Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
228. Katona Edit vagy közvetetten Fél Edit teremtette meg. Ez akkor is igaz volna, ha a millenniumi anyagot felállításának állapotában őrizné a Néprajzi Múzeum. Fél Edit az együttesek kiemelt kezelésében és a válogatás szempontjaiban visszakanyarodott az 1896-os gyűjtési elvekhez, de túllépett közvetlen elődeinek a - ritkán ugyan, de mégis - bekerült öltözeteknél tapasztalható, erősen általánosító összeállítási gyakorlatán („sárközi leány”, „matyó asszony”, „kalotaszegi férfi” figurája). Fél Edit gyűjtései sem voltak mentesek bizonyos fokú tipizálástól, de múlhatatlan érdeme volt, hogy minden korábbi kísérletnél pontosabban és részletesebben igyekezett az öltözeteket lelőhely, életkor, családi állapot, alkalom és sokszor vallás, foglalkozás, vagyoni helyzet szerint behatárolni, hogy ezen keresztül válhassanak azok a viselet finom jelrendszerének kifejezőjévé (vö. K. Csilléry 1984). S bár a korszak gyarapításai topográfiai és nemzetiségi tekintetben - a múzeum sokkal korlátozottabb lehetőségei miatt - nem érték el az 1896-ban megvalósult széles spektrumot, de hitelesség tekintetében túlszárnyalták azt. A millenniumi falu anyagához hasonlóan a teljes viseleteknél kevésbé érvényesítette a történeti szemléletet, mert a felbomló paraszti világ és a helyenként még viruló textil- és viseletkultúra szoritásában elsősorban a közelmúlt anyagának mentésére vállalkozott mind a hagyományokhoz jobban ragaszkodó, mind az újításokat könnyebben befogadó közösségeknél. Ezért a beszerzett teljes viseletek többsége az 1920-as és az 1950-es évek közötti időből származott. Ügyelt azonban a paraszti viseletfejlődés szempontjából hiányzó láncszemnek számitó öltözetek pótlására is, mint amilyenek a 19. századi jellegzetes parasztpolgári viseletek (debreceni pártás lány kiállításhoz kombinált öltözete, Hofer Tamás; ltsz.: 139808, 53.50.1, 53.52.1-53.52.4). Györffyhez híven figyelemmel volt az egyes öltözetekben megőrződött archaikus vonásokra. Ennek köszönhetően gyarapodott a gyűjtemény egy hosszú inges, pendelyes, vászonkötényes, öregasszonynak való nyári munkaruhával Kalotaszentkirályról (ltsz.; 65.21.2-65.21.4) és a nagy múltú halottas köntösök néhány századfordulós példányával Mezőkövesdről (Fél 1965. 226, 236; ltsz.: 64.113.1-64.113.4). Fél Editnek még szembeötlőbb törekvése volt a viseletek gyűjtésekor, hogy - Jankó szándékaihoz hasonlóan - a nevezetes népviseletes területeken az ideális típust leginkább hordozó „gócpontokból” szerezze be anyagát (Fél 1989. 10). Ehhez csak mutatóban csatlakoztak a városi, mezővárosi polgárosultabb ruházatok. (Márkus Mihály 1938-as nyíregyházi gyűjtését követően Debrecen: Hofer Tamás, Hódmezővásárhely: Fél Edit.39) Az ország nagyobb területein, a népviseletes szigetek köztes részein viselt visszafogottabb, formájukban parasztos jellegű, de színeikben, díszítéseikben polgárias vonásokat mutató öltözetek viszont kikerültek látóköréből. Fél Editnek az igazán nagy gyarapítási attrakcióit a népviseletes „csomópontokból” kiválasztott néhány településen, Mezőkövesden, Szakmáron és Kalotaszent- királyon végzett „mélyfúrásai” hozták. Mondanivalója is legteljesebben az innen származó viseletsorozatokból bontakozott ki, melyet az országos anyag vagy megerősített, vagy kiegészített, illetve a változatok sokaságát dokumentálta, a gyűjteményből is bemutatható módon. Az életszerűség érzékeltetésére jelzésszerűen beszerezte az öltözetek viselőit körülvevő környezet olyan tárgyait is, mint a kisebb bútorok vagy edények. Egy adott településen a gazdasági és társadalmi viszonyoknak az öltözetben megmutatkozó jelzéseit legsokoldalúbban mezőkövesdi gyűjtéseivel fejezte ki nemcsak az egyén, hanem a társadalmi csoportok oldaláról is. Megvásárolta ugyanis az 1930-as évekből a mező39 Ltsz.: 135892-135901; 53.50.1, 53.52.1.1-53.52.1.4; illetve 53.66.1-53.66.3.
