország képviseltette magát. Tekintélyes mennyiségű anyagot sikerült itt bemutatni, még magángyűjtemények anyagai is helyet kaptak. A gyáripar és az iparművészeti kerámia mellett egy csarnokban fazekasok munkáit is kiállították (vö. Petrik 1891). 2.64 Csupor István
