Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
I. A MAGYAR OSZTÁLY GYŰJTEMÉNYEI - Fejős Zoltán: Gyűjtögetésgyűjtemény
100 Fejős Zoltán törzsből vájt bödönkas (ltsz.: 10373; lásd Bátky 1992. 9. tábla, 2; Boross 1963b. 50), Pest megyéből, Tökölről egy madártőr (ltsz.: 10711) s öt tárgy Sopron megyéből (Hegybő, Darufalva). Közülük az eddig még nem szerepelt csalikacsa (ltsz.: 10.938), egy félkör alakú deszkalapra fadugókkal odaerősített, lószőr hurkokkal kiképzett madártőr (ltsz.: 10.947) és egy légyfogó (ltsz.: 11.002) érdemel említést. A szóban forgó témakört Jankó két, addig egyáltalán nem ismert tárgyfajtával bővítette: a csalogatókacsával és a méhkassal; a többi a már gyűjtésre érdemesítettek újabb típusait, illetve változatait képezte, igaz, a múzeumba kerülés idején még mindez újdonságot jelentett. Az ezredéves kiállításra Herman Ottó önálló kollekciót gyűjtött össze az ősfoglalkozások tárgyaiból. Az összes, a Néprajzi Osztályhoz került, Herman gyűjtötte tárgyból a halászatot kb. 500, a pásztoréletet kb. 1200 képviselte (Vikár 1898. 274, 278), melyhez képest szinte jelentéktelen töredéket tesz ki a vadászat-gyűjtögetés tíz tárgya. Újdonság az a két fából, háncsból és drótból készült hótalp, amit Szatmárban gyűjtött (ltsz.: 33659-33660). Bátky szerint pásztorok rákfogáskor bocskor alá kötve hordják (Bátky 1992. 74-75). Ugyaninnen kereplőket (ltsz.: 33282, 33289) és két takát, vagyis vadriasztó kalapácsot (ltsz.: 33286, 33288) szerzett, Alsó-Fehér megyéből pedig négy darab román kéregedényt, úgynevezett gyóbot (ltsz.: 33678-33681; vö. Bátky 1992. 72-73). Jóval később, 1958-ban újabb Herman Ottó gyűjtötte tárgyak kerültek a gyűjteménybe, mégpedig három újabb kéregedény (ltsz.: 66.3.1-66.3.2, 66.3.4) a Magyar Mezőgazdasági Múzeumtól csere útján, amit azonban csak 1966-ban leltároztak be. A Xántus, Rómer, Jankó és Herman által megvetett alapokhoz helyszíni gyűjtéssel járultak hozzá a Néprajzi Osztály későbbi munkatársai. Bátky Zsigmond 1900-ban Kalota- szegen (egércsapda, ltsz.: 31433) és 1902-ben Komárom megyében (méhkas, ltsz.: 37175; marhaszarv lőportartó, ltsz.: 37221) gyűjtött, Semayer Vilibáld 1902-ben Szolnok-Doboká- ban, ahonnan az összesen hozott 625 tárgy közül (vö. Fejős 2000b) három került az itt vizsgált tematikai csoportba, köztük egy, a gyűjteményben eddig nem szereplő vackorprés (ltsz.: 38953). Sebestyén Gyula 1909-ben Nógrád megyei utazásakor egy varjúfogó hurkot szerzett be Rimócon (ltsz.: 76941). A Néprajzi Osztály 1909-től tervszerű, földrajzilag több irányban kezdeményezett gyűjtőmunkát indított, amihez az osztály munkatársain kívül külső gyűjtőket is igyekeztek megnyerni. A kutatáshoz egy kérdőívet is közreadtak (Néprajzi Értesítő 1909b; lásd Szilágyi 1984c. 579-584). Az ősfoglalkozások cím alatt ez kitért a következőkre is: „44. Ősi vadászat, pákászat. Vadászkunyhók, vadcselek, csapdák, kalitkák. Orvvadászat Babonák. Fényképek és tárgyak. [...] 55. Gyümölcsszedés. Tárgyak, képek. [...] 60. Ősi méhészet, babonák.” A felsorolt népi mesterségek között a borvizes, a parasztcéheknél pedig a vadászok céheinek kérdése tartozik még a témához (Néprajzi Értesítő 1909b. 251). Ennek jegyében Ernyey József múzeumi segédőr 1910-ben a Bars megyei Felsőtóti szlovák faluból addig ismereden tárggyal, hét ember alakú méhkaptárral gyarapította a gyűjteményt (ltsz.: 85370-85375, 85378), amihez 1913-ban egy Árva megyei szlovák faluból további három járult Fabinyi Lili jóvoltából (ltsz.: 106370-106372). Hasonlóakra azóta sem tett szert a múzeum, s másutt is csak összesen három ilyet őriznek (Boross 1963b. 54-56; Szabadfalvi 1992. 93-99). A múzeum megbízásából gyűjtött tárgyakat az ősfoglalkozások iránt határozottan érdeklődő Sztripszky Hiador is 1909-ben Háromszék megyében: egy-egy madárcsapdát, lépesméztörőt, lőportartót, sörétzacskót. A következő évben kinevezték múzeumi segédőrré, és az osztály munkajelentése szerint november-december folyamán „Máramaros megyében a Felső-Tisza völgyének huczul-rutén vidékein végzett igen eredményes és főleg pri-
