Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Gráfik Imre: Közlekedésgyűjtemény
Közlekedésgyűiteménv 147 Ezek archaikus típusával, az egyetlen fatörzsből kivájt csónakokkal, az úgynevezett bödönha- jókkal (lásd Gráfik 1993) kapcsolatban idézzük a múzeum első állandó kiállításának megnyitásán elhangzottakat. Herman Ottó az általa gyűjtött és rendezett halászati részt bemutatva a következőket mondta: „A skandináv és germán múzeumok a legnagyobb gonddal gyűjtik össze az ős-lélekvesztőknek még szilánkjait is. A berlini »Museum für Völkerkunde« óriási csarnokában ott vannak e primitív járművek roncsai, gondosan fentartva. Én ma és mától számítva öt év alatt, itt a magyar földön, össze bírom szedni a világ művelt részének legnagyobb és legtanulságosabb monoxylon gyűjteményét, melynek világhírűvé kell lennie. Hová tegyem?” (Ethnographia 1898b. 259.) Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Herman Ottó terve nem valósult meg, bár a Néprajzi Múzeum (halászatgyűjteményében) valóban figyelmet érdemlő kollekciót őriz, azonban több tárgy ezek közül nagyon rossz állapotban van. Ugyancsak a halászatgyűjteményben találhatók azok a hajómodellek, hajóvontató hámok, melyek a vízi járművek révén, a vízi, illetve a folyami szállítás eszközeiként értelmezhetők és kerültek ismertetésre (Gráfik 1975. 101-109; 1983b. 55, 151). A téma szempontjából nem hagyhatjuk említés nélkül azt az ismertetést sem, mely a járást könnyítő jégpatkókat mutatta be (Morvay 1939). Nem tekintem feladatomnak ez alkalommal számba venni a Néprajzi Múzeum más gyűjteményeiben a közlekedés és teherhordás témájával kapcsolatba hozható tárgyakat. Csak jelzem, hogy a már kifejtett többes kötődés révén a közlekedésgyűjtemény vezető muzeológusának mindenkor ki kell terjesztenie figyelmét például a textil- és viselet-, a kerámia-, az állattartás-pásztorművészet, a kosár-, illetve az Átány-gyűjteményre, hogy csak a legérin- tettebbeket említsem. A szállítás és közlekedés tárgykörének kutatója azonban nem csak a tárgyi gyűjteményekre támaszkodhat. A Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattárának több olyan kollekciója van (például kéziratok, fényképek, rajzok, filmek), amelyek leírásokat, illusztrációkat tartalmaznak, néha azokról a tárgyakról is, amelyek a múzeumba kerültek (vö. EA 78529; illetve más vonatkozásban: EA 14453;10 Timaffy 1966). Az ilyen típusú információkat egy tanulmányunkban magunk is hasznosítottuk (lásd Gráfik 1993. 385 és 35. jegyzet). A gazdag fénykép- és a gyarapodó filmgyűjtemény e vonatkozásban további kiaknázadan lehetőséget jelent, de mint arra elődeink is utaltak, például a rajzgyűjtemény is figyelmet érdemel: „Felemlítendő egy eddig még nem közölt, igen értékes rajzsorozat a magyar lóbefogási módokról, úgy látszik Debrecen vidékéről, Juszkó Béla rajzaiban.” (Cs. Sebestyén 1954b. 288.) Záró gondolatként fontos megemlíteni, hogy sem a tematikus gyűjteményfeldolgozások, sem utalórendszerek révén ma még nem rendelkezünk olyan kimutatásokkal, amelyek segítségével ádáthatók az egyes gyűjtemények tárgyai és dokumentumai közötti kapcsolódások. Mindezen összefüggések feltárására és dokumentálására remélhetően a számítógépes nyilvántartás nyújt majd minden eddiginél jobb és hatékonyabb lehetőséget. 9 EA 7852. Erdélyi Zoltán: A hátikosár. 1965. 10 Timaffy László: Kisalföldi fogatos szerszámok. 1965.
