Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Katona Edit: Textil- és viseletgyűjtemény
198 Katona Edit te (Gelléri 1889. 80-84). A néprajzi anyag összeállítása - az újabb kutatások szerint (Katona - B. Horváth 1998; 1999) - elsősorban Xántus János bizottsági tag érdeme volt, aki a rendkívüli dotációs keretből, a gyűjtés megszervezése és tudományos irányítása révén 19 öltözettel gyarapította a gyűjteményt.2 A gyűjtés - az 1873-as kiállításon már bevált módszer szerint - a helybeli világi és egyházi értelmiség segítségével valósult meg. Xántus a kollekcióját a kiállítás lebontása után még további tizenkét öltözettel egészítette ki, amelyek közül kiemelkedik Odor Emília tanítónő ajándékaként megkapott hét gyermekviselet. Az öltözetek az akkor legszebbnek számító ünnepi darabokból álltak: „Minden egyes tárgy természethü, azaz nem mondva csináltatott, hanem maguktól a jómódú parasztoktól szereztetett be.” (Vasárnapi Újság 1889. 530; kiemelés - K. E.) A kollekció földrajzilag, valamint nemzetiség és életkor szerint differenciálódott. A kiállítás e csoportjának célja a sokszínűség bemutatása volt, ezért a nemzetiségi öltözetek többségbe kerültek, akárcsak 1873-ban. Ez tükröződik a múzeumba jutott anyagban is, hiszen az összesen 31 öltözetből és egy variánsból csak hat származott magyar gyermektől. A magyar mellett sokác, „sváb”, „tót”, erdélyi szász, „oláh”, bolgár, horvát és a múzeum gyűjteményében csak ebben az együttesben előforduló „hienc" öltözet (ltsz.: 2886-2891) szerepelt a készletben. Xántus tájegységen, nemzetiségen belül a bölcsőbeli textilek és csecsemőruhák mellett az öltözet életkor szerinti változását tükröző, öthat éves kor körüli fiúknak és leányoknak való ruházatokat vásárolt meg. A Vasárnapi Újságban közölt képek szerint a kiállításban magyar nemzeti zászló és címer alá zsúfolt, felmagasodó csoportozatban ültek - népviseletes játékbabákkal vegyesen - az élethűre mintázott vi- seletes gyermekbábuk (Vasárnapi Újság 1889. 528). A múzeumba került anyag azért különösen jelentős, mert ezek az első nem felnőtt viseletek a gyűjteményben, és azóta sem sikerült ilyen, nemzetiségileg összetett, reprezentatív ünnepi gyermeköltözet-készletre szert tenni. Az együttes, kisebb hiányoktól (csecsemőholmik, cipők, harisnyák) eltekintve, ma is teljesnek mondható, de 1889 óta csupán egy-két öltözet szerepelt belőle néhány kiállításon. A millennium előestéjére tehát mind a tudományelméletben, mind a muzeológia gyakorlatában lassan kikristályosodtak azok az irányzatok, amelyek a textil- és viseletgyűjté- seket meghatározták. Ekkorra már két fő tendencia különült el egymástól: egyrészt a népművészeti célzatú, másrészt az életmódot - pontosabban az ünnepi népéletet - megjelenítő-do- kumentáló célzatú gyűjtés. A háziipar pártolásának gondolatköréből kiindulva és az iparművészet iránti tudományos érdeklődés kibontakozásával párhuzamosan jelentkezett a népművészeti kutatás, a népi lakás- és háztartási textileknek, valamint viseletdaraboknak az anyag, technika és ornamentika együttesében való szemlélete és gyűjtése, kettős, azaz megőrzési és újraélesztési célzattal. A népi díszítőművészet kutatásában a művészeti megközelítés mellett a „magyar diszitő styl” keresése állt a figyelem középpontjában, amelynek során az ornamentika és az egyes kiragadott motívumok nemzetközi és (ős)történeti kapcsolatait vizsgálták. A magyar nemzeti stílus eredetének és ismérveinek kérdésében Huszka József rajztanár munkássága volt nagy hatású. Az általa ősmagyar ruhadarabnak tartott cifraszűr és suba díszítményében, a pávatoll, pávafark, pávaszem néven ismert motívumokban vélte felfedezni a honfoglalás előtti magyarság ornamentikájának továbbélését (Huszka 1885; 1897; 1898). Művei 2 Ltsz.: 2696-2703,2705, 2707-2713, 2715-2718, 2724-2727, 2729, 2731-2738, 2741-2752, 27552757, 2760-2761, 2763, 2765, 2768, 2778-2787, 2789, 2791, 2794-2795, 2798-2814, 2816, 2819, 2828, 2832-2841, 2843-2844, 2846, 2848.
