Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
Fél Edit). Ahogyan az öltözetek s kiegészítőik (tarisznyák), és lehetőség szerint a lakástextíliák, úgy a halálra való holmik is tükrözték a helyi szokásoknak megfelelően az elhunyt korát, családi állapotát. Mindezek függvényében a ravatalozókészületek például fehér, sárgított, kék, fekete, piros és színes változatokban kerültek a textilgyűjteménybe, hagyományosabb és pol- gáriasultabb formában, a halálhoz kötődő tradicionálisabb rítusokhoz kapcsolódóan sok archaikus vonást megőrző darabokkal egyetemben (FéL-Hofer 1966c. 355-356; Fél 1970. 135-136, 146). Az öltözetek gyűjtésénél a legfontosabb szemléletváltást az jelentette, hogy a néprajzi muzeológiában megmerevedett sztereotípiák helyett Fél Edit a viseleteknek a különféle alkalmakhoz igazodó változtathatóságát - például bérmálkozás alkalmával viseltből, Má- ria-lány ruházatból, konfirmációsból menyasszonyi, nagyünnepi, halotti - a szükséges kellékekkel együtt a gyűjteményi anyag szintjén is megfogalmazta48 (FÉL 1989. 15). A viseletnek az ünnepek és hétköznapok rendjébe illeszkedő fokozatait a szakmári és cserhátsurányi példák mellett legkövetkezetesebben, de az eddigi gyakorlattól eltérően talán nem a legmegfelelőbb helyszínt választva, egy ajaki katolikus asszony ruhatárából megvásárolt kilenc alkalomra való öltözettel, köztük a hónap négy vasárnapjára rangsor szerint illőkkel képviseltette (Fél 1965. 228-229).49 Gyűjtéseivel a jeles napokhoz kapcsolódóan a pünkösdölő leányok (részben rekonstruált ruházatú) alakjai váltak bemutathatókká (ltsz.: 62.51.1-62.51.22). Általában az élő viseleteket leggazdagabb formájukban gyűjtötte, és azon belül a divatváltozásokra volt tekintettel. Példa rá a 19-20. század fordulójáról az inges-gatyás- posztómellényes és az 1910-es évekből a fehér vászonpantallóból és egyenruhaformára szabott kabátból álló túrái legényöltözet (ltsz.: 134900-134907, 63.81.2-63.81.4). A sárközi Decsről olyan új divatú menyecskeöltözetet vásárolt meg, amelynek ruhadarabjait a „parasztos” tarkaság helyett már egymáshoz hasonló rózsaszínes selyemből varrták (ltsz.: 53.3.11- 53.3.22). A jelmezzé váló viseletek gyűjtését Fél Edit nem tartotta feladatának, de a század eleje óta elterjedt szüreti bálok „magyar ruháiból” a jelenség megörökítésére mégis gyűjtött mindkét nem számára valót Kolozsvár-FIóstátról. Igazi jelmeznek a férfié tekinthető, hiszen a gatyát a posztónadrágra felölthető két pendelyből, a lobogós ujjú inget pedig a mellény karöltőjébe illeszthető pótujjakból alakították ki (Fél-Hofer 1970. 138, 140; ltsz.: 67.107.61- 67.107.67, 61.107.82-61.107.92). A korábban érvényesülő gyűjtési koncepciók a férfiöltözeteknél a jellegzetesen parasztosnak tartott vászonruházatot részesítették előnyben. E korszakban viszont örvendetesen, de nem elégségesen megszaporodott a posztóruhák száma, a sajátosan helyi ízlésű, világoskék posztóból készült és színes gombkötőmunkával díszített kapuváritól a legkeletibb előfordulását példázó kolozsvár-hóstáti egyszerű, fekete gyári posztós csizmanadrágos változatáig.50 Az öltözetek nagyobb része a millenniumi beszerzésekhez hasonlóan legtöbbször alsóruháikkal együtt került be. A korábbi korszakok elsősorban a formájukban és díszítettségükben szép tárgyaknak kedveztek. Fél Edit és munkatársai sem hagyták figyelmen kívül az esztétikai szempontokat, de mellette a mindennapi élet tárgyi világát is meg akarták mutatni, ezért szándékaik 48 Ltsz.: Szakmár, 65.36.31, 65.36.42-65.36.55; Martos, 64.59.5-64.59.10, 64.59.12.1-64.59.2; Ajak, 64.7.1- 64.7.12, 64.727, 64.4710, 64.47.25; Mezőkövesd, 52.26.22, 53.7.18, 53.7.19, 53.7.23, 53.7.25, 55.54.1- 55.54.8; Érsekcsanád, 60.57.1-60.57.5. 49 Ltsz.; 64.7.1-64.7.21, 64.47.1-64.47.7, 64.47.10-64.47.31, 64.73.5-64.73.13, 64.73.17. 50 Ltsz.: 54.49.26-54,49.27; 67.107.82-67.107.84. Textil- és viseletgyűjtemény 2 31
