Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Szilágyi Miklós: Halászatgyűjtemény
116 Szilágyi Miklós inkább éppen a halászatgyűjtemény tárgyainál érezzük tapintható közelségben a magyar etnográfia 19. század végi tudománnyá szerveződését, elméleti és módszertani megalapozását. Az immár egy évszázada múzeumban lévő tárgyak - melyeket annak idején Herman Ottó gyűjtött a magyar halászok körében, majd mutatott be kiállításokon és az első magyar néprajzi monográfiában - a maguk többletjelentése révén, akár tudatosítja ezt magában, akár nem, elbátortalanítják a tudománytörténet kutatóját a magabiztos ítélkezésben. A Herman gyűjtötte tárgyak közvetlen közelében én is gyakran megfogalmaztam magamnak: vajon szabad-e, illendő-e elméleti illúziókat, tévutakat, módszertani következetlenséget emlegetnem a magyar etnográfia egésze - nem csak a halászatkutatás! - távlatait annak idején oly hatásosan, mesz- sze sugárzóan kijelölő karizmatikus tudós elődünk immár klasszikus értékű életművéről szólva, ha az általa létrehozott gyűjtemény (ebből a szempontból lényegtelen, hogy mai felfogásunk szerint mennyire forrásértékűek az egyes tárgyak) szaktudományunk „forrásvidékéről” hoz lelkesítő üzenetet? Ezt mérlegelve döntöttem úgy, hogy amennyire lehetséges, őrizkedem attól, hogy az el nem hárítható „nosztalgikus ellágyulások” túlságosan befolyásoljanak a véleményformálásban, melynek objektívnek és jövőt szolgálónak kell lennie. A törzsgyűjtemény létrehozásának koncepcióA gyűjtemény története ja is, megvalósítása is szétválaszthatadanul egybefonódik Herman Ottó halászati monográfiájának megszületésével. Jószerével még az sem dönthető el egyértelműen, hogy az ichthyoló- giai adatgyűjtésből sarjadt s Hermant a legfontosabb halásztelepekre elvezető elemi kíváncsiságban, utóbb a „néprajziba” átforduló tudatos kutatói programban egy halászati tárgyi gyűjtemény létrehozásának vagy egy könyv megírásának az eszméje volt-e meghatározóbb jelentőségű (vö. Herman 1887a. 1-14). Az 1885. évi országos kiállításon bemutatott halászati gyűjtemény leíró ismertetése (Herman 1885b) - s az ugyanekkor írt elméleti és módszertani alapvetés (Herman 1885a) - ugyanis nem csak a két év munkájával összegyűjtött tárgyak darabszáma miatt érdemli meg a figyelmünket. („A kiállított tárgyak sorjegyzéke” 175 tételt tartalmaz, a darabszám azonban ennél több lehetett, mert a horgok, hálósúlyok stb. helyenként többes számban említődnek [Herman 1885a. 33-49].) Azért is, mert a monográfiában kifejtett, az ottani tárgybemutatást legfőbb elemzési szempontként meghatározó elméleti alapok már kialakultnak, véglegessé szilárdultnak látszanak. Az élő halászgyakorlat megfigyelésének felettébb sürgető voltát már ekkor is az „ősi magyar” halászmódszerek eltűnésével indokolta: „e tárgyak annyival is inkább összegyűjtendők, minthogy a népies halászat, a terjedelmes lecsapolások és folyószabályozások során hanyatlófélben van s így eszközei is eltünedeznek, míg másfelől a halászat, különösen ott, a hol üzleti természete van, mindinkább terjeszti a nyugatról kerülő új eszközöket” (Herman 1885a. 6). Már itt és ekkor hangsúlyozta az őskori leletekkel való közveden összehasonlítás lehetőségét és szükségességét: „A magyar kovácsok által készített horgok legtöbbje... talál a bronzkori leletek fejlettebb, szakás horgainak alakjával.” (Uo. 19.) És arra is határozottan utalt, hogy „vannak a magyarság kezén oly halászati eszközök és fogások, a melyek a Kaszpi-tenger, a Wolga tájaira mutatnak s tekintve sajátos voltukat s a köznép konzervatív szellemét” (uo. 16), a magyarság eredetével kapcsolatos „vitára nézve bizonyos értékkel mégis bírhatnak” (uo. 16). Az 1885-ben kiállított halászati tárgyak többsége - noha csupán megnevezi, nem írja le Herman - a tévedés kockázata nélkül azonosítható A magyar halászat könyvében lerajzolt
